Évvége

Üdvözlet a Blognépnek!

Elérkezett az év vége, és mindenki (remélem) boldogan tekint vissza a mögöttünk álló időre. Kicsiny közösségünk is megélt már ezt-azt és nagy boldogság tölt el, hogy a Bloggeretek lehetek, és ti az én kis Blognépem vagytok.  Köszönöm hogy kitartottatok mellettem, hogy reagáltatok, hogy olvastatok. Köszönet minden kedves tagomnak és írómnak az idei munkáját, részvételét. 

Remélem az új esztendő még több közös élményt, fejlődést hoz nekünk. Gondolok itt az új tagokra vagy írókra, érdekesebb bejegyzésekre, nagyobb aktivitásra és egyebekre. Részemről megteszem amit tudok, és remélem ti is így tesztek, hogy minél jobban fejlődhessen kicsiny közösségünk. 

Idén már nem lesz több bejegyzés, rátok és rám való tekintettel, hisz szerintem senki nem akar az ünnepek alatt a monitor előtt görnyedni. A 2017-es évnek pedig újult lendülettel vágok neki. 

Kellemes karácsony, Bulizós Szilvesztert és Fantasztikus új évet kívánok mindenkinek!!!! 

JEANNE D'ARC NEMZEDÉKE: 2. fejezet

Üdvözlet a Blognépnek!

Kissé megkésve bár, de gépközelbe jutottam és sikerült eljuttatnom nektek a folytatást. Nem fogom most felkonferálni, beszéljen helyettem inkább a mű:

2. fejezet

A hercegségben a települést, Beauvoisnak hívják, itt laknak a Morand fivérek, fiatalok, és fiatal házasként nehéz az életük, az adójog törvényé miatt. Szabadok nem lehetnek, így tenniük kell valamit. Az egyik napon Montmarency hercege, valamelyik faluba tesz látogatást, így esett az említett falúra. 

- Te szolga! Meglátogatnám az egyik falút, hogyan dolgoznak ott, és alkalmazzák ezt a törvényt! Induljunk. – mondja a herceg fennhangon.

- Igen herceg uram! Nem sokára oda érünk, a falut jól ismerem, a törvényt ismerik, és betartják, az adójog alapján, gazdagítsák az ön kincsestárát. – válaszolom, de a gondolatom máshol kezd lenni.

Az úton csak mi vagyunk, senki nem jön, velük szembe a herceg kérdezősködjön. A tájat nézi, én a szolga a gondolatomat magamban mondhatom, mert nem jó, ahogy velem beszél, és a többi társammal.

- Herceg úr! Nem emlékszik, én is olyan szolga vagyok, akiket leparasztozik! Ha a társaimat bántja, akkor engemet is! Kár, nem lehet mit tenni, ha eljönne a mi napúnk a nemesek ellen, akkor elsők közt leszek. Nem engedem meg, kihasználjanak, elfelejti minden nemes, kinek a munkájából lett gazdag. Egy nap eljöhet a mi napúnk, és akkor lesz ne múlass.

Nem sokára elérkezünk a faluhoz, szétnézhessen a herceg, nem mentünk sokat, az egyik háznál jelez az úr, mert a kocsi nyitott. Éppen annál a háznál, ahol a Morand testvérek laktak, a feleségűkkel.

- Te szolga! Ebben a házban ki lakik? Mond meg tüstént! Ha itthon vannak, meglátogatnám őket. – kérdezi gúnyosan

- Herceg uram! Ebben a házban a Morand fivérek laknak, a feleségűkkel, a fivérek az ön földjén dolgoznak. Amit kell, azt most takarítják be, a hő tagok talán itthon dolgoznak. – válaszoltam, gondterhelten

- Szólj nekik tüstént! A herceg meg akarja látogatni. – válaszolja, szigorúan

Nem tehetek mást, mint meg keresem, belépve, indulok a ház mögé a ház mögé is elnéz. Addig az úr, a szekérnél várakozik.

Rájuk is találok, a két fiatal lányon csodálkozást veszek észre, mintha másra számítottak volna, éppen a szüretelést teszik.

- Mery és Madlein! A fivérek a földet művelik, betakarítanak, valamit? A herceg itt van, látogatást akar tenni, ha meglátja, amit tesztek, akkor nagyon dühös lesz. – mondom értetlenkedve.

- Edmond! Kérlek, ne áruld, el mit teszünk. Rosszabb lesz nekünk, az urunk szőlőjét préseljük. –válaszolja könyörögve Mery.

- Nyugodtak lehettek, nem mondom el. – válaszoltam.

Nem sokára az úr belép a melléképületbe, meg pillant engem és a két fiatal lányt.

- Herceg uram! A házban ez a két fiatal lány van, a férjeik a földeken dolgoznak. – mondom.

A herceg szétnéz, amit lát, azt bámulattal nézi.

- Szolgák! Mondjátok, meg mi történik itt? Úgy látom, mintha szüretelés történne, és kinek a szőlőjéből? A ház körül én nem látok tőkét! Biztosan, ami itt van, az enyém. Tudom, hogy nektek mi jár. – mondom felháborodva. 

- Uram! Könyörgünk, könnyítsen az életűnkön, az adójogban leírtakat nem tudjuk tartani. Így a bor eladásából kaphatnánk egy kis kevés összeget, ami arra lenne jó, lehessen annyi! Kiválthassuk magúnkat, így a többi polgárral lehetnénk egyenlők. – mondta térdepelve az egyik szolgálólány, könnyes arccal.

- Szóval erre megy ki a dolog, Kiválthassátok magatokat! Azt már nem, én vagyok itt a hatalom, és a törvény. – válaszoltam dühödten.

Nagyon dühös lettem, amit látok a helyiségbe, kezdtem felborítani, amit csak lehet. Azt követően indulok is vissza a kocsimhoz, intek a szolgámnak, hogy jöjjön velem.

A napok múltával Pierre Morand javaslattal fordul a többi hozzá hasonló szolgához. Ahogy szoktak mulatozni, egy kis kocsma, a faluvégen.

- Társaim! Ha már itt vagyunk, meg kellene beszélni pár olyan dolgot! Nem tűrhetünk tovább, a herceg kénye- kedve szerint azt tehessen velünk, amit ő akar. A herceg napokkal ezelőtt nálunk járt, és amit látott a fészerben, azt kiöntötte, oda a napok munkája. Mit tegyünk, ne tehesse azt, amit tesz? – kérdezem felháborodottan

A többieken is látszik a felháborodás jele, hogy mire volt képes a herceg.

- Társaim! Az lenne a legjobb megoldás, ha titokban készülhetnénk valami zűrzavar félére. Tudjátok, az ország háborúban áll, mi is kihasználhatnánk ezt! Talán várjunk egy kevés időt?  ha akkor sem lesz semmi, akkor induljunk a Herceg ellen. És minden herceg ellen, aki kihasználja a szolgáját. –válaszolja az egyik.

- A javaslat szerintem is jónak tűnik! Tehessünk azért valamit, ne lehessünk még szegényebbek, mert ez az adójog, az a gazdagoknak jobb. – mondom én Pierre. 

Akik a helyiség környékén vannak, azok kezdik megbeszélni, mert számúnkra jó ötletet adtak. Közösen várunk egy időt.

Francia földön vannak olyan személyek, akik védelműk alá veszik a nemeseket, és az érdekeit, beleértve a gazdag polgárokat is. Ami ősszeget említek nekik, azt meg is kapom.  Ilyen személy vagyok én, egyedül dolgozok, zúg ügyvédként. A nevem. Etienne Marcell, ahol nemest kell védeni ott, megjelenek! A hírem eljutott a királyhoz is, a meglepetésemre hívat.

- Azért hívattam ide, halottam önről, a nemesi rétegben nagy tekintélynek örvend. – mondja őfelsége.

- Királyi fenség! A bizalmat köszönöm, azt is, hogy fogadott. Jó híreket mondanak rólam. Ahogy hallottam, hívat! Örömmel jöttem. - válaszoltam

- Marcell uram! Fontos dolgot kell mondanom! Háborút vívunk az angolok ellen, minden lényemet felemészt, itt van az adózási rendszer is. Azt akarom elérni, a szegények ne lehessenek még szegényebbek. Javaslatot várok öntől! Milyen megoldás lehetne a jó. Ha akarja! Írásban is rögzíthetem, és a felmutatásával bármit meg tud szerezni. A birodalmam területéből, egyik angol nemes se szerezzen befolyást. – mondja a király, lehangoltan.

- Királyi fenség! Amit lehet, mindent meg teszek, az ország sorsa jobbra fordulhasson, megoldható legyen az adójog kérdése is. Megtiszteltetés lesz, ha írásban adja, azok között lehet ön, akik bizalmat adnak a munkámhoz. Meg fogok tenni mindent. – volt a válaszom, a gondolatom, máshol volt. 

- Remélem, bízhatok benned? Minél hamarabb a probléma megoldódjon.

Nem sokára azt követően kezembe volt a bizonylat, azután el kezdtem elköszönni, és kilépek a teremből. A folyosón körbe nézek, megkönnyebbülök, mert a folyosón nincs senki, a két őr kivételével. Elindultam ki a kapu felé. 

- Kezemben van a királyi akarat, ennek örülök a legjobban, a királyt is a körömbe tudhatom. Ezzel a királyi pecséttel, a hatalmamat megalapozhatom, így tudni fogja mindenki, ki vagyok én! Nem az, akit ide- oda mozgathatnak, és ha jól csinálom! Akár híres lehetek, én leszek a nagy Etienne Marcell.

Azt veszem már észre, a palota bejáratához értem.

Telnek a napok, tudtam megoldást találni a kérdésben, így a király közelébe tudtam férkőzni. A javaslatot elfogadták, és törvénybe iktatták. Egyik látogatásom végén elhagyom a királydolgozó szobáját, a folyóson nem volt senki.

- Királyi fenség! A bizalmat köszönöm, remélem tudtam segíteni! Nem csak a királynak érdeke ne lehessenek még szegényebbek a Serfek. A nemesek ne használhassák ki őket! Az élet törvénye arra késztet, amit az egyiknek adunk, a másiktól el kell venni. Innen a szegényekhez megyek, és elmondom, mi lenne jó a számúkra, ki használom őket, háborút kezdhessenek, az uruk ellen. – van a gondolatomban.

Nem sokára a palotát elhagyom, indulok a Serfek területére, a szolgálatomat felajánlani, nekem is van szolgám.

- Te szolga! A közeli hercegségbe utaznék, a Montmarcyba, ha jól tudom! Ez útba esik, szeretnék beszélni pár hozzád hasonlóval, hátha tudnék segíteni, ha már a nemeseknek is tudtam pár dologba. – mondom szépen, kedvesen.

- Tényleg segítene nekünk, a szolga népnek? A helyzetűnk jobb legyen, az adójog törvénye, az életűnket megnehezíti. – válaszolja a szolga, boldog érzéssel.

A szolga így már jobban oda figyelhet a feladatára.

- A hatalmamat kiterjesztem a szolgákra, engem is fogtok szolgálni. Az uratok ellen fogtok háborúzni, pénz nem kell tőletek, mert azt, a ti uratok fogja beszolgáltatni. – mondtam magamban, ördögi mosollyal.

Azt követően másra kezdett gondolni, a tervére, ha már hatalma van a nemesek felett, mert a király támogatását élvezi. Így a királyi pecsétet másra használhatom fel, a háborús tervre, nem érdekli, milyen áron. Azért is megtehetem!  A két ország között háború van, a többi ország úgy fogja gondolni! Az Angolok ellen lázadnak a parasztok.

Sikerült a tervem, megnyertem a serfeket. Évek alatt sok minden történt, amikor elérkezik az 1357-es év.

 Egy februári napon a nép ráeszmél, arra a tényre, ahhoz hogy elérjenek valamit, saját érdekeit kell elsőre helyezni. A Francia trónért csatározás folyik, az egyik ilyen bitorló, Gonosz Károly, aki régens, a palota erkélyén vagyok vele.

- Fenséges királyom! Nézze a sok embert, ennyin állnak ön mellett, ha akarja ön! A szolgákat is be lehetne vetni a hatalmi játékba. Nincs még olyan munka, hogy a földeket kezdjék megművelni. – mondtam, kicsit gúnyosan.

- Látom Marcell barátom! A győzelmet reméljük meg vívhassuk, a király ellen. Azt a bizalmat köszönöm, ami tőletek jön, megtesztek bármit, a háborút kevés veszteséggel nyerhessük meg. – válaszolja a régens.

A régens nem tudja a szavát befejezni, mert hangra leszünk figyelmesek. Sokan betörnek a palotába, intek pár testőrnek, megölhessenek pár főurat. A tett hallatán észreveszem, az uralkodó kezdi elhagyni a palotát. Azt követően Párizst, nem volt hajlandó engedelmeskedni a népnek, és vele a régensnek.

- Uraim! Eljött az idő a cselekvésre, most már nyugodtak lehetünk, az uralkodó nem fog megjelenni. Párizs már szabad, így nyugodtan lehet törvényt alkotni. Külterületén is felszabadul az a sok pénz, amit a megszorító intézkedésben lett zárolva. – mondtam izgatottan. 

