A VÍRUS: 2.fejezet 4-6

Üdvözlet a Blognépnek!

This is Szerdaaaa! Ami azt jelenti, hogy újabb részlettel érkezik E. M. Miller Szövetsége. Remélkem ti is úgy vártátok már, mint én. 

Jó szórakozást!

4.

          Nézett rám, a tekintette a homályba veszett. Hallotta, amit mondtam neki, de egyszerűen nem jutott el a tudatáig. Vagy eljutott a tudatáig, de úgy tett, mint aki nem hallja azt, amit prédikálok neki, mint pap a szószéken.
         Én csak mondtam, és mondtam, mutogatva neki, fel az égre, rá a papírokra. De ő csak tartotta a kezében a két könyvet, a lapokat, és nézett rám.  Már attól tartottam, hogy újból hisztizni kezd, mint egy gyerek, aki nem kaptam meg a játékát, amit annyira szeretett volna.
        Szerencsére most nem történt meg, ami jó félórával ezelőtt. Visszafordult az asztal felé, további félórába telt némaságban, addig a könyvekbe és a lapokba temetkezett. Közben elbóbiskoltam, arra riadtam fel, hogy rázza a vállam. Rá néztem, az arca riadalmat tükrözött. Később kiderült, nem alaptalanul. A keze remegett, a lapok úgy hullottak az ölembe, mint a hó Karácsony este, ami hófehér lepedőbe teríti be a tájat. A szék mellett egy kandalló áll, ijedségembe neki dőltem, és jól beütöttem benne a könyökömet. Felálltam, a lapok az ölemből a konyha küszöbére hullottak, akkor vettem észre, hogy anyu nincs bent a konyhában.
– Kiment! Nem bírta elviselni a némaságunkat! – Válaszolt Attila a fel nem tett kérdésemre. – Na, idefigyelj!  Amit elmondtál nekem, azt hittem a te és nagyanyád agyszüleménye. Tudod nagyon jól, úgy, mint téged, engem is érdekelnek a paranormális jelenségek. Idefigyelj! Óriási galibába került a nagyanyád, vele együtt ti is, és mint mondta én is. ha ami ide van írva, igaz, akkor borzasztó világproblémával állunk szembe.
– Ezt eddig is tudtam! Valami nem stimmel a feljegyzésekkel, nagy bajról árulkodnak! Tudnám mi az a "V" betű.
– Azt én sem tudom! De legalább immáron biztos vagyok egy régi felvetésembe!
– Mi lenne az?
– Az, hogy az idegen civilizációk évezredek óta jelen vannak az életünkbe.  Benne vagyok, átmegyek veled Tolnára, és találkozok az ismeretlen férfivel.
Három órakor hárman ott álltunk a központban.



