A VÍRUS: 4. fejezet 10-11

Üdvözlet a Blognépnek!

Egy újabb fejezet kerül lezárásra a héten. Már lassan három hónapja követhetjük figyelemmel a történések alakulását. Különös belegondolni, hogy mekkora utat tettünk meg így együtt, és még hány fejezet vár még ránk. A wattpad kissé még a blog előtt jár, de szépen komótosan én is adagolom nektek a Vírus. Kalandokban és érdekességekben szerintem most sem lesz hiány. 

 10. 

Tim felugrott a hang hatására, még a széket is sikeresen felborította. Halk, vidám nevetés jutalmazta a mozdulatát. Nem foglakozott vele.

Én sem. Feszült figyelemmel néztem a monitort, és Erik nevű fiú mondatait. Anyu is illetve a két űrlény is odatapasztotta tekintetüket. Valahol legbelül mindnyájan tudtuk, baj van, még nagyobb, mint órákkal ezelőtt. Jól gondoltam. Ha még élne nagyanyám biztos, hogy leordítanám a fejét, hogy mibe kevert bele minket. Tim testén ideges rángás futott végig.  Később jöttem rá, ez akkor történik vele, amikor súlyos probléma van kialakulóba. Nem köntörfalazott, nem is köszönt neki, egyből a tárgyra tért.

–   Újabb áldozat!

Erik bólintott.

– Úgy van!  Eszelősen riaszt a rendszer. Meg van a címük is. Mindjárt indulok.

– Rendben! A másikakról nem tudsz semmit?

– Eddig még nem telefonált a nő, hogy bármi lenne a lányával, vagy ő maga megbetegedett volna. Remélem lesz annyi esze, ha történne változás, szólni fog.

– Merjünk remélni, és imádkozzunk, hogy több probléma és fertőzés ne legyen. Mert akkor ténylegesen globális problémával állunk majd szemben.

–  Akkor kezdj imádkozni, hogy igazad legyen, és ne Ursa halálos fenyegetésének kezdete legyen.

– A nő és a tetű gyíklény itt van valahol a környéken! Biztos vagyok benne, hogy ez a vég kezdete. Nézd meg a helyszínt, tájékoztass, és amint lehet, ülj repülőre és indulj haza.

Erik ismét bólintott, és a képernyő elsötétült. A halk nevetés a hátam mögött abbamaradt, síri csend honolt a teremben.

Tim megfordult. Az arca percek alatt megváltozott, hirtelen megöregedett.

– Akkor itt az ideje, hogy véglegesen a Szövetség tagjává váljatok.  Alfa kérlek!

– Nincs vissza út. Rózsa asszony öröksége és záradéka végérvényesen megállapodásra kerül, minden pontban. Innentől kezdve mindenki ki itt van, a Szövetség tagjává váltok, annak a szervezetnek tagjai lesztek, melynek fő célja a földönkívüli élet eltitkolása és kapcsolattartás a földönkívüli lényekkel, akik a Naprendszeren túl élnek galaxisokon és földszerű bolygókon.  De ahhoz, hogy az örökség végérvényesen érvényes legyen, esküdt kell tennetek az Androméda tanács számára. Innentől kezdve a nevetek a némaság, nem léteztek, nem éltek csak számunkra vagytok élők. Fogadalmat tesztek, álljatok fel.

Felálltunk, és lehajtott fejjel néztük a padlót. Majd Alfával együtt mondtuk az eskü szövegét.

–  Az Androméda tanácsra esküszöm, hogy aktív tagjává válok a szervezetnek. Kilétét nem fedem fel, nem fedem fel a földön kívüli élet létét, utalást sem teszek rá. Együtt működöm a szervezet Földönkívüli tagjaival, kik a Föld megvédést és lakosainak megóvását szolgálják. Ha eskümet megszegem, váljék a testem a csillagok salakjává.

Miután letettük számunkra furcsa esküt, Gábor újfent megszólalt.

– Oké, haverok! Ezek után végre elmehetünk csicsikálni?

Választ meg sem várva visszazuhant a székre, és vidám hortyogásba kezdett.

11.

Hamar megvirradt. Lajos úgy pattant ki az ágyból, mint a gumilabda. Annak ellenére, hogy ami még vissza volt az éjszakából, álmatlanul töltötte.  Forgolódott és gondolkodott. Sehogy sem fért a fejébe a dolog, mely vele történt. Olyan dolognak volt részese, melyben sosem hitt volna, mindig jókat nevetett azokon az embereken, akik mindig azt állították, hogy ufót látott, vagy azt, hogy elrabolták őket, s máshol tértek magukhoz.

Most akár tetszik akár nem, ő magával is valami ilyesmi történt. Egy baj volt vele. Nem tudta magában tartani azt, amit az éjjel tapasztalat. Autója még mindig az elágazónál állt, és a nyaralók még nem jelentkeztek, hogy mindkettőjük autóját végre bevontassák. Ránézett az órájára. Bőven volt még ideje fél nyolcig.

Hirtelen elhatározásból a helyi rádiót hívta.

– Rádió Caffe Szekszárd! Miben segíthetek?

– Jó reggelt! Ne haragudjon, hogy ennyire korán zavarom önöket, de olyan történetem van, amitől a szájuk is tátva marad!

A vonal másik végén a lány eltolta kissé a fülétől a telefonkagylót, vágott egy grimaszt, majd ismételten beleszólt.

– Miről lenne szó?

Lajos nem bírt magával, az izgatottság vett úrrá rajta.

–  Az éjszaka közepén részesévé váltam egy első típusú találkozásnak. Legyen szíves és kapcsoljanak be adásba.

 A kis csaj azt hitte rosszul hall. Első gondolata az volt, hogy egy őrült vagy részeg szórakozik velük.

– Hé, Laci! Valami örült fazon van a vonal túloldalán. Azt állítja, hogy az éjszaka részesévé vált egy első típusú találkozónak, és azért sírdogál, hogy kapcsoljuk be adásba.

A női szíveket összetörő sármos kinézetű, sportos alkatú Laci egy pillanatig elgondolkodott, majd mutatta, hogy kapcsolják be a hajnali baglyot. Hadd legyen egy jó napjuk a hallgatóknak. Bár maga is lelkes ufó kutató, valahogy ebben a pillanatban nem hitt abban, amit a hívó állít. Percekkel később a mosoly is lefagyott az arcáról.

– Kedves hallgatóink! Így korán reggel, egy elképesztő dolognak lehetünk fültanúi. Itt van velünk Lajos, aki az éjszaka folyamán állítása szerint egy különös dolognak lett szemtanúja.  Üdv, Lajos!  Milyen hírrel szolgálsz a hajnalok hajnalán a hallgatók számára? Mint hallottam különös dolgot tapasztaltál az éjszaka.

– Üdv!  És a hallgatóknak is! Köszönöm, hogy adásba kapcsolatok, mert erről mindenkinek tudnia kell!

– Akkor halljuk, hátha feldobja mindenki hangulatát! Vágj bele a közepébe.

–  Mielőtt valaki rossz véleményt vonna le rólam, leszögezem, nem vagyok részeg. Szín józan vagyok!

– Nem is gondoltunk ilyesmire!