- Én, mint a város egyik vezetője, megköszönjük önnek, amit értűnk tett Etienne Marcell uram. Hogyan tudnánk meghálálni ezt a segítséget, a király elhagyta a várost, már nyugodtan tervezhetünk.

- Szívesen tettem! Legyen az! Ha egy meghatározott időn belül nem lesz probléma a Francia királyságba, akkor elfogadnék egy kis összeget. – válaszoltam, kedvesen, mintha a nép érdekébe tettem volna.

Odaléptem a közönséghez, és kezdtek ünnepelni, hiába mosolyogtam, a gondolatatom máshol kezdtek járni.

Egy tervet eszelek ki.

- A vereségért vissza kell vágni, ami évekkel ezelőtt ért, én királyi leszármazott vagyok, nem bánthatnak el velem. Az a parancsom! A katonáim zárjanak el mindent Párizsba tartó vezető utat. A várost kiéheztetem, megtudják ki is vagyok én. – mondom, ezzel ki adva a parancsot.

- Úgy lesz uram. – válaszolja a szolga.

Bizalmasa elkezdheti a feladatot teljesíteni, aki van hű katona, azok vele tartanak, jó páran. A párizsiak nyugodtan alusznak. 

Másnap kora reggel vannak olyanok, akik a városhoz közeli földekhez indulnak. Minden korán kelő siet, amikor elérnek a város határához, meglepetés fogadja őket.

- Ez mit jelentsen? Ezek a katonák a régens katonái! Visszamegyek a városba, és elmondom. Így a földbe bele sem tudunk kezdeni. A katonák zárják el az utat.

Így volt még pár szolgával, a parancsot kiadom.

- Én, a ti uratok! Parancsot adok ki! Párizs körüli tartományokban a várakat megerősíteni, a tulajdonosait védeni, mert nem tudjuk a napok mit fognak hozni. A várak sérültek, a szolgákkal megújítani. A hírt adjátok tovább a várak tulajdonosainak. Ha kell! Írásba adom. – mondom, szigorú tekintettel.

- Uram! A hírt, ha a vártulajdonosok megtudják, abból probléma is adódhat. A várak újításánál a parasztok dolgoznak, most a földeken vannak. Ha neki kezdenek, akkor ott kell hagyni mindent. – válaszolja a szolgám.

- Amíg engem látsz, ne félj! Ha egy lázadás is bekövetkezne, akkor le fogom verni.

A parancsomat így elviszik a vártulajdonosokhoz, hogy tudjanak róla. Amikor elolvasták az üzeneteket, mindenki felháborodott, így a szolgasorba is eljut a hír.

- Olyat követelnek tőlünk, amit nem tudunk teljesíteni. Mi segítsük az urunkat a várak felújításába? Nekünk ott van a földi munka, éppen ilyenkor kell robotolni! – mondja az egyik ígyen szolga, dühödten

Mások is zúgolódnak, így mindenki a vár ura elé indult, megtárgyalhassák. Az egyik helyen a földesúr zajra lesz figyelmes.

- Mi ez a zaj? Ki háborgat már ilyenkor? Nem engedik, kipihenhessem fáradalmaimat. Aki háborgatni mer, azt megbüntetem. – mondja, felháborodottan.

Feltápászkodik az úr, a baldachinos ágyából, amikor az ablakon kinéz, elcsodálkozik, mert sok Serf van jelen.

- Kik ezek? Mit keresnek itt? A várak javításán kellene dolgozniuk, ha felöltözök, megmutatom ezeknek ki a várúr!

A földesúr át is öltözik, kapkodva, nem sokára lent is van.

- Mi ez a zaj? Mért nem vagytok a váramnál, építeni vagy, ha olyan, csak javítani? A földeken azután is lehet dolgozni. – mondja csodálkozva, mert sok szolga jelent meg a kastélya előtt.

- De uram! A földeken most jött el a munka ideje! A takarmányokat most kell intézni, ahol nem volt vetve, azt kell most vetni, annak az előkészítése. Ha belekezdünk a vár javításába, akkor a mi munkánkat ki fogja elvégezni. –válaszolja az egyik szolga, értetlenkedve.

- Ti parasztok! Nem akarjátok a parancsot teljesíteni? Azt akarom, menjetek rögtön. Nem tudtok ellenem tenni semmit. Annyit mondhatok csak! Ti arra az egyre való vagytok, a földemen dolgozzatok, az adót befizessétek. Ti tettetek gazdaggá. – válaszolja gúnyos mosollyal.

Indult volna vissza.

- Mit tudtok ellenem tenni! Itt én vagyok a hatalom, tűnés innen dolgozni ti francia parasztok. – mondja, mintha ezzel elintézte volna a dolgot.

Indul is rögtön vissza a kastélyba.

A szolgák, amit parancsba kapnak, azért fellázadtak, minden tartományban Párizs környékén. A fegyverűk a különböző szerszámok. Május 28.-ai napon egy faluban, aminek a neve Saint-Leu-d’Esserent , a katonák fosztogatni kezdenek, mert hónapok óta, nem kapnak zsoldot.

- Társaim! Itt van ez a falu, mennyűnk be, a dolgotokat tudjátok! Semmi erőszakoskodást, csak fosztogatást. – mondom a katonák vezetőjeként.

- Igen parancsnok úr! Napokon át nem ettünk semmit, csak a kenyér. Az angolok elleni háború nem tesz jót nekünk. – válaszolja egyik hűséges vitézem.

Így a lovúnkat a falu szélén kell, hogy hagyjuk, de vigyázza két társunk. Sokan vagyunk, szám szerint negyvenen, nem sokára be is érünk. Így a lakosoknak menekülniük kell előlünk. Valahonnan megszólal egy hang.

- Minden vitéz a házba menjen, hátha a raktárban van valami, a szolgákat nem bántani.

A zsoldnélküli vitézek a parancs szerint engedelmeskednek.

- Uram! Kérem! Ne vegye el a betevőnket, négy gyermekem van, kell az ennivaló. Ne tegye uram! – mondja az egyik

- Félre innen te paraszt! Nekünk is meg kell élni valamiből, három hónapja, hogy zsoldot nem kaptunk.

Az után ellököm, a raktárba mehessek, amit meg tudok fogni, annyit viszek el, a gyermekei látják az egészet. Nem tudunk mit tenni, a falu belseje felé indulunk tovább, majd hírtelen, a falu lakósai szerszámmal a kezűkbe, ellenállásba kezdenek. Helyben pár katona életét veszti. A többieknek menekülni kell, a falut mi hamarabb el kell hagyni, amit meg tudtak szerezni, annyival menekülünk. A falu így győzni tud. A parasztok lázadása írja az eseményt, az egyik ilyen a Beauvais nevű hely, a parasztság vezetőt választ. Így lesz  Guillaume Cale.

- Szolgatársaim! Végre eljöhetett a mi időnk, harcolhatunk az urunk ellen, akik kizsákmányolnak, az adónk egy részét elveszik. Ezért vagyunk szegényebbek, amit szeretnénk, azt nem tehetjük meg. Érdekűnkért tehetünk együtt, harcolhatunk elnyomóink ellen. Itt az idő! Mondjátok el a társainknak ezt a hírt, ők is válasszanak magúknak vezetőt. – mondja a megválasztott vezető.

Akik a faluban vannak, mindenki éljenzett, hírtelen megjelenek Etienne Marcell.

- Szolgák! Azért jöttem! A munkátokba segítsek, az érdekeitekért harcolnék, mert rájöttem! Nem csak a nemeseknek van problémájúk, hanem nektek, a földet művelő szolgáknak. Azért jöttem! Segítsem a harcotokat. – mondom.

Egy hangközbe szól, mintha bekiabálna.

- Hogyan fogsz nekünk segíteni? Hogy gondolta uram?

- Ez jó feltevés! Meg tudom mondani, melyik nemest kell kifosztanotok, mással van elfoglalva. A raktárait is megmutathatom. – válaszolom, de a gondolatomban más van.

Mindenki éljenezni kezd, ennek örülök a legjobban.

- Utánam mindenki. – mondom, majd intek.

A szolgák a munkai eszközeivel, ami a fegyverűk volt, én utánam kezdenek indulni. Az első helyszín, amit meg látogatunk, egy raktár. A földesúr később látja a sok szolgát, menekülnie kell. Aznap győzünk, a hír terjedni kezd, lehet harcolni a nemesek ellen.

- Marcell uram! A segítségével bátorságot adott ahhoz, harcolhatunk a birtokosok ellen, ne sanyargassanak tovább. Tudja meg minden nemes, minket, a parasztokat nem szabad bántani. – válaszolta boldogan az egyik szolga.

Akik jelen voltak, mindenki köszönetet mond nekem. Más van az eszembe, valójában, nem is akarom őket segíteni.

Idő múltával a parasztság Párizs környékén igazságot kezd szolgáltatni, a nemeseket meg tudják félemlíteni, de én sietve megyek Gonosz Károlyhoz.

- Károly uram! Tudja, a parasztság fellázadt? A raktárait fosztogassa, a földesuraknak, és a nemeseknek. – mondom dühösen.

A régens, dühödten az asztalra csap.

- Igen Marcell! Nem tudom, hogyan lehet ez! Bátorságot kaptak, Párizs környékét ők uralják. Nem tudok olyan helyre lépni, ahol még nem voltak. Ez a dologidegesítő, a vezetőjűk valami Jacques deCennebieris, ő szítja a parasztokat. Mi tévő legyűnk? Nem csak ezek a Jacquesok teszik a problémát, ez a háború az Angolok ellen. Még a zsoldosok is ott vannak, akik fosztogatják a falvakat. Milyen megoldást tudnál mondani, hogyan győzhetjük le végérvényesen ezeket a parasztokat? Ha segítel! Megjutalmazlak, de ha akarod! Még rangot is kaphatsz. – válaszolja dühödten.

- A feladatot elvállalom! Egy megoldás éppen lenne is! Az egyik városnál bevárhatják a parasztokat, ott le is csaphatna. A fedezékül a magas sziklák lesznek, ez csapda nekik. Végérvényesen győzhet, akár a királyi rangot meg is kaphatja. A hely, amire gondoltam, az Oisa nevű völgy, és Mello nevű városa. – válaszolom.

- Ahogy mondod, nem is rossz ez az ötlet, így nem csak csapdába esnek, hanem meg is semmisülhetnek. Amit elő kell készíteni ehhez, megtennéd. – válaszolja a régens, nevető kacajjal az arcán.

- Igen fenséges uram! Örömmel. –válaszolom, a gondolatomba, a hatalomvágy, hogyan szerezhetem meg.

Elköszönök, a feladatomba bele kezdhessek. Nem érdekel milyen áron, a lázadók nem sejtenek semmit, a parasztok táborához indulok, beszélhessek velük, hátha örülni fognak. 

Az Angol zsoldosok tudnak a Párizsi paraszt felkelésekről, így kihasználják a fosztogatást. Nem sokára egy völgyhöz érkeznek, a Mello nevű helyre, a falu határában állomásoznak, a vezetőjűk Robert Surcott.

- Zsoldos társaim! Itt vagyunk a Mello nevű falú közelébe, legyetek figyelmesek, ha találkoztok a parasztsereggel, harcolhattok nyugodtan, nem szabad kegyelmezni nekik. Most letáborozunk, kiküldöm a kémeimet, ha észrevesznek valamit, akkor rögtön nekem szóljanak. – mondom.

Három kémem indul is. Kezdem átgondolni azt a helyzetet, ha netalán találkozunk a sereggel.

- Vajon mi tévő legyek, ha találkozok a parasztokkal, beszéljek velük? Talán harcoljak ellenűk? A kémeim vajon mit fognak mondani, - mondom magamban.

Nem sokára a többiekhez csatlakozok, együtt legyünk. A kémek fél órával visszatérnek.

- Uram! Fontos a hír! A sereg közeledik a falu felé, nem sokára beérnek. – mondta lihegve az egyik kém.

- Társaim! Eljött az idő a cselekvésre! Megütközhetünk a nagy parasztsereggel, nincs már vissza út, szóródjatok szét, legyetek a szikláknál, és ha itt lesznek, mögéjük tudtok bújni. – válaszolom, csodálkozva, már innen nincs vissza út.

Sokan kezdenek felmászni a sziklákra, ezzel elzárhatjuk a menekülők útját, a támadás ideje alatt, nem sokára felvesszük a figyelő állást.

Vannak szolgák, akik csatlakoznak a paraszt társaikhoz.

28.

Az angol zsoldosok, vezetésemmel elfoglaljuk helyűnket, a parasztsereg nem sokára a falut elhagyni készül, mert észrevettük a lovak dobogásáról, tovább haladjanak, így volt nagy öröm a számúkra. Éppen ahhoz a helyhez közelednek, ahol mi készenlétbe álunk. 

- Társaim! Végre ezt a helyet is magunk mögött hagyhatjuk, így az érdekűnk győzött. Állhatúnk ellent az urunknak, most már minden mi tüllűnk függ. Minden gazdag nemes meggondolhassa! Ha ellenünk tesz, akkor megbánhatja, ha kell! Még fegyvert fogunk, ha a helyzet úgy hozza, a király ellen is fellépünk. – mondja a Selfek vezetője, mert lehet hallani.