5.
Alfa egy írásba merült bele, amikor lánya, Aha berontott hozzá. Alfa felnézett a lapokból, látta lánya arcán az aggodalmat. Tudta, valami megint történt. Valami rossz.
– Mi történt, lányom? Olyan ideges az arcod.
– Történt! És nem is akármi, apa. Ursa, aktiválta magát, és folytatja ott, ahol jó pár fényévvel ezelőtt abbahagyta. Továbbá, kapcsolatba lépett a gyíklények vezetőjével, Apóddal.
Alfa felállt, megkerülte az üvegasztalt, megállt a lányával szembe. Vállára tette a kezét, és mélyen a szemébe nézett.
– Hogy mondtad?
– Akkor kezdem az elején! Véletlenül a rádión keresztül befogtam egy üzenetet. Ursa küldte szét a bolygókon élők részére. Főleg azoknak, akik ott voltak azon az átkozott estén, amikor meghalt a Földi szövetségesünk egyik tagja. – hadarta a lány a fejleményeket. –  Az unokája… taggá válik. – Alfa nem bírta hallgatni, kénytelen volt leülni az egyik székre. Mikor megszólalt hangja gyenge volt.
– Megtalálta, Rózsa asszony feljegyzéseit? Mit tudunk róla? Mármint a lányról?
– Nem sokat! Mi nem nagyon figyeltük őket, mert igazából sosem volt velük dolgunk. Soha nem gondoltam volna, hogy valaha is megtalálja a feljegyzéseket, és a többi lényeget. Ursa vele is végezni akar, mint a nagyanyával. Azt nem értem, hogy Apódnak mi dolga vele?
– Vele? Semmi! Apód hosszú ideje bosszúra vágyik, az egyik taggal volna egy személyes leszámolni valója.
– Kivel?
– Tim Night-tal! – Aha, tátott szájjal nézte az apját. – Hiába nézel rám így, akkor is vele van elszámolni valója. Azon az éjszakán, ő maga is megsérült. Tim védeni akarta az asszonyt, ami sikerült is neki, de megsebezte Apódot. drága gyíklényünk pedig igen hiú és beképzelt egybe. Ott sértette meg őuraságát, ahol a legjobban fájt neki. Utolsó mondata az volt, hogy eljön majd a nap, amikor visszatér a Földre, és megbosszulja a rajta ejtett sebeket. Lépj kapcsolatba a szervezettel, főleg Timmel.
Aha bólintott és kifelé indult apja szobájából, aki utána szólt.
– Aha, és készítsd fel a csapatot egy Földi utazáshoz. Nem nézett hátra, háttal állt apjának. Az arcán végigfutott egy rángás, ami nála az idegesség jele. Bólintott és kilépett.



6

            A csapatot az út másik oldalán, az egyik ruhaüzlet árnyékában Tim Night figyelte, újsággal a kezében. Napszemüvegét kissé lejjebb húzta az orra közepéig. Az alól kukucskált kifelé. Kizárólag Évát lesett nagy odaadással. Akin egy vajszínű rövidnadrág, rózsaszín színű ujjatlan póló, és az új papucsa díszelgett. Majd a fiút vette górcső alá, számára jelentéktelen figurának tűnt, kit bármikor eltehet az útból, abban az értelemben, hogy Éva és ő egy párt alkossanak. A fiúra így is és úgy is szükségük van, különben meghalna. A csapat épp a túrkáló előtt állt és a kirakatot nézte nagy odaadással. Attila egy mappát tartott a kezében, és onnan olvasta tovább a jó nagyi feljegyzéseit. Próbálta megfejteni a firkák értelmét.
          Majd megunták a kirakat nézelődését, és a mellette lévő cukrászdában ültek le. A cukrászda tavaly nyílott, még nem jártak itt. Fagylajtot rendeltek, és a nyakukat nyújtották, forgolódtak, nem láttak senkit, ki gyanús lenne. Tíz percük volt még a megbeszélt időpontig.
         Három óra előtt pár perccel, Night ellökte magát a faltól, és lassan lépkedve, átsétált a járdán a másik oldalra.  A Nap egyre jobban égetett, forróság csapott ki, mindenből. Másnapra mondták a legmagasabb hőmérsékletet, hőségriadóval.
        Éva percek óta figyelte a férfit. Kiszúrta magának a másik oldalon ácsorgó embert. A forgolódásban tűnt fel neki a férfi, a másik oldalon. Biztos volt benne, hogy őket lesi a napszemüveg alatt.
        Night elhaladt mellettük, kissé távolabb megállt, Éva utána fordult. Most egymást nézték. Éva visszafordult, az asztal alatt meglökte Attila lábát, aki felnézett rá. Anyát is meglöket, és csak annyit súgott oda nekik:
– Itt van.
Night várt még pár másodpercet, majd megindult és leült melléjük. Ők rá néztek, meleg, barátságos tekintett nézett vissza rájuk.

folytatás a jövő héten...

Travel to...

Üdvözlet a Blognépnek!