– Szóval az éjszaka tíz körül a tolnai halastavaknál jártam, amikor egyszer csak vacakolni kezdett a kocsim motorja. Kiszálltam, nem gondoltam semmi rosszra, csupán arra, hogy bedöglött az autóm és sétálhatok haza az éjszaka közepén. Felnyitottam a motorháztetőt hogy megnézzem, mi lehet a probléma. Amikor egyszer olyat láttam az égbolton, amit azt hittem idáig csak agyszüleménye egyeseknek. Fényesen bevilágította az égboltot, ott húzott el a tavak felett. Először azt hittem hullócsillag. De nem az volt. Egy hatalmas repülőcsészealjt láttam… az volt higgyék el, az volt. Minden elsötétült. Órákkal később tértem magamhoz. A falu központjában, egy nő állt felettem. Hasonló problémával küzdött, mint én. Bár elég titokzatos volt, hiába kérdeztem tőle, részese volt-e hasonló élménynek, de tagadta az egészet. Tudom, hogy látta. Ugyan azt látta, amit én… higgyék el, a földönkívüliek itt járnak köztünk, megkezdődött a Föld inváziója.

Meg sem várta, hogy esetleg kérdést tegyenek fel, azonnal bontotta a vonalat.

– Lajos távozott közülünk! Igazából nem tudom, mit gondoljak erről. Van, aki hisz benne, valaki nem. Hogy van -e élet a földön kívül, egyszer biztos választ kap az emberiség az űrből. A választ rá bízom a hallgatókra. Hát, Lajos, igazán köszönjük ezt a fantasztikus bejelentést, nekem mindenképp feldobta a napomat ezzel a hírrel.

Nem sokkal később egy számot tárcsázott. Újabb lavinát elindítva a szervezet tagjai számára.

De ezzel a bejelentkezéssel Lajos aláírta a halálos ítéletét. Ursa és Apód véletlenül befogta a rádió adását, és végig hallgatta azt. Újabb borzalmas terv bontakozott ki  a két űrlény agyában. 

A következő fejezet már úton van. Csak győzzétek kivárni a hét napot.

Színház az egész világ...

Üdvözlet a Blognépnek!

Már régóta él bennem a tisztelet minden olyan tevékenység és azt űző emberek iránt, akik képesek értéket alkotni. (Mindenkinek más és más lehet az érték, ezért inkább úgy mondanám számomra értéket.) Létrehoznak "valamit" a "semmiből",  és képesek eljuttatni azt az emberek szívéhez. Értem ezt például (a teljesség igénye nélkül) a festőkre, szobrászokra, zenészekre, írókra, költőkre, táncosokra és persze a színészere is. Gondolom ti is borzongtatok bele egy-egy melódiába, titeket is ragadott már magával pár sor, láttatok olyan képet vagy szobrot, ami megmozgatta a lelketeket. 

Hogy miért kerül most elő ez a téma? Azért, mert szeretném veletek megosztani egyik élményemet és gondolataimat. Gondolkozzatok el rajta, vagy érezzétek át. Rátok bízom.

     Szeretek színházba járni. Ez egy egyszerű kijelentés, de szükséges "kimondanom", hogy nagyjából elképzelhessétek, ennek a szeretetnek köszönhetően hányszor jártam Dionüszosz termeiben és hány előadást láttam.
    Sok helyen megfordultam már (Víg, operett, Katona József, MüPa és a Nemzeti Színház), és volt részem érthetetlenül modernesített, remekül kivitelezett, elhülyéskedett és nagyszerű darabokban is. Nem mindig tudhatja az ember, hogy amire beül, milyen lesz. Bár, az, hogy milyen híres-neves színészek játszanak benne garancia lehet, de persze a még ismeretlen előadókat sem szabad leírni.
     Ez a sok szó, mind felvezetés volt csupán ahhoz, amit leginkább meg akarok veletek osztani. Tegnap előtt, az az szombaton, a családommal felautóztunk Pestre és elmentünk a Nemzeti Színházba. A darab amit megnéztünk a Cyrano de Bergerac volt. Csak az alap cselekményt tudtam, azt is félig meddig. De amit ott kaptunk...
     Azt hiszem a megfelelő szó a katarzis lenne. Az előadás fantasztikus volt (bár néhol kissé különös vagy nem teljesen érthető), a színészi játék pedig lélegzetelállító. A Cyrano-t játszó színész és még jó pár mellékszereplő is csodálatosan szerepelt. De ezek mind csak elemei voltak az egésznek. Ugyanis a darab csoda volt. Úgy lett megrendezve, hogy a lelked is belesajdult a fájdalomba, együtt nevethettél és szomorkodhattál a karakterekkel. Büszke vagyok rá, hogy nem szoktam sírni, de most nem bírtam megállítani a könnyeimet. Annyira megérintett az, ami a színpadon zajlott, az egész érzelemvilága, hogy eleredtem a könnyeim a szünetben és utána is kicsit.
     Előbb azt mondtam csoda volt. És ezzel nem túloztam. Amit akkor, abban a színházban, azok a szereplők létrehoztak valóságos csoda volt. Az élmény egész este, és még másnap is elkísért (sőt szerintem még sokáig el fog), elgondolkoztam a részeken, átéltem az érzelmeket újra és újra. Érdemes volt megnézni, mert ez az élmény kihagyhatatlan.
    A műsor után volt szerencsém hallgatni (azért nem mondom, hogy beszélgetni, mert én meg se bírtam szólalni, csak csüngeni a szavain) Fehér Tibort, aki a főszerepet játszotta. Egy feltörekvő színész, aki  méltó rá, hogy a jövőben megismerjék a nevét. Érdekes dolgokat mondott a színészetről, színházról, játékról és rendezésről. És sajnos egy elszomorítót is.
    A színházak haldoklanak. Még közel sem az utolsó stádium, de már elindult a lejtőn a dolog. Több Budapesti színházat is felsorolt, ahol az előadóknak azzal kell szembenéznie, hogy a nézőtér szinte üres. Nem azért nem járnak az emberek színházba, mert nem tudnának (tisztelet a kivételnek, most azokról beszélek, akik megengedhetnék maguknak), hanem mert nem érdekli őket, nem akarnak színházba járni, időt szánni rá.
    Szerintem ez elkeserítő. A színészet egy csodálatos alkotó műfaj, és a nézőtéren ülni is varázslatos. Tehát miért lehet ez a hervadás? Ez az érdektelenség? Fel nem foghatom. Hiszen a színházakban, a néző is szinte része a darabnak, az előadást valós időben, abban a másodpercben átélhetjük, amikor megszületik.
    Kíváncsi lennék a véleményetekre, hogy szerintetek miért lehet, hogy fogy a közönség? Nektek mi a véleményetek mindarról, amit most leírtam? Ti hogy látjátok, élitek meg a dolgokat? Mi volt az a darab, amit sose fogtok elfelejteni?

Köszönöm, hogy elolvastátok, és remélem sikerült titeket egy kicsit megmozgatnom az irányába, hogy színházba járjatok, vagy olyan helyekre, ahol alkotás született.  

Új író a láthatáron

Üdvözlet a Blognépnek!

