2017. május 24., szerda

Szerelmem, a múlt(béli)

Üdvözlet a Blognépnek!


Rég találkoztunk drága olvasóim. Kissé lefoglaltak dolgaim, de gőzerővel pótolom elmaradásaimat, s mozgatom agyam tekervényeit jövőbeli terveimen. Furcsálhatjátok, miért írok így. Veletek is történt már olyan, hogy egy könyv írásmódja rátok ragadt? Na, most is ez a helyzet áll fenn. Hogy melyik alkotás bitorolja épp gondolataim, azon nyomban megtudjátok:
Sienna Cole& Laura Porter: Száz évvel utánad



Az írókkal való találkozás:
Két igazán elbűvölő lány képében jelent meg előttem az írói duó. Látszott rajtuk, és beszélgetésünk során ki is derült, hogy mennyire élvezik, nemcsak ezt a programot, de az írást is. Kérdéseimet sorban tettem fel a társírással kapcsolatban, és meglepő volt, hogy sokszor csak neten keresztül egyeztetik az aznapi haladási tervet. Érdemes velük találkozni, mert olyan személyek, akik feldobják az ember napját. Na de milyen a könyvük?

A könyv bemutatása:
268 oldalas kis olvasmányról van szó. A történet nemcsak két szálon fut, hanem két időben és két helyen is. Az egyik, a jelen, ami egy amerikai pár viszontagságokkal teli életét mutatja meg, miután a Királynő birodalmába költöztek. A másik egy XIX. századi ifjú története, aki élni akart és boldognak lenni. De hogy miként is kapcsolódik össze ez a két igen eltérő történet? Két dolog: levelek és napló. A részletekért üssétek fel a könyvet és faljátok a betűket. 

Vélemény:
Ömlesztve kapjátok a hideget és a meleget, hisz a könyv sem kímél ebből sem abból sem.
Kezdjük a kétszálúsággal. Igazán élvezetessé tette a történetet, hogy kis adagokban csepegteti a múltat, levélről levélre, naplóbejegyzésről naplóbejegyzésre. Néhol párhuzam vonható az idősíkok között, néha nem, nem feltétlenül baj. A letűnt korok oly mértékű romantikával vannak átitatva, hogy nemcsak a főhősnő szívét képesek megdobogtatni. Bevallom én is gyakran sóhajtoztam a könyvet lapozgatva. Ami felett sokszor nem tudtam napirendre térni, az a főszereplő volt. Önzőn csak saját magával volt elfoglalva, és az épp aktuális múltfoszlánnyal. Nem figyelt a férjére, nem figyelt ő semmire, csak erre, és megállás nélkül sajnálta magát. Neki köszönhető, hogy sokszor letettem a könyvet, mert legszívesebben arcon töröltem volna. De aztán ő édesgetett vissza a tinta áztatta lapokhoz, hiszen nem mind ilyenek vagyunk néha? A saját álomvilágunkban élünk, egy idilli helyen és korban, romantikus szerelemben esetleg, ahol minden tökéletes és jobb mint az adott jelenünk. Csak magunkra gondolunk ilyenkor. Nem? De. Minden felháborodás után, egy ilyen belső monológot folytattam le magamban.
Bár a könyv úgy épül fel, hogy a jelen körete a múlt, nekem mégis inkább fordítva volt. A XIX. század jobban érdekelt, vártam mikor érek már a fiatal életének újabb mozaikjához. Ittam minden szavát és én is talán egy hajszálnyit beleszerettem. Úgy, ahogy csak egy könyvszereplőbe lehet. 
Összegzésként mit is mondhatnék? Egyszer érdemes elolvasni, mert a francia romantika és írásmód magával tudja ragadni az embert. Akarva akaratlanul is torz tükör a könyv. Milyen az akkori és mostani boldogság-boldogtalanság, szerelem, kapcsolat, házasság, élet. Eléri, hogy te is vágyakozz utána. Fájdalmasan vissza akarj jutni a múltba, oda, ahol még minden olyan szép volt. Legalább is mi ezt hisszük.

Kiknek ajánlom:
Szerelmes kedvűeknek, romantika rajongóknak, múlt mániásoknak. Korosztályt nem kötnék ki, azt azonban hozzátenném, hogy inkább női olvasmány. 

Kedvenc részlet:
,,Bennem is kialudt a tűz; a harag emésztő lángjai elcsitultak. Úgy tűnik, mintha szívem is téli álomra tért volna, s most érzek először magamban erőt, hogy tollat s papírt vegyek elő. Hogy miért, nem tudom.."


Sok meglepetés vár rátok június 22.-én a blogszülinapon.
Addig is kellemes nyárelőt!

2017. május 21., vasárnap

Egyhavi nyaralás a Paradicsomban

Üdvözlet a Blognépnek!