Az elkövetkezendő két hétben nem fogok kis Hazánkban tartózkodni. A hétfői bejegyzések elmaradnak, azonban A Szövetség folytatódik töretlenül. Új dolgokra nem fogok tudni reagálni. Ha történik ez alatt az idő alatt valami, akkor azt utólag sűrítve közlöm veletek. Addig is:

Kellemes szeptember végét kívánok!

A VÍRUS: 2. fejezet 1-3

Üdvözlet a Blognépnek!

Pörögnek az események és máris a második felvonásnál járunk. Elindultunk egy úton és már nincs visszalépés, az új élet az ajtón kopogtat. Remélem mindenki kellemesen ül a székében, mert hamarosan kezdünk. Fények le, hangok ki ééééés... Függönyt fel: 

II. A találkozó

1.

         Lassan teltek a percek, izgatott voltam, mint eddig talán soha. Talán az államvizsga napján, voltam
ennyire egy idegben.  A reggelit is csak ímmel-ámmal ettem, hányingerrel küszködtem. Anyu sem volt másként. Mindkettőnk lába egyfolytában járt az idegtől.

Nem sokáig ültünk csendesen a konyhában, elfoglalva a reggelivel. Az ábrándozásunkból a telefonom követelő rezgése zökkentett ki. Becsuktam a szeme, mély levegőt vettem, rá sem kellett néznem a kijelzőre, tudtam ki keres ismételten. Idegesen szóltam bele. 

– Mit akar már megint?

Néhány perces csend után szólt bele a férfihang. Amint meghallottam a hangját, kissé megnyugodtam, valahol a szívem környékén furcsa érzés érződött, amit már nagyon rég nem éreztem. Valamikor 2007-ben, mikor Zsoltival jártam. 

– No lám!! Idegesnek tetszünk lenni?

– Idegesnek tetszünk lenni? Nem tetszünk, de muszáj! Maga nem volt ideges, amikor magát is randira hívta a szervezet egyik tagja? – Válaszoltam, a hangom tele volt gúnnyal és ideggel. Nem vette észre.

Újabb csend következett be a beszélgetésbe. Anyu ismételten nyitva felejtette a száját. Bal kezében tartotta a bögréjét, amelynek a forró tartalma a nadrágjára ömlött. Nem vette észre vagy nem foglalkozott vele. Percek után szisszent fel, és ugrott fel a szék felborult, anyu szitkozódni kezdett. 

– Történt valami? ¬ – Tim a monitoron keresztül nagyon is jól látta az események láncolatát. Próbált komoly maradni.

– Semmi! Csak a macska! Minek köszönhetem a hívást? Talán nem bírta ki, hogy délután legyen?

Tim megeresztett egy halk nevetést.

– Micsoda lány lehetsz!

– Ne gondoljon semmi rosszra, én nem vagyok olyan lány!

– Szóval sem mondtam és nem is gondoltam! – Ha tudnád, hogy pici korod óta lessük, minden mozdulatodat tudjuk nagyon jól milyen vagy! Gondolta magában Tim. - Azért kerestelek, hogy hozd magaddal a barátodat. 

Amit nagyon sajnált Tim! De lehet csavarni a dolgok menetét úgy, hogy a szerencse neki kedvezzen.

Azt hittem rosszul hallok elsőre. 

– Atillát? Minek? 

Anyu továbbra is száját tátva bámult rám, a nadrágjáról a foltot próbálta eltüntetni, ami nem igazán akart sikerülni neki.

– Azon a lapon, amit találtál, volt egy záradék! 

– Záradék? – Hangom remegett egy kissé a meglepődéstől. 

– Nem olvastad végig? – Nem válaszoltam. – a záradék úgy hangzik, miután felnyitottad a borítékot, elolvastad a tartalmát, majd felhívtad a szervezetet, vele együtt a szervezet tagjává válsz, a barátaiddal együtt. Őket is köti majd a titoktartást. Arra kérlek, hívd fel őket, és készítsd fel őket arra, ami rájuk vár, nekik is, mint neked, az életük gyökeresen meg fog változni. Nincs visszaút, az Androméda tanács törvényei innentől kezdve rátok is érvényes. Ma háromkor Tolnán.