A bejegyzés címe lehetne "Az ember, aki az orléansi szűzről írt", hiszen új alkotónk (remélem hamarosan tagunk is), Matthew M. D'Arc egyik regénye a híres fiatal lányról szól. De nem csupán ennyi az érdeme, viszont a bővebb kifejtést ráhagyom, ugyanis írt egy kis bemutatkozó szöveget. Fogadjátok nagy tapssal és sok szeretettel!

2007-be kezdtem el, első írásom a germán mitológia, a Ragnarökk, de más nevet kellett adni, mert a cím foglalt, így lett az Emberiség alkonya a címe.

2011-be kitaláltam az Apokalipszis lovasai novella sorozatot, abból olvashatod az Üdvözlettel Verdunból, ami persze színdarab is, és az Alvilág lánya, de ebben a sorozatban olvasható a Jeanne D'Arc Nemzedéke című is.

A következő évben 2012-ben újabb novella sorozatot találtam ki, az Eltitkolt érzelmeket - ebben a sorozatban olyan lányok a főszereplők, akiknek olyan életük van, amilyet nem akartak, hogy megtörténjen vele, van blogom is. www.negylovastortenetek.blogger.hu az egyik történetemre blog díjat is kaptam, a Liebster-awards nevűt.  

Amit már megírtam történetek:

- Az Emberiség alkonya

- Ragnarokk-Loki végzete

- Az Alvilág lánya

- Üdvözlettel Verdunból

- Jeanne D'Arc nemzedéke

- Három eltitkolt év

- Egy szív egy lélek

- Álmodtam egy világot

- A Szív dobogása a csendben

Nem rég kezdtem el a 10. novellát, ami a Jeanne D'Arc Népe.

Köszönjük szépen! Remélem ti is alig várjátok, hogy elkezdhessük olvasni az írásait.
Addig is, mindenkinek kellemes elő telet!

A VÍRUS: 4.fejezet 7-9

Üdvözlet a Blognépnek!

Hosszú utat tettünk meg idáig. Sok fejezeten és még több bejegyzésen vagyunk túl. Már megkedveltük a szereplőkét, de kénytelenek leszünk egyre nagyobb veszélynek kitenni  őket a közel (távol?) jövőben. Ti is várjátok már?

7.

 A vírus végezte dolgát miközben Magyarországon a Szövetség tagjai és az Androméda tanács két tagja igyekezett elmagyarázni a lehetetlent az újaknak. Angliában élők mit sem sejtettek továbbra sem a rájuk leselkedő veszélyről. A vírus most Sloughtban cserkészte be következő áldozatát. Dora nem tudott aludni. Úgy döntött kimegy az udvarra. Csodálva bámulta az éjszakai égboltot. A húszas éveinek elején járó lány, épp túl volt egy komolyabb betegségen, nem rég engedték ki a kórházból. Annak ellenére, hogy fi

gyelmezették az orvosok, vigyázzon magára, nem igazán foglalkozott vele. Úgy gondolta, egy éjszakai séta a kertben nem okoz túl nagy gondot a legyengült szervezetének. Párnát helyezett az egyik székre, felnézett az égboltra, és bámulni kezdte a csillagos eget. A Hold lassan teljesen egészé vált, beköszönt a holdtörte. Barna Válig érő vállát kontyba kötötte fel. Az arca még eléggé sápadt volt, megviselte a betegség. De étvágya kezdett visszatérni, így egy zacskó sült krumplival üldögélt odakint.

Ahogy felfelé nézett, próbálta beazonosítani a csillagképeket, észrevett valamit az égbolton.  Kissé előrehajolt, szemét hunyorította annak ellenére, nem szikrázott a Nap. Fénylő kis pontot pillantott meg, elsőre azt hitte hullócsillag. De nem az volt, hanem valami egészen más.  A pont egyre jobban kivehetővé vált, majd pörögni kezdett, és hirtelen lepottyant a lába elé.  Dora egy pillanatra azt hitte, hogy ez a fura valami gondolkodott volna, mielőtt lepottyant volna elé. Forgott, villogott, színt váltott a szivar alakú tárgy. Épp úgy, mint órákkal korábban a parkban.  Dora lehajolt. Édesanya épp akkor nézett ki az ajtón, mely a kiskertbe vezetett. Előtte járt lánya szobájába, hogy ellenőrizze minden rendben van-e. Az ágyát üresen találta.  Kinyitotta az ajtót és kilépett rajta. Lánya abban a percben vett fel valamit a földről.

– Mit csinálsz itt kint, kislányom? Nem lenne még szabad felkelned, pláne nem az éjszaka közepén kint ülnöd. Vissza akarsz kerülni?

Dora nem válaszolt anyjának azonnal, helyette tovább nézte a szivar alakú valamit. A tenyerében tartotta.  Anyja észrevette amit a tenyerében tartott.

–  Mi ez?

–  Ha én azt tudnám, anyu! Akár hiszed, akár nem, de egyenesen az égboltból esett a lábam elé. Sőt! Mielőtt leesett volna, úgy éreztem gondolkodik.

– Az égből? Gondolkodik? Neked agyadra ment lányom az itthonlét. Amióta itthon vagy, állandóan filmet nézel vagy olvasol. Biztos olvastál vagy láttál valami hülyeséget és most kombinálod.

– Jaj,anya!  Maradj már! Hidd már el hogy az égből eset le elém.  Felnéztem az égre, próbáltam megkeresni a csillagképeket, amikor egy pontra lettem figyelmes.  Azt hittem hullócsillag.  És egyszer csak leesett elém.

– Akkor sem tudom felfogni. Az égből nem szokott csak úgy valami leesni. 

– Ez akkor is leesett.

– Jól van, oké!  Leesett, akkor leesett! Majd reggel jobban megnézzük ezt az izét. Menjünk már vissza a házba, Dora. Egyrészt, mert nem vagy jól, másrészt én félek kint éjjel. Mindig rossz érzés kerít hatalmába. Hányszor féltem, mikor hajnalok hajnalán mentem be Londonba dolgozni. Állandóan hátra fordultam. Olyan rossz érzés szorongat. valami történni fog.

– Ugyan már, anya, mi történne. Békés augusztusi éjszaka van. Hallgasd a tücsköket, szagolj bele a levegőbe. Nyár van. Főleg azután hogy megérintett a halál, csípem az ilyen éjszakákat. Magamba szívom ezeket a pillanatokat, és élvezni a percet, amíg lehet.

Anya átkarolta, a sírás kerülgette mindkettőjüket. Majd elindultak befelé átkarolva egymást. A kis valamit Dora szorosan szorította a kezében, épphogy beértek mikor egy szúrást érzett a tenyerébe.  Hirtelen elengedte, az ajtót is elfelejtették becsukni. Ránéztek a valamire, ami felemelkedett, majd egyszerűen kirepült az ajtón.  Tátott szájjal bámultak utána anyja és lánya.

Viszketni kezdett a tenyere.  Megnézték, egy piros pontot láttak a közepén.  Pont olyan volt, mint egy pókcsípés.  Majd hirtelen terjedni kezdett, és gennyesedni. Dorat kirázta hideg és anya karjaiba ájult.