Nem tudta befejezni a mondani valóját, mert támadást megkezdjük, mindenki esze veszettek kezdett menekülni.

A parasztoktól segélykiáltások hangzottak el. Voltak, akik fedezéket kerestek, majd előjövünk mi a zsoldosok, nagy zaj keletkezik, biztatom a katonáimat.

- Harcoljatok a sereg ellen, mi győzhetünk, a vezérűk élve kell, mert feladatom van vele. A többiekkel azt tehettek, amit akartok. – kiáltom.

A parasztok seregében nagy zűrzavar kezd támadni, nem tudni hová menekülhessenek, ha menekülni akarnak, ott terem egy Angol. Sok paraszt hallt meg, volt, aki meg tudott menekülni, nekünk nem kellett több idő, akit fogságba ejtettünk, azokkal, lassan de elhagyjuk a völgyet.

Gonosz Károly tervbe veszem, végleg leszámolok a felkeléssel. A hírnököm hoz egy hírt.

- Régens uram! Fontos dolgot kell mondanom! Idegen zsoldos sereg a Mello nevű falú közelébe, legyőzte a parasztsereget, a vezetőjét elfogta, és még pár felkelőt. Nem tudni mit tesznek velük, de több lázadó vezér van. – mondja hírnök lihegve.

A hír hallatán az asztalra csapok, majd fel is álok.

- Hogyan lehetséges ez? Hogyan tudnám a még lázadókat legyőzni? Nekem a legnagyobb vezérűk kell a Jacques de Chénnevieris. Hogyan tudnám elfogni? A Meaux nevű városnál lecsaphatunk rájuk. – válaszolom dühödten, mert idegesítenek a parasztok

Az idő telik, Június 24. napon a Serfek vezetője eléri a Meaux nevű települést, én a régens közeledni kezdek felé, a hű katonáimmal. A paraszt seregnek ez az utolsó állomás.

- Harcos társaim! A mai napon ez az utolsó hely, ahová közeledünk, remélem itt győzni fogúnk, és lesznek olyanok, akik csatlakoznak hozzánk. Ha itt győzünk, akkor az utolsó állomás, a királyi palota lesz. Neki elmondhassuk akaratúnkat, mert, ha nem tud tenni! Akkor akaratunkat fogjuk végleg cselekedni. A háborút vívja az Angol király ellen, pedig III. Edward a jogáról lemondott, elismerte Fülöpöt Francia királynak. Barátaim! A mai nap nem tudom, mit hoz! Akinek igazi Francia szíve van, az velem tart! Legyőzzük a nemeseket, és az Angol lovagsereget. – mondja a parasztok vezetője.

Nem tudta mondani valóját elmondani, mert támadás éri őket. Azon a napon végleg legyőzik a parasztsereget, és a lázadást. Sokan hallnak meg, ezzel akarnak véget vetni annak, a szolgáknak joga lehessen. Mit tudott tenni a szolga ezek után már? Az ura szavát kell követnie.

Inte juh: negyedik felvonás

Üdvözlet a Blognépnek!

Mond, mi az, mit a holló fogott?
Juh lőn a karmai közt legott.
Ki az áldozat, kit kérdésekkel karmol?
Mi ez a vers, mit a Blogger ide barmol?
Miről szól a strófa, mi célja a rímnek?
Interjúra ki az, kit anno felkértek?
Sasnak kicsiny fia, nevezzük fióknak
Kit megismerhetünk vidámnak és jónak.
Két verse megjelent, Írisz s Illúzió.
Mikért a költőt érje gratuláció.
Ki ő? Mi volt? S mi lesz belőle?
A poént lelőjem előre?
Nem fogom, nézzük hát inkább,
(Mielőtt a vers lesz még dinkább)
Hogy, s miként felelt a drága,
Blogom kedves Sasfiókája. 

Sasfiók

- Honnan jött az írói álneved?

- Egyszer szerepeltem egy színdarabban,melynek során ez volt karakterem neve,ezt vettem át.

- Mióta foglalkozol írással?

- Nagyjából 3 éve.Persze elvétve már korábban is akadtak "fellángolásaim",de azokból igen kevés volt.Úgy érzem szükségem volt egyfajta áttörésre.

- Mi volt az első írásod?

- Egy szerelmes vers általános iskolás koromban.Címe nem volt és inkább a szabad vers jellegét öltötte magára,ellenben a mai módon fejezte ki az érzéseim,azaz egyszerűen és érthetően.

- Milyen műfajban szeretsz alkotni és miért?

- Nagyon lírikus vagyok,egyszerűen ez illik hozzám.Véleményem szerint a rövid szövegek egyszerűen kezelhetőek és én ezt szeretem.Ha már műfajt kérdeztél,akkor azt mondhatom,hogy a legtöbb versem óda,elégia vagy dal,bár témát tekintve elvétve akadnak tájleíró és úgymond istenes művek is,illetve az általam "próbálkozásoknak" nevezett írások.Természetesen ez nem azt jelenti,hogy csak a lírát szeretném.Van néhány novellám is,az epikából - talán szintén a terjedelem miatt - ez áll hozzám legközelebb.Mikor az ihlet egy történet formájában száll meg,nem sajnálom kifejtésére az időt.

- Kipróbálnál-e,kipróbáltál-e más területeket is?

- A ballada egy nagyon érdekes típus ilyen szempontból.Próbálkoztam már párszor,azonban nem hinném,hogy nekem való lenne.Ennek csupán annyi az oka,hogy nekem a költészet,az írás a pillanat megragadását,az érzelmek rögzítését jelenti legfőképp,melyre vannak sokkal kézenfekvőbb műfajok.Drámát - jelenlegi véleményem szerint - nem írnék.

- Mi szokott megihletni téged?

- Gyakorlatilag bármi.Természetesen valamilyen szinten össze kell függnie az életemmel és írásra kell,hogy késztessen,de ezen felül nincs megkötés.

- Mi motivál az írásra?

- Az ihletnek egy "megfelelő" feszültséget kell keltenie,amitől azt érzem,hogy "ezt le kell írnom",enélkül nem megy.Továbbá úgy hiszem,hogy az esetleges csalódások ellenére sem szabad abbahagyni az írást - nekem ez segített sok élethelyzetemben megnyugodni és gondolkodni.

- Van valami módszered az írásra?

- Igen nehéz válaszolni erre a kérdésedre.Egyes versek csak úgy jönnek maguktól,ösztönösen írom őket,szinte "kifolynak belőlem".Más műveimnél sok figyelmet kell fordítanom a formára,a rímekre,sorszámra stb.,csiszolgatom őket.Talán az egyik legfontosabb dolog,hogy ha visszaolvasom bármelyiket is,töltsön el írásának pillanata,érzete akár 5 perc,akár 2 év után is.Én erre törekszem.

- Mi a kedvenc könyved és miért?

- Konkrét kedvencem nincs.A magyarázat az,hogy mind a szépirodalomból,mind a populárisból tudnék műveket mondani.

- Ki a kedvenc íród?

- Ha megengeded,erre úgy válaszolnék,hogy aki papírra vetette gondolatait valamilyen formában.Kedvenc költőim többek között Juhász Gyula,József Attila,Csokonai Vitéz Mihály,Varró Dániel.A "valódi" írók közül szívesen olvasom például Örkény István vagy C.S.Lewis műveit.

- Szeretnél üzenni valamit a Blognépnek?

- Igen és természetesen nem csak nekik.Akiben az alkotói szellem meglapul,ne sajnálja az időt annak előhívására,mert ez egy sajátos önismeretet jelent,önkifejezést,mely napjaink világában úgy gondolom nagy fontos.Az esetleges kudarcoktól ne ijedjünk meg,az a legfontosabb,hogy saját magunk élvezzük az írást vagy bármely más alkotást és nekünk szerezzen örömöt.

Köszönöm az interjút!

Újabb érdekes embert ismerhettünk meg.
Nagy taps Sasfióknak!
Kérem a következőt.

Késés

Üdv a Blognépnek!

Gondolom észrevettétek, hogy mostanában késnek a bejegyzések. Eléggé el lettem havazva mostanában és csúszik minden, mint a felfagyott járda. Ma elmaradt a Jeanne D'Arc nemzedéke ( mostantól JDn, mert így rövidebb). Pénteken pedig a várva várt Inter Juh. Csigalom, nyugavér pótlásra fognak kerülni. Holnap felteszem a Net Birkát, a JDn-t (na ugye, hogy egyszerűbb így?) pedig egész második fejezetestül kedden megkapjátok. 

Köszönöm a türelmeteket és a kitartásotokat szeretett Bloggeretek iránt. Majd meghálálom nektek 😉

A VÍRUS: 5. fejezet 4-7

Üdvözlet a Blognépnek!

Lassan közeledik az év vége. Már csak fél hónap van hátra, és mindenki a karácsony forgatagában, a szilveszter szédületében és az újév izgalmában él. Ilyenkor lezárunk magunkban dolgokat, újakat várunk, számba vesszük azokat, amiket elértünk. Most koncentráljunk csak a mai szerdára. Már 5, azaz öt fejezetet éltünk át együtt az elmúlt hónapokban. 

Nem nyújtom tovább a konferálást, nem rétes (vagy az ünnep közeledtével lehet inkább bejglit kéne írni?), inkább nézzük a mai adagot. 

4.

Visszaballagtam a szobámba. A fürdővizem kissé kihűlt. Csepegtettem bele kellemes illatú illóolajat. Mangólével a kezembe és a kissé langyos, de annál kellemesebb víz hamar álomba ringatott ismét. Újból a tengerparton sétáltam a hófehér homokban, talpamat égette a homok forrósága. Jól éreztem magam, hisz nyaralni voltam. Megpillantottam egy piros vitorlát a távolban, a férfi, ki a hajót vezette nekem integetett. Nem is kellett sokat gondolkodnom, ki az, aki a vitorlást vezeti. Tim Night volt az illető.  

Visszaintettem neki, majd a leterített gyékényszőnyegre ráhasaltam, szemem becsuktam, aludni próbáltam. Nem igazán sikeredett,mert egy sikoly felébresztett az álmomból. Felpattantam, úgy hittem, Tim felborult és segítségért kiállt. Megdöbbenve vettem észre,hogy a fürdővizem végérvényesen kihűlt,mangólevem a kád elé terített kilépőn díszeleg. Megpróbáltam kiszállni, igyekezve hogy a mangólébe ne lépjek bele. Közben hallgatóztam, mi az, ami valójában felébresztett édes álmomból. Magamra vettem a fürdőköpenyt, és kisétáltam a hálórészbe. Hallgatóztam, de semmi. Valószínű álmodtam az egészet. Sokáig nem tudtam agyalni rajta, tényleg álmodtam-e ,vagy valójában sikított-e valaki, mert közvetlenül az ajtóm előtt heves vitatokázás zajlott. Egy idősebb nő és egy fiatal férfi veszekedett hevesen. Tippelnem sem kellett kik veszekednek közvetlenül az orrom előtt. Tim Night és a vénasszony, Hilda. 

Valahol ajtó nyitódott , majd nagy lendülettel be is csapódott. Hallottam hogy valaki ízesen káromkodik egyet, tippelnem sem kellett ki volt az illető.  A veszekedés is  csak egy pillanatra csillapodott csupán, majd folytatódott. Nem zavarták magukat. Hilda asszony sem zavartatta magát, elég aprólékos szókinccsel áldották meg.

– Hogy beszélsz velem fiacskám!  Már akkor itt voltam, mikor te még apád gerincében voltál. Öreg az öreganyád térdekalácsa!

– Én nem ezt mondtam neked, Hilda! Hagyd békén az apámat,akit olyan jól ismersz! Továbbá hagyd békén az újonnan érkezetteket.

– Miért? Mi lesz belőle,ha nem hagyom őket békén? Talán engem is megölnek? Mint Annak idején Rózsa..

– Psszt! Az istenért,hallgass már el. Ki ne ejtsd a nevét. Főleg ne Éva és az anyja előtt.

– Miért? Ha elmondom az igazat a nagyanyja haláláról, mit fogsz tenni, hapsikám? Megetetsz egy cetopoliddal?  

– Itt sincsenek! Miért etetnélek már meg?  Különben is az Ursa szenvedélye megkóstolni az embereket. 

– Ami késik nem múlik! Mint hallom nagyasszony és azaz undok gyík és csatlósai már itt vannak.

– Túl nagy a füled! Ideje lenne már becsuknod, és magaddal foglalkoznod,nem pedig azzal ami itt zajlik. 

– Majd pont te fogod nekem megmondani mit csináljak!

– Pontosan! Kezdem is, ami a bögyömet nyomja!  Mit pofázol a gyerekeknek?

– Nem pofázok senkinek semmit! Csak az igazat mondtam nekik!

– Úgy, hogy jósolsz nekik?  Miféle baromság ez az egész Júdás és megjelölés? 