Mielőtt válaszolni tudtam volna neki, ismételten letette a telefont. Összeroskadva ültem percekig. Anyu hiába kérdezte mi történt, nem tudtam válaszolni neki. helyette hívtam Attilát. Innen rájött a telefonbeszélgetés lényegére.

Az Androméda ködben, Aha egy különleges rádióadást fogott. Ursa hangja ideges hangja csendült fel, mely arra biztatta a többi bolygó lakosait, hogy egy invázió keretében, egységes támadást hajtsanak végre a Föld ellen, melynek, fő célja a szervezet elpusztítása és Balogh Éva elrablása. Valamint az emberiség elpusztítása a Föld felszínéről. Azonnal hívta az apját.

2

   

       Ursa folyamatos üzenetküldést folytatott a többi bolygó lakosaival. A terve egyszerű volt, gyorsan kivitelezhető. Az idő szerint 10 órája volt hátra, a terve kivitelezéséhez. Ehhez sok elegyre volt szüksége, kik mellé állnak és segítik. Tudja jól, hogy sokan vannak, akik szívük szerint támadást indítanának a Föld ellen, tudta hol kell keresni azt, aki biztos, hogy melléje áll. Olyan valakiről van szó, aki húsz évvel ezelőtt ott volt azon a napon, mikor Éva nagyanyja meghalt. Azon a bolygón található valami, ami segítené őt. 

           Héra Naprendszer, az Androméda ködtől tízezer fényévre lévő hatalmas bolygó gyíklényei, örömmel fogadták a nő üzenetét. Apod a bolygó vezetője, húsz éve várta ezt a napot. Úgy, mint Ursának személyes leszámolása volt, a leszármazottakkal, vagyis magával Évával és az anyjával. Annak idején Rózsa komoly sérülést okozott számára. Nem tudott felejteni, húsz éve bosszút forralt. 

– Kedves Ursa! Rég hallottam felőled! Hogy vagy?

– Elképzelheted, hogy érzem magam!  Hasznos és számodra örömteli hírt hozok!  Húsz éve figyelem a szervezetet, húsz éve figyelem a nő leszármazottait! Nem régiben Rózsa unokája megtalálta a nagyanyja átkozott papírjait, vele együtt a dokumentumot az örökségéről. Mivel kinyitotta és felhívta a számot átvette azt. 

– Ó! Ki avatja be a szervezet titkos világába?

– Tim Night!

– Ó! Azt átkozott! Azon az elátkozott éjszakán, kicsúszott a karmaim közül. Most nem fog megmenekülni! Most nem!!

– Minden támogatást meg fogsz kapni tőlem! Amit akkor nem tudtunk elérni, most az ölünkbe hullik! Még megvan?

– Hogyne! – Mosolyodott el Apod. – Tovább is fejlesztettük! Bevetésre készen áll!

– Helyes! A ti időszámításotok szerint 20 óra múlva! 

– Az mindjárt lepereg! A hold féloldalt áll! Lassan éjszakába borulunk!  Parancsot adok a készülődésre!

Ursa eltűnt a képernyőről! Apod megnyomott egy gombot az asztalon, hangos sivító hang rázta fel a bolygót. Méhkasaként özönlöttek a bolygó lakói. 

3.

         

Hosszan kicsengett mire egy álomittas hang végre beleszólt. Hatalmas ásítással társítva. Ha nem tudtam volna, hogy kit hívok, azt hittem volna, hogy egy oroszlán tévedt Attila szobájába a szavannáról, engedély nélkül vette fel a telefont, és egy hatalmas ordítással köszönt engem a vonalban. 