Erik a szobájában ült, a monitorokat nézte. Amik ismételten bejeleztek. Játszani kezdett a billentyűkön, nem volt tíz perc mire behozta Doraék címét. Erik tudta! Az a valami újból lecsapott.  Azonnal hívta a Szövetséget.

8. 

Sosem láttam anyut ennyire idegesnek. A keze ökölbe szorult, arca piros volt a dühtől. Végig néztem a többieken. Megakadt a tekintetem Dórán. Róla teljesen megfeledkeztem. Ugyanúgy viselkedett, mint a középiskolában.  Nem szólalt meg, csendben meghúzódott a háttérben. Nem változott semmit. Lehajtott fejjel ült némán egész idő alatt. Most láttam meg rajta, hogy a pólója csuro

m víz a könnyektől, a mit valószínű megérkezésünk óta potyogtatott. Hogy mit fogott fel a hallottakból, nem tudtam eldönteni. Azt sem igazából mióta potyogtatta a könnyeit, de biztosra vettem, hogy megérkezésünk óta.  Amint végre magunkra maradunk, beszélek vele. Most nem volt az idő alkalmas rá, hogy odamenjek hozzá. Levettem róla a tekintetem és visszafordultam Tim felé. Most néztem meg őt igazán. Ha nem lenne Attila, simán rástartoltam volna a pasira. Az ábrándozásból anyu óbégatása és egy folyamatosan sípoló jel zökkentett ki.

– Követelem, hogy áruld el az igazat, Tim Night!  Addig nem nyugszom, és addig nem óhajtom a talpam feldobni, míg meg nem tudom, mi történt húsz éve az anyámmal! 

Tovább néztem a Timet. Pontosan ugyanolyan volt, mint az anyámé. Paprikapirossá vált.  Forrt a düh benne is, anyám iránt. Nálam is kezdett betelni a pohár. Egyre dühösebbé váltam anyu viselkedése miatt. Már ugrani akartam, hogy visszarántsam a székbe, mikor is Tim állt neki, üvölteni. Ledermedtem. Anyu is, és a többiek is felpattantak a székből. Kivéve Dóra, akit egyáltalán nem zavarja az, ami körülötte történik. Azon is meglepődtem, hogy kapásból letegezte az anyámat.

–  Pofa be! Meg ne próbálj utána járni, hogy mi történt azon az éjszakán!  Ha meghallom, nem lesz benne köszöneted!  Nincs semmi titok! Meghalt és kész!

– Még is! Mit merészelsz te kis taknyos! Ha az anyád lennék, simán ráfektetnélek a térdemre és elfenekelnélek!

Alfa vagy, hogy is hívják űrlény Tim mellé lépett. Próbálta megnyugtatni.

– Tim, kérlek!  És te is, lányom!  Próbáljatok higgadttani viselkedni. Ez most mindenkinek nehéz nap és órák! Tele új dolgokkal, melyek izgalommal, látványossággal, valamit sok megértéssel jár. Nincs idő most arra, hogy veszekedjünk. Mindent a helyére kell tenni, amit a Szövetséget illeti. Itt van kapásból két probléma is, amely megoldásra vár. A vírus, Ursa és Apód megjelenése a Földön. Ami a jelentésből kitűnik, nem véletlenül érkeztek ide. És te, lányom. - fordult anyuhoz. Hangjának búgása nyugtató és álmosító is volt egyszerre. – Nyugodj meg, most ez a legfontosabb. Hogy miért kevert bele titeket Rózsa, megvolt rá az oka. Miért halt meg? Külön fejezet lenne egy könyvbe.  Nem kell a múltat háborgatni.  Múlt történelem. Mi megtörtént,megtörtént. Nem kell háborgatni.  Egyszer mindenre fény derül.

A hangsivításba csapott át.  Tim felriadt és a monitorokhoz lépett.  Az a fiú képe villant elő újból, kivel, órákkal ezelőtt beszélt.  De mielőtt megszólalhatott volna, a változatosság kedvéért Gábor ismét megszólalt.

– Hé, haver! Azért egyet árulj már el végre!  Mikor mehetünk csicsikálni?

9.

Az anyahajó árnyékában két földönkívüli lény, különös nyelven kommunikált egymással. Mindketten két külön fajt képviseltek, de most céljuk egy célt szolgát. A vírus segítségével eldönteni az emberiség sorsát. Továbbá húsz év bosszújában aktívan részt venni. Most egy különös készüléken zongoráztak. Keveréke volt a mobiltelefonnak és a számítógépnek, még is fejlettebb annál.

A vírus helyét határozták meg, és a Földön való elszóródásának pontos helyeit, és a fertőződések számát. A fejüket csóválták. A különös szerkezet szerint, a vírus eddig kizárólag Londonban aktiválódik, szedett áldozatot. Szám szerint hármat, London két különböző pontján. Ebből a kimutatás alapján egy halálos áldozattal. A halál beállta pontos ideje, két órával ezelőtt. A gyíklények társaságával érkezett idegen megfordult, és besétált a hajóba.

 Undok kidülledt szemével Apódot kereste, de Ursával futott össze. Meghajolt előtte és idegesen hadonászni és magyarázkodni kezdett, furcsa pörgő nyelvén. A beszámoló után Ursa a szemét fogadta mérgében.  Amikor a tervet előkészítették Apóddal, percről, minden apró részletet, és útjára indították a tartályt halálos utasával a Föld felé, egyikkőjüknek sem volt eszébe, valami hiba történhet az oly jól felépített tervükben. Arra nem számítottak, hogy a tartály a Földet érés után, egy helyen fejti ki áldáz tevékenységét, és alig fertőz meg egyedeket.  Ursa továbbnézte a kijelzőt.  Mérgesen a falhoz vágta a gépezetet, és futni kezdett a vezérlő felé. A gyíklény megdöbbenve bámult a nő után. Felvette a darabjaiban heverő gépet, görbült szájjal nézett a maradványokra.  Ursa példáját követve megfordult és lógó orral kisétált a járgányból.

Ursa beviharzott a vezérlőbe. Apód úgy ugrott fel a helyéről. Ursa úgy száguldott be a terembe, mint egy hármas fokozatú hurrikán. A székből is kiesett a gyíklények vezetője.

– Mi történt, hogy így esel be a terembe, mint akit egy hatalmas szélvihar kapott volna fel a földről?

– Bárcsak egy szélviharnak nevezett szél kapott volna el. Bár lehet, hogy egy tornádónak is jobban örültem volna, mint annak a hírnek, melyet az egyik alattvalód hozott az előbb.

– Igen? Milyen hírrel állított be, ami így felkavarta az érzékeny lelkedet, aranyom?

– A jól kidolgozott tervünkbe, hiba csúszott. Méghozzá jó nagy!

Ursa farkasszemet nézett a gyíklények vezetőjével. Hirtelen elhatározással a vezérlőpultnál termett. Ismételten, mint jó pár fényévvel ezelőtti idő előtt a kezével zongorázni kezdett az anyahajó vezérlőjének billentyűjén. A könyv ismételten megjelent előtte, ő pedig belelapozott. Az oldal ott nyílott ki, ahol becsukták anno. A vírus pusztulási fázisánál a Földön.