– Az igazat mondtam nekik. És mintha te nem tudnád, mi az igazság! Minden percre pontosan úgy történik, mint húsz évvel ezelőtt. Megfogunk halni. Te sem leszel kivétel. Akkor mi megúsztuk. Most nem fogjuk. Te megúszhatod, nekem már édes mindegy. Vígan megyek a másvilágra. Hadd élvezzem még azt,ami az életből vissza van. 

Hallottam hogy arrébb csoszog. 

– Aparopó! A napló már nálad van?

– Milyen napló ?

– Milyen napló, milyen napló! Az a bizonyos napló,melyet Rózsa vezetett.

Nem hallottam mit válaszol.

– Akkor szerezd meg tőle! Olyan információk vannak benne, mely ha illetlenek kezébe jut,halálos fegyver lehet belőlük ránk nézve. Ő pedig csak egy kislány. Nincs felkészülve rá. 

Otthagytam őket. Belezuhantam a karosszékbe,de nem tudtam nyugodtan pihenni. Csak a hallottak jártak az agyamban. Mibe kevert engem a nagyanyám? A naplókat hová dughatnám? Pedig nálam vannak a legnagyobb biztonságba. Idegességeben felpattantam és a hatalmas beépített gardróbot vettem szemügyre. Eddig ez még nem tűnt fel számomra. Odaléptem és elhúztam. Toronydaru méretű ruhák szakadtak a nyakamba. Miután kibányáztam magamat alóluk, úgy volt illendő, fel is próbáljam valamelyiket. Meg is találtam a megfelelőt. Sportruházatot öltöttem magamra. 

Épphogy elkészültem az öltözködéssel,kopogtak az ajtón. 

5.

Megfordultam. A szívem hevesen kalimpált, nem akart megnyugodni. Nagyon sajnálom, hogy nincs egy stukkerom, valahol a táskám mélyén. Klasszikus krimitörténeteben a főhős ilyen helyzetekben előkapja a táskájának aljáról egy Smith and Wessont. Én beértem egy kandalló vaspiszkájával is. Nem értem minek van itt, mikor kandallót sem láttam a közelben, de még egy konvektort sem. Mindegy. Biztonságot nyújtott számomra. Jó erősen megmarkoltam,lassan óvatosan közelítettem meg az ajtót,majd a kilincsre tettem a kezem.

– Ki az?

– Tim Night!

– Pillanat!

Bár a hangja egy oktávval alacsonyabb volt,mint általában, de ezt a kissé berekedett hangot, az ajtóm előtt lejátszódó veszekedésnek tudtam be. Már sajnálom, hogy lemaradtam a színjáték legelejéről. A bal kezembe fogtam a piszkavasat, a másikkal kinyitottam az ajtót,a biztonsági lánc és a kulcs vidám énekléssel jutalmazta a műveletet, még az én érzékeny füleimnek is sok volt belőle. Megragadtam a gallérjánál fogva a kint szobrozó alakot,és berántottam a szobámba. Öröm volt nézni ,ahogy elterül a kis perzsaszőnyegen,mely az ajtó és az ágy között volt található. Gúnyos mosollyal jutalmaztam az előadást. Még meg is tapsoltam a produkcióját. Nem tehetek róla, nagyon jól esett amit tettem vele. 

Felpattant két sziszegés között, helyre igazította a szőnyeget, megtapiskolta magát. Miután meggyőződött róla, nem okoztam számára elemi kárt, megigazította a zakóját, kettőt köhécselt,majd köszönt,mintha mi sem történt volna.

– Jó reggelt! Remélem nem zavarlak! 

– Már akinek jó! Cseppet sem! Mi járatban? 

– Semmi különös! Erre jártam, gondoltam benézek hozzád. Reméltem, már fent vagy! 

Tudtam én nagyon jól miért kopogott be hozzám. Valószínűnek tartotta ,hogy végig hallgattam az előadást. Ezek szerint meghallhatott valamit.

– Ebbe a diliházban nem lehet aludni.Már ne haragudj hogy ilyet mondok. Próbáltam aludni, de minduntalan valami mindig megzavart benne. Kiabálás, ajtócsapkodás, csoszogás, sikítás, egy vénasszony fenyegetései. Soroljam még?

– Ó! Hildát már helyreutasítottam. – volt szerencsém végig hallgatni, de én inkább ártatlan képpel hallgattam.– Nem lesz vele gond. Vagyis remélem. Mikor idekerültem, engem is megkörnyékezett a sok sületlenségével. Megfenyegetett, hogy idő előtt távozom a másvilágra.  Azóta is élek és virulok. A nagyanyádra nagyon hallgatott. Rendre tudta utasítani a vénasszonyt. Nem is csodálom, hogy sosem ment férjhez.

– Nagyi?  Nem emlékszem rá, hogy valaha is megemelte volna a hangját!

– Pedig így van! Én is hányszor kaptam tőle a fejemre. Még most is elszégyenlem magam,ha eszembe jutnak a fedései. Valahol igaz is volt. És hasznosak is voltak. Egyébként a diliházra visszatérve, szokott még ennél is nagyobb nyüzsgés is lenni. Majd megszokjátok. Ha beindulnak, és ideérnek, számtalan fajtával fogtok megismerkedni. Várható is ezek után. Ursa mielőtt ideért volna, telekürtölte a világűrt,hogy mit tervez. Szerencsére sok barátunk van,kik mellettünk állnak, és Alfának sem akarnak keresztbe tenni. Beindul majd a bolygóközi invázió. Mi csak így hívjuk. 

Körbe-körbe tekintet a szobában, biztos vagyok benne hogy a két naplót kereste. Én meg úgy tettem, mint aki nem látja, hogy mit művel.

– Mond csak, Éva! Nem jutott eszedbe azóta semmi a gyerekkorodból?

– Pihenni sem volt időm vagy energiám! Nem pedig arra,hogy gondolkodjam.

– Kár! Arra esetleg nem emlékszel, hogy Rózsa írogatott volna valamit egy füzetbe, esetleg kettőbe? – kígyómód tekergette a  nyakát.

– Recepteket!  – vágtam rá. Alig vártam hogy kihúzzon innen.

– Tessék?

– Recepteket sokszor írogatott.  Kockás spirálfüzetbe. Anyu is onnan sütött mindig.

– Igazán? Én nem erre gondoltam. Na mindegy. Azért gondolkodj erősen.

 Kitártam előtte az ajtót, ő kiment,én pedig mérgembe a képébe vágtam az ajtót. Kotorászni kezdtem a  kistáskámban,addig még a két napló a kezembe nem került. 

6.

Ahogy Tim eltűnt a balfenéken, utolért a vágy, hogy végiggondoljam az eddig velünk történéseket,attól a pillanattól hogy megtaláltam a ládát, egészen addig a pillanatig míg itt nem ébredtünk a föld alatt a Szervezetnél. Belehuppantam a karosszékbe, lehunytam a szemem. Sokra nem adtam volna, ha újra otthon lehessek a saját ágyamban. De a pihenésről és a gondolkodásról le kellett mondanom. 

Menetrendszerűen megkopogtatták az ajtómat. Ugyanazzal a lendülettel, mint fél órával ezelőtt, megfogtam a piszkavasat és az ajtóhoz sétáltam. Megfogtam a kilincset, gyenge hangon megkérdeztem ki áll odakinn. Ha ismételten Tim az, nem állok jót magamért. 

– Ki az? 

– Attila! Ki lenne? Talán valami ufonautára számítottál?

Kinyitottam előtte az ajtót és beengedtem. Megkövülten állt és nézte a kezembe a vasat. Meglendítettem előtte,és becsuktam az ajtót.

– Ne haragudjál, de itt már nem lehet tudni semmit, hogy ki kicsoda. Jó előbb pateroltam ki innen a fővezetőt. Jó hogy jössz! Olyat mondok neked,hogy elájulsz. Nem mindennapi vircsaftnak voltam a tanúja.

– Dórára gondolsz? Ugyan már! Behisztizett egy kissé a nyanyától. Én nem hiszek és sosem hittem semmiféle jóslatban, ehhez hasonló hókuszpókuszban. Sőt! Én még Nostredamus jóslataiban sem hiszek. El hiszed amit a Centuriákban írt jóslatait az ezerötszázas években? Ugyan már. Honnan tudhatta előre mi történik majd a 21. században. Vannak aki belemagyarázzák azt is, amit vélni gondolnak és látnak.

– Na jóslatról ne essen szó! Én sem hiszek Nostredamusban és jóslataiban. Már így is frászt kapok, ha rágondolok Hildára. 

– Mi történt? Dórán kívül!

Most huppant bele a karosszékbe, én a karfájára ültem. 

- Miután Milo bevezetett ide és elfoglaltam a helyem, beleültem a kádba. Alig lazultam el,mikor Dóra hisztizésére ébredtem. Miután megnyugodott visszajöttem ide, és félig kihűlt vízbe belecsüccsentem. Végre nagy nehezen ellazultam, még álmodtam is.

– Remélem velem! Te,nincs valami piád? Nálam csak ásványvizek és gyümölcslevek sorakoznak. Pedig most jól esne valami tömény.

– Nem veled és nincs. Nálam is ugyanezek sorakoznak.

– Kár! Mindkettőre! Ufók mit isznak?

– Mit tudom én! Napszél levet! Nem voltam még földönkívüli! Nem is nagyon akarok! Visszatérve kettőnkre,szerintem át kellene gondolni az ami köztünk van,mert ami van már nem az ami régen volt. De ne most!

– Nagyon örülök neki! Napok óta volt egy ilyen érzésem! Elkezdtél mondani valamit!

– Ja igen! Szóval, ellazultam, álmodtam. Álmomba a tengerparton sétáltam, a forró homok égette a talpamat,majd álmomba sikított valaki!

– Dóra!

– Ez már utána volt. Ne zavarj már meg!

– Oké! Innentől kezdve meg sem szólalok! Hallgatok mint a sír! 

– Nagy nehezen beazonosítottam honnan jön a hang. Az ajtóm előtt folyt a viskorzus. Ketten beszélgettek egymással. Tim és Hilda. Sajnos az elejét nem hallottam, így csak a végét csíptem el a beszélgetésnek. 

– Miről szólt a diskurzus vége?

– Részben a nagyanyám haláláról, meg arról hogy minden megismétlődik, ugyanúgy történik napról pontosan mint húsz évvel ezelőtt. Megfogunk halni,és valamit tud a nagyanyám haláláról.

– Ezt eddig is tudtuk hogy itt a vég. Ha nem tűnt volna fel, eddig is gyanúsak voltak . Gyanúsak volt a hallgatásuk arra vonatkozóan, mi történt azon a szőrnyű napon, mikor meghalt a nagyanyád. Ne feledd, Tim már akkor itt volt,mikor a haláleset történt.

– Nagyon jól tudom! Folytatom!  Aztán történt még valami. Hilda visszafordult és megkérdezte Timtől, hogy megszerezte -e már tőlem a naplót!

– Milyen naplót?

– Milyen napló? Hát a nagyanyám naplója amelyet már te is olvastál.

– Ah! Arról a két különleges naplóról van szó, melyben azok a  furcsa jelek és értelmezhetetlen írásjelek találhatók?

– Úgy van! Tudod mit mondott Hilda Timnek?

– Honnan tudjam, nem voltam ott a jó előbb!

– Amit a nagyanyám belevésett ,annak tartalma halálos ránk nézve.

– Mármint ránk?

– Az emberiségre!

Már a kezében tartotta az egyiket.

– Ez a második, amit találtatok! Ennek tartalma elég fura nyelvezeten van írva. És itt egy piramis is, ami felett egy űrhajó lebeg.

– Gondolom erre hivatkoztak amikor azt mondták, hogy átlehet írni a történelmet, mert nem úgy van, ahogy történelemből tanultuk. De valami más titkot írhatott bele a nagyi. Valamit amiről akkor szerezhetett tudomást és az életébe került. De vajon mi lehetett az?

– A másik hol angolul,hol pedig ezen a titokzatos nyelven íródott. Mit akar vele Tim?

– Ellopni! Miután elhallgattak bekopogott hozzám. Azért volt a kezembe a piszkavas. Megtanítottam repülni. Feltörölte a padlót az elegáns öltönyében. Körbe szaglászott a szobámba, egy csöppet sem volt feltűnő hogy keres valamit. Ezek kellenek neki. 

– De hát ezek mindig itt vannak a táskádban!

– Arra gondoltam eldugom valahova, de rájöttem nem ismerek itt még semmit. Maradnak ott ahol eddig is voltak:  a táskámban.

– Mit tervezel?

– Becserkészem Hildát!

– Ne! – felpattant a fotelből . – Meg ne próbáld! S mit érnél el vele? Talán válaszolna arra a kérdésedre, hogy halt meg a nagyanyád?

– Például! Így is azt mondta Timnek, hogy látszik rajta ,fél attól hogy elárulja az igazat arról a  napról. De én arra is kíváncsi lennék, mit jelent a Júdás megjelölése. 

– Ne! Neked elment az eszed! 

– Szín józan vagyok! Te is segíteni fogsz nekem!

Tetszett-e neki az ötlet vagy sem, nem érdekelt. Be kell cserkészni Hildát és kész.

7.