– Te vagy az? Minek köszönhetem a kora reggeli hívást? – Újabb hatalmas oroszlánásítás. Ránéztem a karórámra. Háromnegyed kilencet mutatott. Teljesen kiment a fejemből hogy éjszakás volt. Attila egy évvel volt nálam idősebb. Egy osztályba jártunk középiskolába, majd a főiskolán egy szakra és évfolyamba. Ugyanolyan magas és vékony volt, mint én, barna haja és szeme van, mint nekem, és ő is szemüveges, mint én.  Hogy hogy jöttünk össze azt én sem értem. Mai napig úgy tudja, hogy dolgozom, és nem sejti a sötét jövőjét. 

– Bocs! Elfelejtettem, hogy éjszakás voltál!

– Semmi gond! Biztos nagyon fontosat szeretnél mondani, ha ilyen korán csörömpöltél. Még szerencse hogy nem kapcsoltam ki, vagy halkítottam le.

– még szerencse! – Nem tudtam eldönteni, hogy adagoljam be neki a dolgokat, hogy mondjam meg számára ezt az egész képtelenséget. – Figyelj csak! Történt valami, igazán érdekes dolog.  Ide tudnál jönni? 

– Hát hogyne! Ha már ilyen szépen kérsz, korán reggel!  Egy óra és ott vagyok!

          Letettem a telefont, csöppet sem voltam nyugodtabb, mint egy órával ezelőtt. Volt időm, még ha egy óra is, átgondolni a mondanivalómat, ami csöppet sem volt könnyű. A szívemre hatalmas súly nehezedett, eljött a vég számomra, amelyet nagyanyám akasztott a nyakamba holtában. Továbbra is a konyhában ültem, keresztbe tett lábbakkal, könyököltem az asztalon, kifelé bámulva az udvarra. Gondolkodtam. A gondolataimból autójának víg dudálása zökkentett ki. Egymásra néztünk anyuval. Míg én egy hatalmasat ásítottam, és feltápászkodtam a székből, anyu a sírást próbálta visszatartani. Már befelé jött, amikor kinyitottam előtte az előszoba ajtaját. Puszit próbált adni, de én hátat fordítottam neki, és visszasiettem a konyhába. 

– Hát nem ilyen fogadtatásra számítottam!

Nem válaszoltam, hanem ráordítottam!

– Ülj már le! 

Kétszer sem kellett mondanom. Azonnal helyet foglalt a helyemen. Megrökönyödve bámult rám.

– Ezt most nem értem! Nagyon idegesnek tűnsz?

– Hallgass már el!  Mert az is vagyok, és nem ok nélkül!  Addig nem szólalsz meg, míg végig mondom a mondani valómat! – Nem szólt sem ő, sem anyu. – Gyerekkoromban a nagyanyám, de nehéz. furcsa meséket mondott el számomra, ami sosem szólt egyébről, mint a földön kívüli életről, más galaxisok és bolygók lakosairól. Féltem. Rettentően féltem, mikor ezekről a dologról mesélt. Mindig mondta, hogy ezek a mesék nem az agyszüleménye, hanem maga a valóság. Voltak idők, amikor egyszerűen köddé vált, csak napok múlva tért vissza. Sosem beszélt vagy válaszolt arra a kérdésünkre hol járt. Husz évvel ezelőtt egy novemberi nap, örökre eltűnt. Titokzatos módon vesztett el életét, titokzatos férfiak érkeztek hozzánk a halálhírével, a temetésén csak az anyám vehetett részt. Eltelt azóta húsz év, és megtaláltam a nagyi ládáját,pár héttel ezelőtt. Felnyitottam, s rátaláltam a végrendeletére. Nekem szólt, amit átvettem egy telefonhívással. a nagyanyám egy szervezet tagja volt.  – Fogtam és eléje dobtam a papírokat. Kapva kapott utánuk. Amíg olvasott, nem szólt egyikünk sem. Félórán át tanulmányozta a láda tartalmát. Rám nézett.