– Arról beszéltünk, mielőtt útjára indítottuk volna a kapszulát a Föld felé, halálos utasával, hogy hogyan s miként fertőzi meg a Földet. 

– Úgy van!  Először a Föld légkörét kellene tönkre tennie, majd a környezetet, az ebből kialakuló káosz közepén az ember létszükségleteit nem tudja kielégíteni, amibe belezavarodik, önpusztítást végez magán, végül az életben maradottakkal maga a vírus végez.

– Így is volt! Ezt nézd! A vírus miután átlépte a Föld légkörét, mutálódott és ellenkező irányba hajtja végig a parancsot, amit beletápláltál. Kettő ember már meghalt a fertőzéstől, kettő még életben van, de haldokolnak.

– Nem értem mi történhetett a kapszulával, hogy így reagál a Föld légkörére. Amint becsapódott a légkörbe, már ott szét kellett volna szórnia a vírus egy részét.

– Mi? Az hogy elrontottad! – Ordította el magát Ursa. – Húsz éve várok, erre a pillanatra mintha nem tudnád. Veled együtt terveltük ki ezt az egészet. – Hadonászott az ujjaival a nő. – Húsz éve fejleszted és módosítod ezt a vackot és tessék, elrontja az egész jól kitervelt tervünket.

A gyíklényben kezdett felmenni a pumpa, a tűréspontjának a határán állt. Mindig is tudta, hogy Ursa nehéz eset, húsz éve is az volt, de most egyszerűen kibírhatatlan volt a nő.

– Kikérem magamnak ezt a hangnemet és a vádaskodást! Én nem rontottam el semmit! Tökéletes a szer. Arról egyáltalán nem tehetek, hogy a szer mutálódott miután belépett a légkörbe. Biztos nem… nem tudom…

– Tudsz rajta valamit csinálni?

Felnézett a nőre. Az arca meglepettséget mutatott.

– Csinálni? Kétlem! – Csalódottan csóválta meg a fejét Apód. – Nem úgy állítottam be, hogy a távolból bele lehessen nyúlni a programjába. Sajnálom.

Ursa arcán csalódottság futott át. Mikor a tervet kieszelték egyikkőjüknek sem fordult meg a fejében, hogy a vírus az ellenkezőjét fogja tenni annak, amit beleprogramoztak.

– Nem hát nem! Most már mindegy! Lényegében ugyan azt teszi, mint ha a fordítottját csinálná. Lehet még jobb is hogy így történt a dolog. 

A 4. fejezet befejezésére következő héten kerül sor. Mennyi mindent megtudtunk már és mennyi van még hátra!

Ami utoljára hal meg

Üdvözlet a Blognépnek!

Újabb esős hét köszöntött ránk, így november derekán. Ilyenkor kissé elgondolkozunk, az elménk szövevényes fonalakkal szövi tele a fejünket. Olyan súlyos szavak lebegnek elénk, mint élet, álom, szenvedés, boldogság és remény. Ezeket a gondolatokat öltötte versbe Emilly Palton. Fogadjuk hát szeretettel:

Remény

Ébren fekszem ágyamon, nézek ki az ablakon,

A mindennapi hangokat lelkemből kizárom.

Álmodom egy szép, új világról,

Bensőm megtalált nyugalmáról.

Egy helyről, hol magam lehetek,

Minden álarcom levethetem.

Ahol nincs más, csak boldogság,

Igazság van, nem hiúság.

Lelkünk szenved, rengeteg a méreg,

Az élet átok, melyet ránk mértek.

Mindenkin átgázol, eltapos,

Hát kérdem én, tényleg ez a sors?

Mindent hagyunk és tűrünk,

Beleszólni nem merünk.

Gondolataink fertőző métely,

Szívünkben, lelkünkben még sincs kétely.

Hol az igazi élet, a lét hite,

Mibe kapaszkodjon a megtört lélek?

Ha nincs mellette senki sem,

Ki mutatja meg, merre menjen?

Eltévedünk a nekünk szánt ösvényen,

Segítő kezet kapunk, bár kimérten.

Hiszünk hát a mindenható Istenben,

Kapaszkodunk a halovány reménybe.

Írta: Emilly Palton

Inter Juh: Harmadik felvonás

Üdvözlet a Blognépnek!

Az idő szépen, lassan halad előre, mi ülünk kicsiny csónakjainkban és megpróbálunk evezni. Vannak dolgok. amiket nem láthatunk előre, és vannak, amiket igen. Ilyen például ez a mostani bejegyzés is. Már múlt héten beharangoztam az én drága Blognépemnek, hogy eltelt egy újabb hónap és itt az ideje a net báránynak. (bár stílusosan kissé késve).

Gondolom, már rájöttetek, hogy olyan sorrendben uszítom a kérdéseimet az író/költő tagokra, ahogy felvették velem a kapcsolatot vagy taggá váltak. (Kronológia höhöhö). Nem is püfölöm tovább a klaviatúrát, jöjjön helyette inkább a mostani alany, Emilly Palton!

Emilly Palton

- Honnan jött az írói álneved?

Mindig is tetszett a Lili név. Arra gondoltam, hogy kipróbálom, milyen hatást keltene, ha átalakítanám úgy, hogy külföldi hangzású legyen. Ebből született  meg az Emilly. 

A nevem második tagjához Platón adta az ötletet. Mindig is szerettem tanulni, gondolkodni, elmélkedni, és mint tudjuk Platón ókori görög filozófus, és iskolaalapító volt. A nevének betűivel játszottam, ebből lett a Palton.

Aztán összeraktam a kettőt: Emilly Palton. 

Hangosan is kimondtam, és rájöttem, hogy egész jól hangzik, ezért megtartottam. Persze, az is fontos szerepet játszott a választásban, hogy azt érezzem, amit választok az engem tükröz, és ne idegenkedjem tőle.

- Mióta foglalkozol írással?

Lassan három éve írok. Hosszú, és fájdalmas utat jártam be ezen a rövid időn belül. Sok buktatót éltem túl, és mindig próbáltam arra koncentrálni, hogy minden negatív véleményből azt szűrjem le, ami számomra fontos, és hasznosítható az írás terén. 

Nyilván, az első időkben, jómagam is beleestem a kezdők hibájába. Ha írtam valamit, és azt egy jobban hozzáértő elolvasta, és ötletekkel, tanácsokkal látott el, akkor elvonultam, és úgy éreztem, hogy nincs igaza, mert az igenis úgy van jól, ahogy azt én megírtam. Idő kellett ahhoz, hogy felnőjek annyira, hogy ezeket a véleményeket ne személyes sértésnek vegyem, hanem átgondoljam a dolgot, és rájöjjek, hogy igazuk volt. Persze, ezek eleinte nagyon rosszul estek, mégis úgy érzem, ez kellett ahhoz, hogy meglegyen a mostani tudásom. 

Ahogy mondani szoktam: lehet buksit simogatni, de az nem célravezető. Ehelyett a kőkemény kritika kell, hogy az olvasók, a tapasztaltabb írók felhívják a figyelmem a hibákra, és arra, hogy hol és miben kell még fejlődnöm.

- Mi volt az első írásod?