Utolsó előttiként következzék egy vékonyabb, reálisabb alkotás. Vincze Zita: India Gyógyszálló című műve merőben eltér nemcsak az eddig bemutattaktól, de a szokásos olvasmányaimtól is. Hogy miért? Mindjárt megtudjátok.    




Az íróval való találkozás:
Az összejövetel utolsó beszélgetése következett, amikor végre szembe találtuk magunkat egymással (jó magyarosan kifejezve). Mindketten elcsigázottak voltunk a fáradtságtól, és sajnos csak pár szót váltottunk. Nem sok mindent tudtam meg róla akkor, de az írása jócskán kárpótolt ez ügyben. Remélem, legközelebb több időnk lesz, mert sok kérdésem lenne hozzá.

A könyv bemutatása:
Egy majd' 200 oldalas kis drágáról van szó. Ha megkérdeznétek, mi a műfaja, nos, röviden úgy tudnám leírni, hogy egy plog. Igen plog. Egy papír alapú blog. Rendszerezett, formázott, nyomtatott változata ez a mai modern netnaplónak. Oldalakon keresztül olvashatunk arról, hogy miként próbálja a kint szépsége feledtetni a bent szörnyűségét. Ugyanis az írónő szerelmi bánatát akarta lapátra tenni a Hindusztáni-félszigetet a nyakába véve (plusz még egy nyughatatlan duracellnyuszi társnőt.) 

Vélemény:
Elég nehéz véleményt mondani valakinek a naplójáról. Mégis mit mondhat/írhat az ember? Hamaranna, legközelebb jobban figyelj a pénzmágus taxisokkal? Hát, nem egyszerű. De azért megpróbálom.
Pozitívum maga a mű koncepciója. Nem akar mást, csak elmondani, hogy miket látott, mit hogy élt meg, mit érzett. Nem viszi túlzásba. Persze lelkizik néha, ki nem? De mindent egy olyan humoros stílussal nyakon öntve tálal, hogy a szánk gyakran akar fültől fülig érni. Egyszer mindenképp érdemes elolvasni, ugyanis a képünkbe tolja India torztükrét. Hogy ott hogy élnek, hogy vélekednek magáról a létről. Különös európai szemmel belenézni ebbe a bűzlő, szélsőséges mégis vidám, élénk és lenyűgöző tükörbe. De vigyázat! Súlyos India és utazás utáni vágyat képes ébreszteni. Túracipőt, hátitáskát, mélyre pakolni, mert különben ti is nekivágnátok valami távoli helynek. Én figyelmeztettelek titeket.
Mivel nem minden fenékig tejfel, így természetes, hogy ennek a könyvnek is voltak gyengébb láncszemei. Elsőként a kép-szöveg diszharmóniát emelném ki. Láthatunk mellékelve szép számmal, nem is inkább a mennyiségükkel volt kis problémám, hanem azzal, hogy nem igazán passzoltak a mondandóhoz. Vagy épp ott nem volt fotó, ahol igazán megnéztem volna egy-egy életképet. A másik inkább személyes dolog. Nos nem mennék bele a részetekbe, de maradjunk annyiban, hogy sose értettem, hogy tud valaki ennyire szeretni egy embert, akitől csak szenved. Tudom, hogy az én tapasztalatlanságom a ludas, de valahogy nem fogom fel a mindent felperzselő, kiégető, elhamvasztó, kínzó, világon átmenő szerelmet. Olyan ez, mint az arany WC papír. Tudom hogy van, hallottam róla, de nem fogom fel, hogy miért is jó az. Ízlések és pofonok. 
Összességében egy élvezhető, elgondolkodtató, nevettető vagy épp elborzasztó, elszomorító kis könyv. Ennek hála "India vágyam" lett, pedig sose gondolkoztam azon, hogy oda elmenjek. Mit nem tesz velünk egy könyv! (Vagy épp a szerelem...)

Kiknek ajánlom:Az úti regények, naplóregények rajongóinak előszeretettel nyomnám a kezébe, hisz minden álmuk teljesül vele. Továbbá az álmodozóknak, Ázsia kedvelőknek, romantikusoknak. Mindegyikük kap egy-egy kis szeletet a tortából. Bon appetit!

Kedvenc részlet:
"Bárhol voltunk, bármit csináltunk, minden tökéletesen sikerült. India nagy erénye még az utolsó napokban is megmutatkozott. Az egész utazás alatt egyetlen pillanat sem akadt, ami ne hozott volna valami olyasmit, ami teljesen kimerítette a meglepődés és csodálat legmagasabb fokát."



Nemsokára hozom az utolsó könyvet. Addig is kellemes szeles, esős vagy éppen napos időt mindenkinek!