Míg a többiek Hilda jóslataitól tartva egy frászba agyaltak a hallottakon,addig  Erik nagy nehezen megtalálta azt a családot, ahol a vírus utoljára lecsapott. Nem messze laktak azoktól, ahol a kislány megfertőződött a vírus által. Legalábbis az ő elképzelése szerint. Az anya még nem jelentkezett nála, s míg a nő nem ad jelet a hollétük felé, nem tud hazautazni Magyarországra. Hiába is erősködik Tim.

Megállt. Körbenézett. Síri csend honolt a ház körül. Újból körbenézett. Az egész utcába csend volt, mintha mindenki tudná mi történik körülöttük és az utolsó pillanatokat az otthonukba szeretnék tölteni. 

Meglökte az ajtót,mely nyikorogva  gyanúsan könnyen kinyílott. Áporodott szag fogadta. Hallozni kezdett. Fülelt, alig hallhatóan az emeletről gyenge válasz érkezett. 

Megtalálta a szobát ahonnan halkan, gyengén kiabáltak számára. Benyitott. Az ágyon ketten feküdtek. Anya és ránézésre is a lánya . A nő a gyengeségtől nagy nehezen felült az ágyon. Hangja is gyengeségről tanúsokodott. Beteg volt már, a vírus őt is "bekebelezte". De még élt,ez volt  a lényeg. A jobb oldalon fekvő fiatal lány még lélegzett, de már alig volt benne élet. Furcsa foltok borították a testét,melyek órák leforgása  alatt borították el. Megfogta a kezét, hogy megnézze  a pulzusát, furcsát vett észre a csukó környékén. Redőzötté vált, felgyűrődve. 

– Maga kicsoda?

– Olyan valaki aki szeretné megtudni mi történt magukkal!

– Honnan tudja,hogy történt velünk valami?

– Az a dolgom, hogy tudjak róla, és segítsek az olyanokon mint maguk. Mármint ha tudok.

– Kérem! Segítsen rajtunk! Órák leforgása alatt döntött le  a lábunkról a betegség. Mi történ velünk?

– Nem akarom elkeseríteni, asszonyom, de ránézésre is menthetetlen.

A nő összecsuklott, nyeldeste a könnyeit.

– Maga orvos?

– Nem , asszonyom. nem vagyok orvos. Egy olyan szervezet tagja vagyok, ami ….. mondja el szóról szóra mi történt. Kérem, asszonyom, ez most a legfontosabb.

– Ha nem orvos, akkor is honnan tudja mi történt?

– Kössünk egy alkut. Maga elmondja mi történt magukkal, én is elárulom a titkomat. Nincs vesztegetni való időnk.

– Jól van. – Nehezen vette a levegőt, de az erő az életért erősebb volt. Erős volt az akarata aziránt hogy segítsen a fiúnak. – A lányom nagyon beteg volt. A halálból hozták vissza az orvosok. Mikor magához tért a kómából, annyit mondott. Anyu képzeld odaát voltam. Van élet a halál után. Én csak legyintettem. Sajnos magamban kinevettem őt. Sokáig kórházban volt. Nem rég jöttünk haza,úgy egy hónapja. nagyon gyenge az immunrendszere.  Mondták is az orvosok, hogy nagyon vigyázzon magára. Alig akart hallgatni akárkire is. Így volt ez ma éjjel is.

Erik a lány testét bámulta közbe. Valahol a mélyen felvillant egy kép valamilyen könyvben látott ehhez hasonlót. Valahonnan ismerősnek tűnt számára a fekete pöttyök  a lány testén. Még mélyebbről egy újabb kép villant be. Rájött a megoldásra, milyen betegség okoz ehhez hasonló tünetet. A megoldásnak cseppet sem örült belülről. A csendre riadt fel.

– Bocsánat! Egy pillnatra elgondolkodtam! Folytassa!

– Ma is ez volt! Éjfél után felébredtem, és benéztem a szobájába! De nem volt ott. Kint ült az udvaron és az eget bámulta szokásához híven. 

– Az jó! Én is szoktam! Megkeresem a csillagképeket, elgondolkodm azon, hogy vajon tényleg egyedüliek vagyunk-e a világegyetemben. De most térnyünk vissza az éjszakára. Megint elkalandoztam.  

Erik újból megnézte a lány pulzusát. Még élt.

– Kimentem! Valamit tartott a kezében. Egészen furcsa valamit..

– Henger alakja volt, forgott és világított! – kérdezett ingerülten Erik. A beteg asszony ijedten nézett vissza a fiatalemberre.

–  Honnan tudja?

– Üzletett kötöttünk! Majd elmondom!  Folytassa kérem!

– Úgy van ahogy mondja! A kezében fogta, és azt mondta,hogy az égből esett le. De  mielőtt leesett volna forgott fent a magasban is. Ja igen! Valami furcsát mondott ezzel a valamivel kapcsolatban!

– Mit csinált?

– Azt mondta a lányom, hogy mielőtt leesett volna  a lába elé gondolkodott volna. 

– Hogy?

– Így mondta! Gondolkodott az a valami!

Ez új információ volt számára, és majd Tim Night számára is. Jól el kell raktározni az új információt.

– Ez új! Negyvennyolc óra leforgása alatt….. rosszabb lesz mint gondoltam. Még is beváltja a nyavajás lény a fenyegetésést amivel megfengette a szervezetet és az emberiséget.

Az asszony megkövülve ,tátott szájjal nézett a fiúra. Most fogta fel a hallottakat. Erik egy pillanatra elfeledkezett magáról, és hangosan mondta ki amire gondolt. Felnézett  a nőre.

– Hogy mondta? Mi ez az egész? Árulja már elvégre ki maga?

– Elnézést! Azt hiszem hangosan gondolkodtam. Mindent elmondok, már mondtam. Mondja tovább,mi történt a lányával? Magát is megszúrta?

A nő most már egyre jobban félni kezdett Eriktől. Lassan ,óvatosan távolodni kezdett tőle. Átült az ágy mellett található székre. Elég rozoga volt már, alig bírta el a nő súlyát.

– Aztán a könyörgésemnek és unszolásomnak engedve, elindultunk befelé. Azt a valamit a  tenyerébe tartotta. Úgy volt hogy ha beértünk tüzetesebben megnézzük micsoda. Épphogy beértünk megszúrta az ujját. Abban a pillanatban duzzadni és gennyesedni kezdett. Elájult.  Alig tudtam felcipelni a lépcsőn. Úgy huztam fel, lépcsőfokról lépcsőfokra. Nagyon elfáradtam.

–  Utána mi történt?

– Alig fektettem el, már megjelentek rajta a tünetek. Ha lehet annak nevezni egyáltalán!

– Aztán? Magával mi történt? Önt is megszúrta?

– Ő így maradt! Nem! Engem nem! Mert az a valami kirepült a nyitott ajtón keresztül!

– Egy órája jelentkeztek nálam a tünetek! 

– Tehát már nemcsak szúr, hanem fertőz is! Egyre komolyabb lesz! Tudja tegnap délután a St James parkabn hasonló eset történt egy kislánnyal! Mindig nem tudom mi lehet vele! Az anyja lelkére kötöttem ha történik valami változás a lányánál, azonnal hívjon. A kislány már akkor lázas volt.

– Úristen! Mi ez az egész!

– Egy olyan szervezetnek vagyok a tagja ,melynek az a feladata hogy titokba tartsa az idegen lények kilétét! Számos földöntúli lény él a mi galaxisukon kívűl, más galaxisokban és ott találhtó bolygókon. Pár órával ezelőtt vaalmi becsapódott a Föld légkörébe, és itt Londonba csapodott be, és szedi áldozatait. Sajnos megtalálta a maga lányát is. Komoly intelligenciával rendelkeznek, fejlettebbek mint mi. Egy idegen lény már a Földön tartozkodik, megfenygette a szervezetet hogy kipusztítja az emberiséget. Már elkezdte. Tudom nem hiszi el azt amit hall, de higy el,nem hazudok önnek.

– Úristen! Mit kell még megélnem a rövid kis életembe! Én ebben nem hiszek, sosem hittem. Bár sokszor láttam furcsa felhőket az égen. Olyanok voltak, olyan formák ami nem lehetett felhő!

– Nem is azok voltak! Minket meglátogató lények hajói álcázva. Abban nagy mesterek! Hosszú millió évek óta látogatnak minket. 

– Maga olyan fekete ruhás férfi, kiket a filmeken látni?

– Nem kell elhinni amit a filmeken lát! Űrből érkezett vírus, amire … nem tudom hogy az ottaniak megtalálták e már a gyógyszert.  Fel is kell hívnom a vezetőt! Muszáj lesz elmondanom ,hogy elárultam magának az igazat!

– Tegye a dolgát!

Erik felhívta Timet. Tim ismét a vezérlőben ült. Gondolkodott. Most már minden perc számított. A napló megszerzésére haditervet kell kovácsolnia. És azt csak úgy tudja elérni, ha Éva közelébe férközik,aminek nagyon jó esélyt jósolt. Itt volt még egy probléma. Hilda. Remélni tudta hogy nem kavar be újból a vénasszony. Megrezgett a pulton a telefonja. Felvette. Erik köszönés helyett olyat mondott neki,ami miatt majd kiesett a kezéből a telefon.

– Tim! Azonnal néz utána a középkor dögvészének!

Melllette a nő a hallottaktól ájultan fordult le  a székről. 

Folytatás a következő héten!

JEANNE D'ARC NEMZEDÉKE: 1. fejezet 2. fele

Üdvözlet a Blognépnek!

Múlt héten valami elkezdődött. Nekifogtunk egy utazásnak, aminek a vége még nagyon messze van. Egy történetnek, ami francia földön, francia földért dúló ellentétről szól. Nem is szaporítom tovább a szót, nézzük Matthew M. D'Arc regényének folytatását. 

Levél.

Őfelségének a Francia királynak, IV. Fülöpnek! Én, III. Edward Anglia uralkodója, azért írok önnek. Tudom, az érdekeinket nézve nem sikerült tárgyalások során megbeszélni az örökség birtokba vételének kérdését. Megkaphassam a Gascognei területet, mely az örökség része, sok éve, létezik egy törvény, és jog, ami kimondja! Ha egy Angol nemesi származású, házasságot köt, egy Francia származású nemessel, vele jár egy birtok rész. Ezt a birtok részt szeretném megkapni. Egy nehéz megoldásra jutottam, eszembe volt, de egy idő után elvetettem! Háború, az ön országa ellen.

Azután írom tovább az üzenetet.

Nem sokára végzek a levél írásával, pár sorba írtam, töprengeni kezdek, melyik megbízható személyt tegyem meg hírnökömnek. Kamarásomat hívatom, aki rögtön megjelenik.
- Megírtam az üzenetemet, azon töprengek, vajon melyik személyt küldjem el a szomszédos királyságba? Aki személyesen át is adná Fülöp királynak! – kérdezem, érdeklődve.
- Királyi fenség! A kérdés nekem is eszembe volt, a grófok között gondolkoztam, de nem találok megbízhatót. Egy egyházi személyre gondolok, az egyiket a minap választották meg püspöknek. A neve, ha jól emlékszem! Henry Burghersh.
- Jó a megoldás! Küldjön szolgát a személyért, fontos beszélni valóm lesz vele.
- Igen Őfelsége! Küldetek egy apródot a püspökhöz.
A kamarás kezdi elhagyni a termet, elvégezhesse a feladatát, addig átgondolhatom, mit mondhatok vajon neki! Mindenre odafigyelnek, ne derüljön ki a nép felé a szándék, nem sokára megérkezik a püspök, fogadom a lovagterembe.
- Királyi Őfelsége! Köszönöm, hogy fogadott, a népért, és a királyért mindent megteszek. Jó viszony tarthasson örökké. Ahogyan az Isten szavában áll. „Add meg az istennek, ami az istené, és add meg a császárnak, ami a császáré”. Milyen feladat vár rám? – kérdezi Lincoln püspöke.
Jelzek, leülhet, rögtön leül velem szembe.
- Azért küldtem önért, fontos feladatot kell elvégezni! Üzenetet kell eljuttatni a Francia uralkodó Fülöp királynak, a kezébe személyesen kell át adni. Az át adása nem késhet, felszólítás egy háborúra, a jogok tisztázására. Más megoldási lehetőséget nem találtam. Megoldható lenne az, ha még ebben az évben megkaphatná.
A püspök úr, kezdi átgondolni a feladatát.
A magas rangú vendégem végül is döntést hoz.
- Őfelsége! A felkérést teljesítem, elviszem Párizsba, melyik napon? Azt még nem tudom!  Minden napom foglalt. A november elseje környéki napok szabadok, így meglátogathatom a rokonomat, mindent diszkréten kezelek.
- Köszönöm püspök uram! Akkor át adom a fontos levelet.
Nem sokára át is adom, elveszi, és elhelyezi a ruhájának egyik szegletébe.
Nem sokáig marad. – A háború nagy gond, egy másik országgal szembe.
Napok telnek Angol földön, azért Lincoln püspökének vannak dolgai, minden eltelt egyes nap, a vallási személyt arra készteti, elvégezze a rárótt feladatot, elérkezik a nap, indulni kell Párizsba. A püspök kéreti bizalmasát, nem sokára meg is érkezik.
- Azért kérettelek ide! Feladatot kell elvégezni, ami nem várhat. Mindenszentek napjára, el kell érni Párizsba, az ország élete függ ettől. Így a rokonomat is meglátogathatom, inkognitóban kell. Hogyan lehetne elhagyni az országot, ne ismerhessenek fel? – kérdezi érdeklődött tekintettel
- Püspök uram! A bizalmat köszönöm, minél hamarabb kell indulni. A dolgot bízza rám, az országot elérjük titokba. Így biztosan fogadni fogja a Francia uralkodó. – válaszolja, izgatottan.
Félóra eltelte után, a bizalmas elköszön, elkezdhesse az előkészületeket.