Nem a türelmemről vagyok híres, és az írás terén is hoztam ezt a tulajdonságom. Nem elégedtem meg egy verssel, novellával, hanem rögtön a dolgok közepébe vágtam, és egy regényt kezdtem el írni. Ez az önéletrajzi könyvem, mely a családon belüli erőszakról szól, átélt tapasztalatok alapján. Ahogy az előszóban is megírtam: nem olvastam, nem mondták, nem hallottam, hanem átéltem. 

A címe rengeteget változott a három év folyamán. A legelső választást nem vittem túlzásba, egyszerűen Családon belüli erőszak lett. Majd következtek az olyan ötletek, mint a Néma sikolyok, Pokolba született vagy a Pokoli család. Aztán, mint derült égből a villámcsapás, hirtelen belém hasított egy ötlet: Néma bűnök. A légvégén emellett tettem le a voksom.

Tavaly kaptam egy kiadói szerződést, és úgy nézett ki, hogy már szeptemberben kapható lesz a boltokban, de sajnos augusztusban csődbe ment a kiadó. Ez lelkileg egy picit megtört, de utólag nem bántam meg, mert rengeteg embert ismertem meg, és jobban rálátok arra, hogy mi minden kell ahhoz, hogy egy kéziratból könyv legyen. Az egyik pozitív dolog ezzel kapcsolatban, hogy a kiadó szerkesztőjével a mai napig jóban vagyunk, elég sokat szoktunk beszélgetni. Például elkezdtünk szervezni egy írói kört/klubbot a Bíbor Tintát, ahol az ifjú titánok találkozhatnának, és tapasztalatokat cserélhetnének stb. Sajnos, ez eddig nem valósult meg, de az ötletet még nem vetettük el.

- Milyen műfajban szeretsz alkotni és miért?

Rengeteg műfajt, és zsánert kipróbáltam már, de életem nagy álma, hogy egyszer horrort írjak. Tele vérrel, kínzással, pszichológiai hadviseléssel. Persze, ez még csak álom. Amíg elérem, addig gyakorlok, hogy mire elkezdem megírni, már minden flottul menjen. 

Legjobban azok az írások állnak közel hozzám, melyek hirtelen ötlettől vezérelve kelnek éltre. Mindegy a műfaj, a zsáner. Egyetlen dolgot adtam fel, amire azt mondtam, hogy ez nekem nem megy, az pedig a vers. Ne értsen félre senki, szeretem írni őket, de ösztöníróként sok dologra nem figyelek, például a rímekre (ragrímeket használok), a szótagszámra, az ütemre. Ezek pedig elengedhetetlennek a verseknél.

Legújabban egy Naruto fanficcen gondolkodom. A történet cselekménye már a fejemben van, de olyan részeket tartalmaz, hogy félek, a blogomon kívül sehol nem tudnám publikálni, semelyik írói oldalra nem engednék fel. Most konkrétan a hentai részekre céloztam.

- Kipróbálnál-e, kipróbáltál-e más területeket is?

Persze. Szinte mindent, ami létezik. Amit nem próbáltam, azt fogom. Vannak verseim, novelláim, prózáim, regényeim. Ezeken felül, az egyik online újságot szoktam cikkekkel megörvendeztetni. Jelen pillanatban is a szerkesztőre várok, hogy mikor kerül fel a legújabb írásom, meg az az irodalmi kvíz, amire felkértek, hogy megszerkesszem. 

A blogomon eddig két regénykezdemény olvasható, de a gépemen legalább öt van. Ezeknek a történetszáluk mind megvannak, csak az időhiány, meg a lustaság miatt késik a megírásuk.

- Mi szokott megihletni téged?

Ezen még nem gondolkodtam. Csak jön az érzés, hogy nekem írnom kell. Ez egy belső késztetés. Nem tudom másképp mondani, minthogy bizsereg a lelkem. Elkap, és egyszerűen nem enged, fogva tart, és ha nem engedelmeskedem ennek az érzésnek, akkor ideges, feszült és nagyon lehangolt leszek.

- Mi motivál az írásra?

Semmi és minden. Az előző válaszomban leírtam, hogy jön egy érzés, és akkor nekem írnom kell, muszáj. Ha jobban belegondolok, talán az motivál, hogy az íráson keresztül tudom a legjobban kifejezni magam. Ott vagy önmagam. A való életben vannak apró-cseprő problémáim a kifejezésmóddal, de ez megszűnik, amikor leülők a gép elé, nyitok egy szövegszerkesztőt, és írom, amit éppen akkor gondolok, érzek. Soha nem úgy ülők le írni, hogy most a Kivetetteket, vagy a Néma bűnöket folytatom. Mindig azzal foglalkozom, amihez éppen kedvem van. Ezért nem valók nekem a pályázatok. Az idő állandó jelleggel az ellenségem, meg nem megy úgy az alkotás, ha behatárolnak.

- Van valami módszered az írásra? (zenehallgatás, csend, rend stb.)

Semmi extrém. Pár dolog, ami elengedhetetlen: kávé, cigi, klasszikus zene. Ha ez a három megvan, akkor szárnyalok. Legalábbis úgy érzem, hogy az unikornisom hátán ülve, a sörényébe kapaszkodva, együtt mentjük meg a világot, gyilkolunk le mindenkit, gyónjuk meg egy papnak a legféltettebb titkaink.

- Mi a kedvenc könyved és miért?

Több is van. Az egyik Wass Albert A kastély árnyékában. Nagyon szeretem, mert hiába tudom, hogy mi lesz a végkifejlet, mert az író, az érzelmek, a helyszínek és a tájak leírásával szinte a szemünkbe üvölti, akkor is az egész regényen keresztül azt érzem, hogy van remény, még nem veszett el minden. Az egész művön keresztül végigvonul ez a kettősség: a borús jövő, és a remény érzése.

Aztán a másik nagy kedvencem Lev Tolsztojtól a Háború és béke. Egyszerűen imádom, és kész. Szeretem az aprólékosan felépített karaktereket, a jellemfejlődéseket, melyeket Tolsztoj nem vitt túlzásba, hanem hihetően írta meg, az alapoktól kezdve építette fel. Emellett jó olvasni az adott kor társadalmi problémáit, melyeket nem elmesél, hanem a szereplők szemén keresztül láttat az olvasóval. Az is megfogott, hogy sokszor filozofál a saját művén belül - olyan témákat érint, mint például a szabad kőművesség -, és ezektől a részektől úgy érzem, hogyha ez picit is, de megismerem magát az írót.

- Ki a kedvenc íród?

Hogy csak párat említsek, a teljesség igénye nélkül: Wass Albert, Lev Tolsztoj, Thomas Mann, Thomas Hardy, Ernest Hemingway.

- Szeretnél valamit üzenni a Blognépnek?

Köszönöm szépen, hogy elolvasták ezt az interjút, de ami még ennél is fontosabb ÍRJATOK és OLVASATOK sokat. Egyszóval: ÉLJETEK!

Köszönjük a kimerítő válaszaidat. További sikeres alkotást kívánok neked!
Mindenkinek további kellemes "mindjárt telet".

A VÍRUS: 4. fejezet 4-6

Üdvözlet a Blognépnek!