– Ez most valami vicc, igaz?

– Sajnos nem! – Hajoltam hozzá. – Ez a valóság! A nagyi egy olyan szervezet tagja volt, amelynek egyik fő célja eltitkolni az emberiség elől, a földön kívüli élet létét. Azzal, hogy megtaláltam a ládát, felhívtam a számot, én is a szervezet tagjává váltam, veled együtt. És nem csak te, hanem anyu is, a testvérem, apu, és a többiek. Nincs visszaút. 

– Elengednéd a pólóm? – Elengedtem. Majd hisztérikus nevetés tört ki belőle, amit egy pofonnal jutalmaztam. – Köszi. Már sokkal jobb. 

– Egyrészt segítened kell.  Másrészt arra kért valaki a szervezetőből, hogy ma veled együtt Tolnán találkozzam vele.

– Mi van?

– Attila! –  Fogtam meg a vállát, próbáltam nyugodt hangon beszélni hozzá. – Értsd már meg. Te is a szervezet tagjává váltál, csak azért mert együtt vagyunk. Hetekkel ezelőtt ott kellett hagynom a munkahelyemet. téged is ere fognak kérni. Ma találkozom valakivel a szervezetből, és arra kért te is gyere velem. Úgy érzem, beletenyereltem akaratomon kívül valamibe. Veszélyben az életünk. De nemcsak a miénk, hanem az egész emberiségé. Szerintem az a nagyanyám talált valamit, ami miatt meg kellett halnia. És addig nem nyugszom, míg rá nem jövök az igazságra. Tessék, ezt is olvasd el. Van rá még időd. Mindkettő a nagyi feljegyzései. Talán ettől jobb belátásra térsz.

E. M. Miller regényének következő részlete ezen a színpadon egy hét múlva. Jegyek elővételben kaphatók. 

Felfoghatatlan nevű településeink

Üdvözlet a Blognépnek!

Jártunkban-keltünkben szoktunk találkozni olyan településekkel, amiknél elgondolkozik az ember: Ki volt az a részeg idióta, aki elnevezte?

Ránézel a névtáblájára és elképzeled, ahogy egy kissé kapatos ember próbálja neked elmagyarázni, hogy hol lakik és te annyit értesz csak: Zsunypuszta. Persze te teljesen értetlenül állsz és megkérdezed inkább még egyszer.. Aztán még egyszer. Az ötödik kérdezésnél jössz csak rá, hogy nem a füled dugult el a reggeli galuskától, hanem tényleg ott lakik. Zsunypusztán. Na ilyen és ehhez hasonló vicces nevű településeket fogok most nektek bemutatni.

Szentmártonkála: szerintem lemaradt egy "sza" a márton után.

Apc: Egésségedre!

Jászágó: ja zsuvicska, meg még nyalóka is

Cserkeszőlő: Na akkor cserkésszük be azt a szőlőt, mert nagyon éhes vagyok!

Jászjákóhalma: Meg dombja, és hegye is.

Alattyán: What is it the "alattyán"? Magyarázd már el ezt egy angolnak. Meg persze magadnak is.

Inácskakuszi: Nem tudom ki az az Inácska, de valahová nagyon kúszik..

Hugyag, Tegec: Ezeket inkább nem kommentálom.

Pornóapáti: Elgondolkodtató szókapcsolat. Ki, miért nevez így el egy települést?

Jászladány: lada, talány, lány... Mi akart ez lenni?

Zagyvarékas: Zagyvaságokat beszélsz kisfiam. Milyen Réka?

Besenyszög: Ez valamiért szöget ütött a fejembe.

Martfű: A kis mocsok! Megmart?

Szajol: Igen. Hozz ety kis papijt.

Óballa: Ó ballada, és regény, végképp nem értem én.

Túrkeve: A túró és a teve szerelemgyereke.

Kétpó: Meg két anyó is.