Elérkezik az idő, indulhassunk, és a bizalmasomnak is, elérjünk Edward király üzenetével Francia királyságba. Az indulás napjának, az estéjén, az álruhát magunkra vesszük. Megbeszélt helyen találkozunk.
- Exelenciás uram! Indulhatunk a kikötőbe? Ez a ruha tényleg megfelel, nem fedezhető fel önnek milyen rangja van. Annyit kell még megemlítenem! El van rendezve minden, ugye hoz magával egy kis költőpénzt, ha megéheznénk útközben? - kérdezi a bizalmasom.
- Szolgám! Hoztam, ha visszatérünk, feltétlenül visszateszem, a perselybe.  Az úr lása nem a saját érdekemet teszem első helyre. - válaszolom
Indulunk a kikötő felé, nem sokára megérkezünk, a legközelebbi hajót megpillantva, így odalépünk a kapitányhoz. Aki a hajó tulajdonosa is egybe.
- Uraim! Mi járatban vannak erre? Talán a másik partra szeretnének eljutni, ahogy a többiek, akik már itt vannak! – kérdezi a hajó kapitánya.
- Igen kapitány úr! El szeretnénk jutni, nekem és az úrnak rokonsága lakik, és meg szeretnénk látogatni. – válaszolja a szolgám.
- Ha csak ennyi! Akkor fel is lehet szállni, a fizetség száztíz lívre, ha megfelel önöknek? –válaszolja a kapitány.
- Igen, megfelel! – válaszolja a szolgám, örömmel.
A bizalmasom át adja a megegyezett összeget, azt követően tovább léphetünk a fedélzetre, találunk is helyet. Amikor nem figyel senki.
- Azt gondoltam volna, angol pénz fog kérni a kapitány, nem franciát! Hogyan lehetséges ez? Nem is tudom, mit gondoljak! – kérdezem megilletődően.
- Uram! Nem probléma, ilyen a világ, és változik minden. Maga a király se tudja, a birodalmában milyen változás van. – válaszolja a bizalmasom, aki ebben az esetben a szolgám.
Eljött az idő a pihenésre, közel vagyunk az éjfélhez, a hajó ki van világítva.
Napok múltával elérjük az úti célt, eljutottunk a Francia királyság területére. A hajó Caleis kikötőjét eléri október 28.-napján, kora délután van a kapitánytól elköszönhettük, így a többi vándor is.
- Püspök uram! Az lenne a megoldás, ha tovább folytathatnánk az utat, lovas szekérre gondolok. Párizs előtt át lehetne öltözni, rangos személlyel fog Exelenciás uram találkozni.  – mondja a szolgám.
- Jól mondod! Akkor szerezni kellene lovas szekeret. – válaszolom suttogva.
Tovább gyalogolunk, nem sokára elérünk egy házhoz, bepillantva az udvarba, észrevettem egy felkészített lovas szekeret. Ez jól jöhet nekünk, belépve a kapun, a gazda meg pillant.
- Jó estét kívánok uram! Tudna nekünk segíteni? El szeretnék jutni Párizsba, milyen módon érhetném el? Rokon látogatásom lenne, és a barátomnak. – mondom tört franciasággal.
- Észrevettem a hangjában Angol! Szerencséje van, mert én is Párizsba készülök meg látogatni a szent helyet, a Rózsavonal utat. Így el tudom vinni a céljukig, nem sokára indulhatunk is. – válaszolja a gazda.

- Köszönjük a fáradozását, elvisz Párizsig, imádkozni fogok, az úton ne történjen semmi baj. – válaszolom.
Nem kell sok időt várni, indult a lovas szekér. A kocsis mellé ülök, a szolgám hátul a szekérben.
- Uraim! Ha már sokáig leszünk együtt! Megkérdezhetem azt, mik a történések Angol országba? A király még mindig követelőzik? A királyság területéről kellene egy kis darab. Nem akarom elszomorítani önöket! Ebből még nagy probléma lehet.
Azon gondolkozok, a szekeres mintha érezne valamit.

Mondanom kell valamit, ne áruljam el magunkat.
- Igen Uram! Angliában követeli a király a jussát, ha lehetne így említenem! Tudja uram! Hiába szegények vagyunk, oda figyelünk a hírekre. – válaszolom.
Amíg a három személy eljut Párizsba, addig a királyi udvarban más dolgok történnek.
Minden évben eljön az a nap, ahol a pórnép kihallgatást kérhet, így bíráskodhatok, mint a király. Az ország egész területéről érkeznek, egy nagyterembe gyülekeznek.
- Elérkezhetett ez a nap, amikor minden megjelent elmondhatja a baját, és ha olyan, akkor segíthetek. Lehet is jönni, de egyenként. Ahogy érkezési sorrendben van feljegyezve.
Először elmondom, amit kell, elfoglalom a helyet, a kamarás, valamint a kancellár. Egyenként a megadott névsor szerint. -  Két személy is jelen van, az egyiket Caillet Vilmosnak hívják, a másik, a barátja Henry Frederick.
- Henry! Jó, hogy van ez a kihallgatás a királytól, a panaszunkat elmondhatjuk, és ha tud, segít. Lenne, dolog ahol szívesen látnék változtatást, főleg az adózásnál, ne vessenek ki különböző terhet, ha így megy tovább! Elege lesz a népnek, még rosszra is fordulhat.
- Jól mondod Vilmos! Hosszú távon ez a teher nem tesz jót senkinek, a népnek tényleg elege lesz. A gazdagabb nemeseknek meg kell fontolni, tovább akarják-e vagy nem! Tudnia kellene a királynak, mi történik a birodalmába, és a feltételeinket. – válaszolja, ezzel erősíti meg a barátja szavát.
Azt követően másról kezdenek vitatkozni.
Sokan elmondják a problémáikat, volt, akinek tudok segíteni. Nem sokára Caillet Vilmos következik, ahogy kellett meghajol.
- Király uram! Örülők fogadott, és önöket is köszöntöm uraim. Olyan problémám van, amit meg lehet beszélni! Ez az adózás kérdése. Milyen úton kellene az adót befizetni! Hiába a földet megmunkáljuk nehezen élünk, főleg azoknak nehéz, akiknek gyerekei vannak.
- Caillet úr! Miért mondja azt, hogy nehéz a helyzetük? Kedvező adózást hirdettem ki a törvényekbe, a sok gyermekeseknek, keveset kell befizetni. A legszigorúbb törvény a nemeseké, talán másképpen érti a törvényeket? – kérdezem érdeklődve, meglepődötten.
Vilmos gondolkodóba esik.

- Fenséges uram! A kérdésem az lenne! Megfelelő összeg van-e a kincstárba? A törvénynek megfelelően számoltam át a dolgokat, akkor tudja-e ön, mennyi most az összeg a múlt hónap utolsó napjáig? Itt van a kincstárnok, mondja meg ő a pontos számokat. Ha egyelőek lesznek, akkor itt mindenki előtt bocsánatot kérek. – válaszolja, szigorú arccal.
A hír hallatán felbomlik a csend, nem hallottak ilyen szavakat, gondolkodóba esek, vajon miért mondja a vendégem.
- Uram! Ez a feltevés arra késztet, vonjam kétségbe a törvényben megadott számokat! Felháborító! Felhozta ezt a dolgot, akkor illendő rá megadni a választ. Kincstárnok uram! Ön az illetékes, mondja meg ön a mai napig a kincstárban mennyi vagyon van? Tudjuk le, még sokan vannak kihallgatáson. – válaszolom.
A kincstárnok zavarba jön, aki dadogni kezd.
- Királyi fenség! Ha ez a kérés, akkor teljesítem! Megmutatnám a bizonylatokat a különböző adatokkal. – válaszolta a kincstárnok, de meglepődöttség is megmutatkozható rajta.
A bizonylatokat át kezdi adni, ellenőrizésre, - minden ilyenkor szokás dolog benne kell lennie.  Kezdem át vizsgálni.

A kincstárnok szemében azért van egy kis félelemérzés is, áttanulmányozom az adatokat. nem sokára.
- Vilmos úr! Az adatok szerint szeptemberig nagyszámú hozam van a kincsestárba, a törvény szerint elő van írva. Nem értem! Miért kell egy kis problémával idejönni. – kérdezem egy kicsit meglepődve.
A vendégemen látszik, hogy gyötri valami.
- Őfelsége! Kis probléma az én gondom! Azt gondolja fenség! a népnek ez nagy probléma. Szeretném látni azokat a számokat, amit már ön is ismer! Ha nem egyezik meg a mi számításainkkal, akkor nem tudom, hogyan lehet? – válaszolja, egy kis dühödt tekintettel
A vendég odalép hozzám, kérni kezdi a jegyzetet, át nyújtom, majd hátrébb lép.
- Ezt a bizonylatot leellenőrzöm, azzal, amit én hoztam, imádkozzatok az úrnak, megfeleljenek a számok! Ha nem! Nagy probléma lesz. – válaszolja dühödten.
- Királyi fenség! Megengedi, ennek a parasztnak leellenőrizze a fontos dokumentumot, ami államtitok? Mit is értene az a jött ment, a számokhoz! - mondja a kincstárnok, egy kis dühödt hangon
- Kincstárnok! Miért ne ellenőrizze le a paraszt, ami számára fontos! Talán probléma van a számokkal? – válaszoltam.
Vilmos kezdi a számokat átnézni.
Egy kis idővel később.
- Királyi fenség! Az önök számításában van egy kis hiba! A törvényes szabályokat vesszük figyelembe, nem ennyinek kell lenni, ami a kincstári beszámolóban szerepel, hanem annyinak, ami az enyémbe.
Mindenki furcsállni kezdi a bejelentést, a kincstárnokon látok valami félelmet, de inkább nem szólok.
- Királyi fenség megnézheti az elszámolást, a különbözet is nagy, ez vajon, hogy lehetséges? A választ megadhatom! A nemesek zsebét terheli minden hónapban, ezért szegényedik a pórnép. Ez ellen nem tesz semmit Őfelsége! Akkor olyan probléma adódhat, ami nem sokára bekövetkezhet. – mondja kikelve Vilmos.
A saját elszámolását asztalomra teszi, és kisétál a teremből. Az idő telik, az napi fogódó órának vége lesz, így át gondolhatjuk, amit megtudtunk. Milyen törvényt kell alkotni a nemesek gazdagodása ellen.
Caillet Vilmos visszatér a többi társához, ahogy lehet bizonyos keret között a pórnép is múlathat.
- Barátaim! Végre mondhatom, beszélhettem a királyi őfenségével. A problémánkat elmondtam, azt is! Ha nem tesz valamit a nemesek ellen, abból nagy probléma lehet, akár összetűzés is lehet, ami háborúhoz is vezethet. A királyt becsapták.
- Igen barátaim! Reméljük a király fog tenni valamit, a helyzetünk nem tarthat sokáig. Mindennek van határa, egy darabig tűrhetünk, azután már nem. Nem csak az adózási probléma van, amit le kell küzdeni. Az Angol uralkodó is ott van, aki a jussát követeli, de az egyik örökös, már lemondott a trónigénylésről. – erősíti meg Vilmos barátja.
Múlnak a percek, és az órák. Elérkezik November első napja, a két angol vándor végül eléri a célját, beléphettek Párizsba.
- Uram! Köszönjük a segítséget, elhozott Párizsba, isten fizesse meg, kívánom az élete örömben és boldogságban teljen, és kerüld el a szomorúságot. Megtudja-e mondani, hol található a királyi palota? Meg szeretném ismerni. – mondom, de kérdeztem a szekerestől.
- Bízom én is uram, az úr segítségébe. Menjen egyenesen ezen az úton, azután térjen el balra, ott mindig egyenesen mennyen. Az út éppen arra vezet. A király remélem segíteni, tud a problémájába. – válaszolja a kocsis, búcsúzásként.
Elköszöntünk, a tarisznyánkban van a váltó ruha. Folytattuk a gyaloglást tovább, a megadott úton.