Lakberendező rovatunkat olvashatják. Tartalma:

-Egy darab Vírus lámpa, kecses mégis halálos darab, a konyhák elengedhetetlen kelléke.
-Kezdődő Szövetség tökéletes minden könyvespolcra.
-Egy minden szobába elhelyezhető izgalom, amit érdemes beszerezni.
-Valamint földönkívüliek amiket a kertbe ajánlunk, a veszélyesebbeket pedig azon kívülre.  

Kellemes berendezkedést kíván önöknek a Tollam nyomán a tinta közreműködésével, E. M. Miller.

4. 

Most már az én türelmem is fogytán volt, a sok értetlenkedés miatt. Az életben nem gondoltam volna, hogy ennyire a fafejűek.  A főiskolán is néha nehéz volt a felfogásuk, de ez már ahhoz képest kissé túlzás volt. 

– Most már én is azt mondom, hallgass már el, Gábor! Befejezhetem, amit elkezdtem? Mert nincs még vége a történetemnek. Utána is ráérsz diskurálni a Ley-vonalakról, meg a Neoliti korról.  És az összes többi dologról, mely elhangzott az utóbbi fél órában. – Láttam Tim elismerő nézését, rám mosolygott és én tovább folytattam. –  Húsz évvel ezelőtt Novemberben minden megváltozott. – Elhalkult a hangom, a sírás fojtogatott, de tovább folytattam.- A nagyi szokás szerint lelépett napokra, aztán hetek lettek belőle. Míg nem November közepén csengettek. Már mindenki nagyon ideges volt, hisz nem tudtuk hová lett a nagyi. Én nyitottam ki az ajtót. Az ajtóban három jóképű, fekete ruhába öltözött férfi állt. Az egyik maga Tim Night volt. – Mindenki rá nézett, ő a parkettát bámulta, onnan próbálta leolvasni az emberiség jövőjét. – Nem emlékeztem rá, fiatal volt, s az emléke a múltba veszett. – Anyu jelezte, hogy ő akarja folytatni. Timnek nem volt ellene kifogása.

– Beléptek, meghajoltak, de nem ültek le. Állva mondták el, miért jöttek. Mai napig tisztán előttem van az egész jelenet. Húsz éve keresek választ és magyarázatot az egész történésre. Kerek perec, egy mondatban közölték mi történt az anyámmal. A két másik férfi, kik vele érkeztek – mutatott anyám Timre – Hallgattak. Egyedül csak ő beszélt, alig fogtam fel a hallottakat. Annyit mondott, anyám halott, különös módon vesztette el az életét. De hogy miben, mai napig nem tudom. Annyit mondott csupán, hogy a temetés ekkor és ekkor lesz, de csak én vehetek részt a szertartáson. Arra sem adtak engedélyt, hogy még egyszer utoljára megnézzem az anyámat. Húsz éve keresem a választ a rejtélyre. Húsz év után mikor ismételten láttam Timet, ismerősnek tűnt. Nem tudtam hova tenni, mire a találkozás alkalmával leesett kicsoda, és miért ismerős annyira. ő közölte anyám halálát. 

Tim nem szólt semmit. Továbbra is a parkettáról olvasta le a megoldást a válságkezelésére. Mivel továbbra sem szólalt meg, folytattam.

– Én el is felejtettem mindent. Persze ez így nem igaz, mert bennem is ott motoszkált, ha nem is napi szinten a kérdés. Kik voltak ők, miért tűnt el a nagyi, mi történt vele stb. Teltek múltak az évek, felnőttem, és a nagyi emléke és meséi a feledésbe merültek. Idén Júliusban valami arra késztetett másszak fel a padlásra. Szakadt az eső, de én mégis felmásztam. Kerestem, kutattam mire rátaláltam egy ládádra. Lecipeltem, letettem és úgy is maradt. Hetekkel később nyitottam ki. Belenéztem. Találtam benne egy dossziét, benne képekkel ufókról, bolygókról, repülőcsészealjakról. Egy beléptető kártyát, melynek abban az időben nem lett volna szabad még léteznie. Aztán egy telefonszámot. – Ránéztem Timre, a tekintetük találkozott. – Nagy meglepetésemre, azonnal felvették, a telefon majd kiesett a kezemből. Tim, mert ő volt ki felvette, közölte, már várta a hívásomat. 

Váratlanul megszólalt Tim.

– Úgy van! Már régóta vártuk a hívást. Csak abban nem voltunk biztosak mikor érkezik el ez a nap.  De elérkezett. Nagyon örültem a hívásnak. Ha nem talál rá a ládára Éva, nekünk kellett volna kapcsolatba lépnünk vele, és családjával. Súlyos döntést kellett hoznia. – Jelezte, hogy folytassam.

–  Megbeszéltük a találkozót. Közben újból belelestem nagyi ládájába, ahol megdöbbenésemre rátaláltam a végrendeletére. Mely kikötötte, fel kell adnom az eddigi életemet, a munkámat is ott kellett hagynom. Volt még benne valami.  A barátaimat is be kell vonnom a dologba, azzal hogy nekik is fel kell adniuk az életüket. Így kerültetek ide. 

– Így van!  Mint már mondtam, nincs visszaút, itt kell maradnotok. Évával együtt a szervezet tagjává váltatok. 

Többiek kikerekedett szemekkel néztek ránk. Szerintem még a szájuk is tátva volt.  Egyedül Attila volt köztük a higgadtabb. Természetesen Gábor szólalt meg Tim nagy örömére.

– Ez frankó, haver! Ezek szerint rabok vagyunk?

– Egyáltalán nem!  De mint már mondtam, nem hagyhatjátok el a létesítményt.  A szövetség tagjává váltatok Rózsa asszony révén, a többiről majd mi gondoskodunk. Már, mint a családotokról, mert most már ők is veszélyben vannak. Ursa és Apód igen veszélyes lények.  Muszáj itt maradnotok. Biztos vagyok, hogy a két eszement lény tud rólatok, mint ahogy Éváról is tud. Ez nyilvánvaló tény. Itt vagytok a legnagyobb biztonságban. 

– Igazán remek hír! Jó tudni, hogy rajtunk kívül léteznek még értelmes lények a világűrben. Ezek szerint az 51-es körzet nem kamu? – Kérdezte Andrea.

– Egyáltalán nem! De az egy másik történet, egyszer sor kerül arra is, hogy megismerhessétek.  Most hallgassátok meg az én történetemet, magáról a szervezetről. 

5.

Ursa és Apód miután újból a magasba emelkedtek a földet térés után, nem foglalkoztak túlzottan akkor azzal, hogy meglátták őket. Megláttak a magasból egy tisztást, a fák takarásában csillogni egy tó vizét. Leszálltak, és kiléptek.  Ursa és Apód körülnézett. Beleszimatoltak a levegőbe. Az éjszaka hűvösségén kívül, a földből áradó nyár illatát, és húsz év el nem múló gyűlöletét érezték.  Egyet nagyon jól éreztek. Nem nagyon tudták elviselni a Föld légkörét, húsz év alatt a légkör is megváltozott. amíg más földönkívüli lények látogatták a Földet, szervezetük megszokták a változásokat, addig ők otthon ültek, és bosszún törték a fejüket.  De percek alatt alkalmazkodott a szervezetük a nem várt változáshoz.