A megadott úton haladunk.
- Uram! Nem kellene átöltözni? Így nem léphetünk a Francia uralkodó elé, nem engednek így még az udvarba se. – mondja a bizalmasom.
- Igazad van! Így nem léphetünk az udvarba, a legközelebbi házba átöltözhetünk. – válaszolom.
- Igen uram!
Egy házikó félét pillantunk meg nem messze tőlünk, elhagyatottnak látszik. Lassan közeledünk felé, nem sokára be lépünk. Nem látok benn olyan jelet, hogy használják. Külön helyet nézünk, az öltözködéshez.
- Végre levehetem ezt a gúnyát, és visszavehetem a hivatalosat, amiben magas rangú személynek tűnök, és itt van ez a levél, amit mihamarabb át kell adnom. – mondom gondolatba.
Nem sokára át öltöztünk, a ruhát itt hagyjuk, ha szükség lesz rá, akkor visszatérnek a házhoz. Tovább indulunk a királyi palota felé.
Nem sokára meg érkezünk, egy őr bejelent.
- Királyi fenség! Egy személy, aki Angol országból érkezett, a neve Lincoln püspöke, szeretne önnel beszélni. Üzenetet hozott III. Edward királytól.
- Kéretem. –válaszolja a király, mert halottam.
A palotaőr hívat, a lovagterembe be is lépek.
- Tiszteletem királyi fenség! Lincoln püspöke vagyok, az Angol uralkodótól VI. Fülöptől üzenetet hoztam, át is adom.
Közelebb lépve át is adom a levelet, ami le van pecsételve.
- Üdvözlöm püspök úr! Köszönöm, olyan messziről jött, az üzenetet átadhassa. Remélem, az udvaromba megpihen? Miben lehetek a segítségébe, az itteni tartózkodás idején? – válaszolja.
Azután másról kezdünk beszélni, főleg az isteni dolgokról.
A naptár november első napját mutatja, az úr 1337.esztendejében. Megváltozik minden, egy levél miatt, így egy másfajta idő veszi kezdetét.
Caillet Vilmos, aki jobbágy, a hozzá hasonló emberek abban bíznak, a király eleget tesz a kérésüknek.
A palotában a dolgozó szobában azon töprengek, a kamarásommal.
- Hogy áll az adózási törvény megváltozása? A grófok és a bárók jelezték-e a szándékukat! A Nemzeti gyűlésen részt vesznek-e, az adózás reformálásában?
- Királyi fenség! Azt kell mondanom, nem. Olyan híreket kapok, nem vesznek részt, a törvényi módosításban. – válaszolja értetlenkedve.
Meg döbbenek a válaszon, mert nem értem, miért teszik ezt.
- Azt mondod, nem vesznek részt! Ez nem megengedett a birodalomba, hogyan tudnám őket megbüntetni?  Itt lenne az alkalom arra, segíthessenek az udvarnak, ez már felháborító. Úgy gondolom! Nem akarnak segíteni az országon, lenne mit tenni. Nem értik azt! Háborúban állunk az angolokkal. – válaszolom, rácsapva az asztalra.
- Fenséges uram! Nem is tudom mit is mondhassak! Összevisszaság van, most kellene a népet segíteni. Egységes országot létrehozni.
Az udvarára nehéz idő kezdődik.

 A történet egy hercegségben folytatódik, a neve: Montmarency. A Morand testvérek házában.
Éppen eszünk az asztal körül, négyen.
- Testvérem Pierre! Nem hiszem, az adózási törvényt átgondolják, napokkal ezelőtt megígérte a király tesz valamit érdekünkbe. Azt a hírt kapta, háborút kell vívni az Angolok ellen. – mondja Callas, meglepődve.
- Jól mondod bátyám! Mit tudnánk tenni ezek után? Könnyebb legyen a sorsunk, nem tesz jót ez az adójog. – válaszoltam, dühödten.
Azután el kezdjük vitatni a helyzetünket.

Az első fejeztetnek itt vége, de ne aggódjatok, jövő vasárnap folytatódik.
Addig is kellemes decembert!

Legjobb írások csarnoka: első alkotás

Üdvözlet a Blognépnek!

Harsogjon harsona,

Zúgjon a fanfár,

Nagy nap van ma,

(Ideje volt már.)

Hirdetve lett verseny,

Mi is volt a célja?

Hogy szavazat írásra

Találhasson célba. 

Vers, novella meg regény

Szép sorba listázva.

Mi lett az eredmény?

Várjuk várva várva.

Jött voks a Csendre, 

S Írisz istennőre. 

Tétetett jelzés

A hideg Novemberre. 

De ki lett a nyertes?

Kérdezi mindenki.

Díszes versikémmel

Kit tüntetek ki?

Ki az, kinek neve
Csarnokba kerül?
Kinek szája ettől,
Mosolyra görbül?
Kezdete két betű
(Egy E, meg egy M is)
Mi a folytatása?
Ki lehet a hamis?
Miller, bizony, ő az
Dicsérje hát taps őt.
A Szövetséget megalkotó
Kedves Írónőt!

A VÍRUS: 5. fejezet 1-3

Üdvözlet a Blognépnek!

A mínuszok jócskán ellepték a határt, ráfeküdtek a fűre, táncolnak a szelekkel és a csontjainkig hatolva felfalják a melegségünket. A dér mindenre rátelepszik, és fehér kontúrral öleli körbe. A virágok is a jégkristályok fogságába esnek. A fagy alatt mennyi titok rejtőzhet amit mi nem látunk. Mennyi bennrekedt hang, mennyi el nem mondott igazság. Pont úgy, mint Rózsa asszony esetében. Már nem mondhatja el, mi volt, mi van és mi lesz. De a titka szépen lassan így is kiolvad, és az igazság hűs vize terít el mindent.

V.   Jóslat

1.

Tim egy intéssel utunkra bocsájtott, Milo volt az aki megmutatta az utat a szobáink felé. Gábort Attila húzta maga után, holt fáradtak voltunk mindannyian ,alig láttunk az álmosságtól. Nem is nagyon figyelmet merre megyünk, lefelé néztem Milo lábát ,amerre ment a láb, arra mentem én is. Többiek utánunk, libasorba. Az egyik kanyarba, nem tudom hányadik után lehettünk, azt éreztem egyre csak lejjebb megyünk.  Hallottam hogy Milo magyaráz valamit, mi merre, mit hol találunk, de egyszerűen nem jutott el a tudatomig a magyarázata. Egyet akartam. Aludni. Hirtelen  minden álmosság eltűnt a szemünkből, olyan fittek lettünk, mind eddig soha. Kikerekedett szemekkel néztünk az elénk toppanó jelenséget.

Aszott asszony toppant elénk a semmiből. Fekete hosszú szoknyában volt, fekete horgolt kendőt viselt a fején. Úgy megközelítőleg taposta már a kilencvenet.  Meggörbült horgas ujjait rám szegezte. Megijedtem. Ránéztem Milóra aki védelmezőn elém állt.

– Mit keresel ilyenkor itt Hilda! Rég aludnod kellene. Bár ahogy elnézem az időt, reggel van. Nem félsz hogy szembe jön veled egy lény? Ne járj úgy mint a múltkor.

Hildának nevezett asszony csöppet sem foglalkozott Milóval. Egyre inkább csak engem bámult, majd anyut fixirozta. Hangja érdes volt, fenyegető.

– Te!  Te, lány! Hozzád beszélek! Nem kellett volna ide jönnöd. Nem kellett volna idehozniuk téged. A múlt, melyet már rég elfeledtünk, újra írja önmagát. Te leszel az, ki kinyitja újból a rémségek kapuját, ránk szabadítva a gonoszt. Míg kedves az életed,menj el innen,és vidd el őket is. Ne maradjatok itt,az életetek veszélyben.

– Ki maga? És miről beszél? Épp azért vagyunk itt,hogy megmentsék az életünket. Rózsa asszony unokája vagyok!

– Tudom jól hogy te ki vagy, aranyom! Nem mentik meg az életeteket, feláldoznak titeket. Ursa gonosz, és Apód is az. Ott voltam akkor, azon az éjszakán. Láttam. A két szememmel láttam mindent. Ne kutass, ne keresd a választ. 

– Ki maga? Mondja meg végre,ki maga? Mit hablatyol itt össze mindenféle baromságot! Nagyjából rájöttem az igazságra. 

– Rájöttél? Amit megtudtál épp elég ahhoz hogy életben maradjál. Ha kedves az életed, bemész a szobádba és magadra zárod az ajtót, és ott maradsz míg a vihar el nem múlik. Ez még csak a kezdet, de jön a vég, és az ítélet betartatik.

Ahogy jött úgy távozott. Néztünk utána, de nem volt még elég neki. Megfordult és még valamit a fejemhez vágott.

– Emlékezz a Bibliára. Júdás harminc ezüstpénzért árulta el Jézust! Harminc az árulás jele,jól vésd az eszedbe.

Eltűnt, mi meg ott maradtunk összezavarodva. Gábor is feléledt ezekre a szavakra.

– Mi a jó istent hablatyolt itt össze?  Ki ez a nő? 

– Már akkor itt volt amikor idekerültem. Akkor vén volt már. Mindig sületlenségeket beszél, rébuszokban. Volt olyan mikor rejtvényekben szólt hozzám. Alig tudtam megfejteni amit mondott. Nem kell vele foglalkozni. Timet egyszer megátkozta. Legalább is ő ezt mondta. Azóta is él még. – válaszolt Milo. – Hilda asszony. Régi motoros a csapatban. Talán az egyetlen abból a csapatból ,amikor még a nagyanyád aktívan működött a szervezetnek. 

A fény gyúlt az alagút végén. Ha törik,ha szakad,muszáj lesz ezzel az asszonnyal szót értenem. Ő az egyetlen megoldása a titoknak. 

– Mindig nem értem. Megakart fenyegetni?

– Annak tűnt, kislányom! Fenyegetésnek.

– Kösz,anyu hogy megnyugtattál! Nem is csináltam semmit!

– Még nem. De majd fogsz! Ahogy ismerlek! – szólt Attila.

Milo egy helyben toporgott. Idegesnek tűnt.

– Menjünk már. Nekem még vissza kell mennem az irányító szobába. 

– Nyugi! Csak nyugi! Akkor sem értettem, mit akart a Jézusi példával? 

– Nem nyugszom meg! Annyira még nem ismeritek Timet. De ha majd megismeritek, lesz ne mulass. 

– Majd megvédünk. –  bátorítóan rákacsintottam. – Itt van például Hilda. Megmondod neki, feltartott minket, és sületlenségeket hordott össze számomra. Egy kis fennakadást okozva a menterendben. 

– Akkor is induljunk el.

– Miért? A  nagy testvér szeme mindent lát? – kérdezett vissza Attila. – Ha belegondolok, igazán jól esne egy forró fürdő. Huszonnégy órája nem pancsoltam.  

– Na ugye!  Induljunk.

Meg sem várva a válaszunkat elindult. De hogy ne legyen zökkenőmentes a haladásunk Hilda asszony ismét felbukkant a hátunk mögött.

– Ne feledd,aranyom!  Harminc ezüstért árulta el Júdás Jézust. Harminc a jele az árulásnak. Ne kutass  múlt után, ne érdekeljen mi történt. Tudom jól,az jár a fejedben hogyan halt meg a nagyanyád. ne érdekeljen. Várj türelmesen,mert ha nem vigyázol , a múlt sötét karmai utánad nyúlnak.

Gábor nem bírta idegileg hallgatni a vénasszonyt, és ráförmedt.

– Hallja ,maga ott a sarokba! Hagyjon minket békén, legfőképp Évát hagyja békén. Senki sem kíváncsi a szenilis dumájára. Nem azért vagyunk itt,hanem azért..

– Mert Rózsa  jóindulatának lettetek áldozatai. Tudom mit beszélek, fiam. Közületek egy áruló lesz. És tudd,nem vagyok szenilis. Józanul gondolkodom. 

Sarkon fordult és elviharzott.

– Mondtam hogy ne foglalkozzatok vele. Szólni fogok Timnek,hogy jobban figyeljen rá. Nincs már senkije sem ahova hazamehetne és csak az emlékeinek éljen. Mindenkibe beleköt. Jó múltkor nekitámadt egy békés polipnak. Botjával ütötte a szerencsétlent.

– Polip?

– Meg az összes többi. Majd megismeritek az összeset. Nem kell félni tőlük.

Még öt percet sétáltunk, és elértünk  a lakosztályainkba. Megnyitottam  a csapot, kényelmesen elnyújtóztam a kádba az illatos habokba, és azt képzeltem ülök a tengerparton, koktéllal a kezembe,és hallgatom a tenger megnyugtató moraját. Nem sokáig álmodozhattam,mert iszonyú ordibálásra ébredtem fel, közben a fürdővizem is jól kihűlt. 

2.

Kiugrottam a kádból, gyorsan magamra kaptam a fürdőköpenyt, és kinéztem az ajtón. Sorstársaim álmos feje nézett ki az ajtókon. Csak pislákolni tudtam annyira szúrt a szemem az álmosságtól, de így is sikerült beazonosítanom kinek az ordibálása ébresztett fel a tengerparti álmodozásomból. 

Dóra térdelt összegörnyedve a folyós közepén. Zokogott. Andrea szaladt oda hozzá. 

– Mi történt, Dóra? Vagy annyira megviseltek a történések, hogy összeomoltál idegileg?

Megrázta a fejét, majd a háta mögé mutogatott.

– Dehogy! Valahol még élvezem is a dolgot. Milo bekísért a szobámba, mindent megmutatott ,majd megeresztettem a csapot. Beültem a kádba, és az elgémberedett végtagjaimat kinyútóztattam. Becsuktam a szemem, igyekeztem kizárni magam körül a külvilágot, és relaxáltam. Arra sem akartam gondolni, mi lehet otthon.