– El kell tüntetnünk a hajót. – Jelentette ki idegesen Apód. – Egyrészt mert megláttak minket.  Másrészt, itt nem divat továbbra sem egy repülőcsészealj látványa.

– Nagyon jól tudom! Itt a tó, belemerítjük. Semmi baja nem lesz.

– Ha hónapokig itt rohadunk?

– A vírus gyorsan aktivizálódik. Érzem, már egy áldozata van, és tovább szedi azt. Mire a Szövetségben észhez térnek, már a Föld lakosságát megfertőztük. Meghalnak és átalakulnak.  Pusztul a Föld. Mire magukhoz térnek a döbbenettől addigra már Éva és Tim részt vesznek velünk egy hatodik. típusú találkozón. - Ursa hátborzongatóan felnevetett. 

– Most mi lesz, Ursa?

– Amit megbeszéltünk. Várunk, majd támadunk! 

– És az emberrel?

– Meglátjuk, mit tesz! Biztos vagyok benne, hogy semmire sem fog emlékezni!

Ursa ebben nagyot tévedett. 

6.

Leléptünk anyuval és Miloval az emelvényről, és a többiek mellé ültünk. feszülten figyeltünk Timre. Mint egy Isten úgy állt ott Tim. Tudtam nagyon oda kell figyelnem, minden kiderül arról hova tűnt a nagyi napokra, évekkel ezelőtt. bár így is volt már fogalmam róla. Végig néztem a többieken. Feszült tekintettel nézték Timet. Miután rájöttek hova kerültek, megnyugodva kissé a lelkükben, hallgatták végig a Szövetség történetét. Majd a két űrlény is lesétált közénk. Milo mellé ültek.

– Szinte az emberiség megjelenése óta látogatják a Földet, számtalan galaxisról, más bolygók által lakott lények az embereket. Nem véletlenül találnak a kutatók az ősemberek által készített rajzokon, furcsán ábrázolt embereket. Mint már említettem, mit tanultatok történelemből örökre felejtsétek el. A piramisok sem úgy épültek, és építették, ahogy azt tanultuk egykor. Múltak az évek, egy bizonyos idő után a világ elpusztult, kihaltak az élőlények, majd újból begyógyította sebeit a Föld, új élet kezdődött, szaporodni kezdtek. Körforgásokban pusztul a világ. Hiába mondják, hogy Globális felmelegedés korszakát éljük, melyt maga az ember okoz. Óriási tévedés. Amióta létezik élet a bolygón, létezik a globális felmelegedés. Nem erről akarok beszélni. – Megállt, ránk nézett. Most az egyszer kíváncsi és értelmes tekintetek néztek vissza rá. Kivételesen Gábor is hallgatott. – Mikor elpusztult egy világ, majd új lépett a helyébe, ott megjelenő lényeknek, vagyis embereknek, segítségül érkeztek a földön túlról más lények. Tanították őket, és az emberek istenként tekintettek rájuk.  Múltak az évek és az évezredek, a földönkívüliek egyre gyakrabban látogatták a Földet, annak ellenére, hogy az ember az ő segítségük nélkül is elboldogult. Aztán rá kellett jönnie az embereknek és a vezetőknek így nem fog működni a dolog. Az átlagemberek egyre gyakrabban láttak furcsa formájú valamiket éjszaka közepén, az égen, furcsa lényeket láttak mindenhol. embereket raboltak el kísérlet céljából. Abban az időben tébolydába zárták őket, voltak olyanok kiket kivégzett az inkvizíció, pedig nem voltak boszorkányok. Klubbok alakultak a tizenkilencedik század végén. És az én nagyapám ki részesévé vált egy első típusú találkozásnak, majd a negyedikkel is megismerkedett, kapcsolatba marad az ufókkal, úgy döntött megalapítja a Szervezetet. Nagy segítséget kapott Alfától és az ő apjától. – Mindenki ránézett az idegenre. Nem foglalkozott velünk, csak a lánya mosolygott vissza ránk. - Eleinte Londonban tevékenykedett az intézet. De az első világháború keresztülhúzta a szervezet számításait.  Egy időre szünetelt, amit ki is használtak Ursához hasonló bunkó lények. Nagyapám Magyarországra került, és itt is maradt. Tudta, hogy az ő nagyanya révén magyar származású. Rátalált rokonaira, és itt telepedett le, magyarosította nevét. Megházasodott, és újult erővel, ismételten felépítette az szervezetet. Alfa segítségével törvényt alkotott, mely eltitkolja a földönkívüli lények létezését az emberiség elől. 

A földöntúli lény felállt, szembefordult velünk.

– Így van! Tim mindent elkövetett azért, hogy a szervezet fen, maradjon, és sikert sikerre halmozzon. Borzasztóan megörültem, hogy a háború után kapcsolatba lépett velem. Apám addigra már nem élt.  Nagyon sok időbe telt mire felépítettük a Szervezetet. Elkezdtük a tagok beléptetésest, sokan közülük már nem élnek. Nem volt könnyű dolgunk, mert Tim nagyapja a családján kívül, másokat is be akart szervezni, olyanokat kik Angliában vele együtt abban a klubba jártak, kik részesévé váltak ufó találkozásnak. 

– És az anyám? Hogy került be magukhoz? 

– Rózsa asszony esete egy különleges dolog. Sosem láttam még annyira talpraesett, kreatív tagot, mint ő maga. Mi is figyeltük az embereket, ki alkalmas erre a munkára. Korra és nemre való tekintettel. Rózsa asszony, elképesztően tájékozott volt mindenben. Állandóan az eget vizslatta, feljegyzéseket készített egy kék noteszbe, mindig magánál hordta. 

– Az anyám? Sosem láttam nála ebben a témában könyvet a kezében. Noteszt sem. 

– Sok mindent nem tud az anyáról. És jobb is így. Figyeltük, majd az egyik tagunk meglátogatta őt. Maga akkor úgy négy éves lehetett. Elhívtuk, közöltük vele mi ez, mi lesz a feladata. Boldog volt, hogy bekerült. Lelkesen végezte a munkáját.

– Meglehet. Nekem is csak emlékeim vannak, de halványan emlékszem rá, hogy nekem is furcsa meséket mondott el, a világűrről és a világról, amely körül vesz minket. Apám nagyon dühős volt rá, mikor szó nélkül napokra eltűnt és nem adott magyarázatot rá. Így ment egészen a halála napjáig.

– Így volt helyes! Sok tagunk családos volt. Még most is vannak köztünk ilyenek. De évekkel később történt valami. a Földet megfenyegették, hogy inváziót hirdetnek ellenünk. Elpusztítják a Földet, és az emberiséget. Ursa és Apód kitett magáért. Nem következett be az invázió. Mit akartak tenni a Föld ellen, nem tudni. 

– Mi történt az anyámmal?

– Mi sem tudjuk! Rózsa magával vitte a titkát a sírba.

Mi csak néztünk, nekem a könnyem potyogott. Eldöntöttem, lesz, ami lesz, kiderítem a nagyi halálának valódi okát. Biztos voltam benne, hogy ezek négyen tudják az igazságot. 

Folytatása egy hét múlva!