Elhallgatott. Úgy kellett unszolni hogy folytassa.

– És? Mond már hogy mit történt? Mert történt valami az biztos! Vagy az a nő ijesztett meg ennyire? Mondta Milo hogy nem kell vele foglalkozni, elintézteti Timmel. 

Dóra továbbra sem szólalt meg, csak bámult maga elé.  Andreának meg kellett ráznia a vállát hogy felébredjen .

– Dóra válaszolj már az istenit! 

Dóra üveges tekintettel rá nézett, hangja lassú volt, álmodozó.

– Ellazultam. Nem telt el öt perc hogy befeküdtem a kádba, mikor meghallottam valamit. Egy pillanatra el feledkeztem arról is, hogy hol vagyok valójában. Kinyitottam a szemem, hallgatóztam. Nem hallottam a neszt, ami felébresztett. Aztán eszembe jutott hogy hol is vagyok, és úgy véltem valamelyik űrlénynek támadt kedve meglesni engem. De aztán az is eszembe jutott, hogy annak a kettő kivételével, akik ott voltak a teremben, nem is láttunk egyetlen egyet sem. – nyelt egy nagyot, a könnyeit nyeldeste. – Próbáltam tovább lazulni mikor újfent meghallottam a neszt. A fürdőszoba ajtaja mellől jött. Vártam hogy kinyíljon és benézzen rajta a gülüszemű ufó. 

Egyre türelmetlenebbül vártuk hogy folytassa a történetet, de akadozva mondta el. Amúgy is lassan beszél,de ez  túl tett azon is. Andrea volt közöttünk a  legidegesebb és a tűréshatár szélén állt.

– Mindent harapófogóval kell kiszedni belőled! Mond már,mi volt az ami ennyire megrémisztett.

– Szóval megint meghallottam.

– És? – Jött a türelmetlen visszakérdezés.

– Ismét kiszálltam a kádból, magamra terítettem a fürdőköpenyt. Gondoltam lesz ami lesz, szemébe nézek az űrlénynek. lassan, remegő kézzel fogtam meg a kilincset,lassan óvatosan kinyitottam az ajtót. De senkit sem láttam..addig. Kiléptem és körbe lestem. Az ágyamhoz értem, mikor jött azaz érzés, tudjátok, amikor érzed nem vagy egyedül. 

– És? – egyre türelmetlenebbül sürgettük mindnyájan.

– Nem tudom miért, Milot kezdtem el szólongatni. Azt hittem ő hülyéskedik velem. Megpördültem, hogy lekiabáljam a fejét,mit ijesztget engem. Halkan felkiáltottam. Nem hallottátok? – megcsóváltuk a fejünket. Azt senki sem hallotta. – Pedig elég élethűen csináltam. Úgy ahogy a filmekben szokás.

– Dóra,áruld már el, hogy ki volt a szobádba? – jöttem ki én is a sodromból. – Ha nem egy űrlény, ha nem is Milo, akkor ki volt? Talán Tim?

– Ő sem! – Potyogtak a könnyei.

Anyu lépett hozzá, kedvesen megsimogatta a hátát, igyekezett megnyugtatni.

– Dóra! Mi itt egymásért vagyunk. Anyám baklövése miatt váltatok ti is áldozattá  ,kerültetek ide erre  a helyre, melyről egyikünknek sem volt fogalma. Össze kell fognunk,össze kell tartanunk, mert csak így vészelhetjük át azokat a dolgokat amik ránk várnak. Tim és azaz űrlény szavai szerint,nehéz időszak vár ránk. Ha dadogsz, és harapófogóval kell minden egyes szavadat kihúzni, nem tudunk téged megvédeni. Szóval, áruld el kincsem,ki volt a szobádba? Bántani akart?

– Köszönöm, hogy igyekszik megnyugtatni. Tudja nagyon jó hogy legalább maga itt van velünk, ha már az anyámat nem láthatom viszont soha többé. Még fel sem tudom hívni, hogy hova tűntem . 

– Majd kerítünk rá módot, hogy telefonálni tudjunk innen. Arra mérget vehetsz.  – válaszoltam most már kissé higgadtabban. – De azért áruld már el nekünk, ki volt a szobádba ,aki így jól rád ijesztett.

– Ja! Áruld már el,légyszíves! Most már igazán szeretnék aludni. 

– Gábor! Ha eddig kibírtuk, most már legyünk feléje türelemmel. Belegondolva,valószínű én is így viselkednék. Főleg annak a nőnek  a mondatai után. Ráadásul engem fenyegetett meg. Nekem kellene kibukva lennem.

Dóra kisírt szemével rám nézett.

– Nem csak téged fenyegetett meg, hanem engem is.

– Tessék? – kérdeztünk vissza meglepetten.

– Megperdültem, és ráakartam ordítani Milora, mégis hogy képzeli, hogy csak úgy bejön hozzám, és leselkedik is utánam. megláttam őt. Rám szegezte azt az utálatos szemét, a tekintete sem ígért semmi jót. Felemelte az egyik ujját, megfenyegetett. Ő volt az: Hilda asszony. Azt hittem megáll az ütő bennem. 

– Mégis mit mondott? Alig ismerem, de így is utálom már. Kotnyeles vén szipirtyó!

– Andrea! Mit mondott?

– Szó szerint? – bólintottam. – " Eljön majd  a nap, mindenki végórája. Vége lesz a Földön minden életnek,kihal az ember és vele együtt a természet. Az armageddon végórája ketyeg a fejetek felett. Mi már figyelmeztettük mindenkit, akkor sem hittek nekünk. Ugyanúgy mint aznap, az áruló  elárulja azokat,kik segíteni akarnak. Minden úgy fog történni,mint azon az átkozott napom. Júdás álarca mögött elbújva jelöli meg azokat" Kirohantam. Ordítozni kezdtem. Utánam nyúlt, azt kiáltozta, hogy jósol nekem.

Berohantunk a szobájába. De már senki sem volt ott. Üresen állt. 

3.

Milo a szobájában feküdt az ágyon,becsukott szemmel. Próbált relaxálni,mert az utóbbi időben nem igazán volt lehetősége hogy egy kissé kipihenje magát. A riasztások, Ursa megjelenése, és az örökösnő és társai, Alfáról és a csapatáról nem is beszélve. Beindult a bolygók közötti buli. Hamarosan átjáróház lesz az épület. 

Rádiót hallgatta ,közben odafigyelt a szobájába helyezett monitorra is fél szemmel. Ha nincs a helyén legalább így is tudja mi folyik a folyosókon.  Hirtelen két dologra is odakellet figyelnie. Egyrészt a rádió adására, másrészt a vendégeik kiabálásra.

Mert az adás egy igen különleges dolgot sugárzott. Valaki az éjszaka folyamán különös égi jelenségre lett figyelmes. Repülőcsészealjt látott leszállni a halastavak felett. Milo tudta. Így már biztosra tudta, Ursáék landoltak a közvetlen közelükbe. Igazuk lett a gépeknek. Egy cetlire lefirkantotta a hallottakat, de igyekezett a  vendégeik rémületére is odalesni egy pillanatra.

Épp elcsípte Dóra rémült elszólását,valami jóslattal kapcsolatban, és hogy Hilda bemerészelt menni a szobájába. Kikapcsolta a készüléket,és elindult a vezérlőegység irányába. Remélni tudta hogy Timet ott találja. 

Ott volt. Egy székben ült és a fejét masszírozta. Órák óta a fájt a feje, szűnni nem akart, egyre erősebb fájdalmak nyilaltak belé. Erik ismételt bejelentkezést várta.

– Tim ne haragudj hogy zavarlak, de erről tudnod kell.

– Mi történt? Mondtam hogy ne zavarjon senki legalább egy órát. Mi lehet annyira fontos,hogy nem várhatta ki,hogy leteljen az idő. – durcásan szólt.

– Még egyszer ne haragudj rám, te ezekről feltétlen tudnod kell. – Tim megfordult a székkel és ránézett Milóra. Nem szólt semmit csak kérdően nézett rá. – Nem fogsz egyiknek sem örülni. Már szólni akartam, de én is lepihentem egy kicsit. Szóval ahogy haladtunk a szobáik felé, egyszer csak Hilda toppant elénk a semmiből.

– Remek! Már csak ez hiányzott még nekem! Most kit fenyegetett meg,hogy órákon belül meghal. Azóta is élek még! – Gúnyosan felhorkantott. – Hilda, Hilda. Miért nem tudsz már eltávozni a másvilágra.

– Évát!

– Tessék? – Nézett fel Milóra. Arcáról leírt a meglepetés és a döbbenet.

– Nagyon furcsát mondott a vénasszony. Ezt még sosem hallottam tőle. 

– Miért? Mi volt az?

– Nem is fenyegetés volt, inkább valamiféle jóslat! A fene tudja.

– Milo! Ne kelljen minden egyes szót harapófogóval kihúzni belőled. Mond már el,mit mondott neki a vén satrafa!

Milo vett egy nagy szusszanást,és hadarva elmondta amit akkor hallott. Tim felállt a székből,s közel ment a fiúhoz.

– Mondtál nekik valamit? - Milo csak a fejét rázta. – Helyes! - Mit tudsz arról mi történt húsz évvel ezelőtt?

– Csak annyit amennyit elmondtál nekem öt évvel ezelőtt. Csak annyit jegyeztem meg nekik, ne foglalkozzanak vele, ő ilyen, mindenkit megfenyeget.

– Helyes!  Elég is annyi amennyit tudsz!  Minden úgy történt ahogy elmondtam neked akkor. Majd elbeszélgetek a mi Hildánkkal. 

Milonak egy pillanatra gyanússá vált Tim viselkedése és beszéde. Úgy tűnt számára, mintha sokkal  de sokkal többet tudna annál,mint amennyit neki elmondott. Tény, ő ott volt azon a bizonyos éjszakán, úgy tűnik számára valami történt még. A viselkedése arra enged következtetni, hogy Hilda mondatának valós alapja lehet. 

– Tovább is van, mondjam még?

– Hogyne! Azért jöttél, nem? – Kiabált rá a fiúra. – Ne haragudj Milo, nem akartam veled kiabálni. Pattanásig feszültek az idegeim. Hogyne, mondd csak el,mi van még?

– A jó előbb az egyik vendégünk hisztizett a folyosón. Dóra azt hiszem így hívják. Kiderült hogy bent járt a szobájába Hilda, és őt is megfenyegette. " Eljön majd  a nap, mindenki végórája. Vége lesz a Földön minden életnek,kihal az ember és vele együtt a természet. Az armageddon végórája ketyeg a fejetek felett. Mi már figyelmeztettük mindenkit, akkor sem hittek nekünk. Úgyan úgy mint aznap az áruló  elárulja azokat,kik segíteni akarnak. Minden úgy fog történni,mint azon az átkozott napom. Júdás álarca mögött elbújva jelöli meg azokat"

– Tessék? – Kérdezett vissza értetlenül Tim. –  Isten biz' ha nem tudnám hol dolgozom, azt hinném hogy őrültek közé kerültem. Kár hogy nem álltok neki valamiféle összeesküvés elméletet gyártani. Állandóan a Bibliára utal, és mit akar mindig Júdással? Semmi nem történ akkor. Semmi. Az ég világon semmi. Leszámítva azt hogy Rózsa meghalt. Majd befogják tartani az ígéretüket,amivel megfenyegettek minket. Armageddon. persze. Nagyobb az esélye annak hogy belénk csapódik egy meteor,mint hogy Ursa kipusztítsa a Földet.

– Tim ne haragudj hogy ezt mondom, de van benne igazság. Mármint ami az armageddont érinti. Ursa itt van, megfenyegetett minket. Valami becsapódott a légkörünkbe,és már áldozatokat szed Londonba.

– Véletlen egybeesés.

– Biztos vagyok benne, hogy nem. Tovább is van. Abban a percben mikor a hisztis lányt pátyolgatták a többiek, egy érdekes témát adtak le a rádióban.

– Rettentően érdekes lehetett, ha így elakarod mondani. Borzasztóan kíváncsi vagyok rá.

– Pedig érdekelni fog. Akkor  azon az éjjelen mikor bejeleztek a műszerek itt nálunk,furcsa dolog történt.

– Tudom! Ursa és Apód megérkezett!

– Úgy van!  És ennek az eseménynek szemtanúi is voltak.

– Hogy?

– Egy férfi telefonált be a rádióba, hogy azonnal kapcsolják be adásba. Elmondta hogy autójának motorja…

Nem tudta befejezni az elkezdett mondatot,mert Tim telefonja megszólalt .Ránézett a  kijelzőre, majd megmutatta  Milonak. Lehervadt a gyerekes mosolya az arcáról. Megfordult és kiment. Visszanézett az ajtóra és csak ennyit mondott.

– Tim Night! Te többet tudsz annál,amit állítasz. És én majd rájövök a titkodra. 

  Hogy mit jelenthet az a jóslat és ki hívhatta Timet, az a következő héten kiderül!
Addig is minden jót mindenkinek!