Gyomaendrőd: Szerintem ez eredetileg egy szidás volt, ami így hangozhatott: Gyom az erdőd!

Nagylapos: A tökéletes tájleírás.

Bánomkert: Vidám lehetett, aki elnevezte.

Kötegyán: Köt egyáltalán?

Méhkerék: Az nem inkább méhkas?

Körösladány: Még egy falu, ami nem tudja mi akart lenni.

Selyp: Kezet foghat Szajollal.

Tápiógyörgye: Nem inkább György tápiója? Vagy csak én ismerem így a birtokos szerkezetet?

és a végére

Karakószörcsök: Meg szürcsöl is. Még külön külön értelme is lenne. Kar. Akó. Ször. Csök. 

Ennyi volt mára, a leleményes magyar településekből. És utólagos bocsánatkérés mindenkitől, akinek a lakhelyét esetleg kissé megtréfáltam.

Inter juh: első felvonás

Üdvözlet a Blognépnek!

Mélyen tisztelt publikum! Hölgyeim és uraim! Nagy örömmel mutatom be a mai Inter juh alanyunkat, Uadzsetet. Mint emlékeztek, ő volt az első bátor önként jelentkező, aki ki mert állni a blog porondjára, hogy megossza velünk művét. A színpad a Tiéd!

- Honnan jött az írói álneved?

Nos, elég kiábrándító történet... Regisztráltam egy fanfiction oldalra, de a saját keresztnevemmel nem tudtam, mert már foglalt volt. Aztán amiket kitaláltam, azok is. Bedühödtem, és az egyiptomi mitológiához nyúltam. Mivel imádom a kígyókat, és Uadzset a kobraistennő, így mellette tettem le a voksot. Ez bevált, senki sem választotta ezt a nevet rajtam kívül. Ennyi a történet.

- Mióta foglalkozol írással?

Amióta csak megtanultam írni. De komolyan. Onnantól kezdve, hogy megismertem a betűket, már nem csak esténként gyártottam elalvás előtt a történeteket magamnak, hanem leültem, és meséket írtam. Én lettem az osztály írója, még az osztálykirándulásokat is történetben örökítettem meg. Körülbelül hatodikos koromig írtam, verseltem, aztán gimnáziumba kerülve ez lassan abbamaradt. Újból csak magamnak játszottam a történeteket, mint valami filmet, elalvás előtt. A régi vágyam, hogy írónő legyek, lassacskán eltűnt.

Egészen addig, míg el nem jött az érettségi időszaka, mikor minden normális diák tanul, hogy a szóbelin ne hasaljon el. Én nem tanultam, hanem unatkoztam, és elkezdtem firkálgatni. Igazából egy animének köszönhetem, amiben egy szereplő nagyon megtetszett, és fanfictionöket olvastam róla, de egyik sem tetszett. Írtam hát egyet, ami igencsak kezdetleges volt és béna, de hát mégis csak egy új kezdet. Aztán jöttek sorban a történetek, és nem bírtam leállni. Azóta rájöttem, hogy nem tudok írás nélkül meglenni.

- Mi volt az első írásod?
Fogalmam sincs, mit tekinthetnék az elsőnek. Talán azt, mikor egy boszorkányos történetet kezdtem el leírni, mert egy osztálytársam elmesélte az álmát, ami megihletett. Ez volt az első komolyabb történetem. Regényt akartam írni belőle, de természetesen nem készült el, csak pár fejezet. Most már pedig nem is akarom befejezni. (Ami fantasztikus ötletnek tűnt nyolcévesen, az ma már annyira nem tetszik...)

- Milyen műfajban szeretsz alkotni és miért?
Nem egyszerű kérdés... Regényeket és novellákat írogatok - a versekről elég korán lemondtam, örülhet az emberiség -, de azon belül, hogy milyen zsánerben, az örök kérdés számomra. Mondom is, miért. Amit most írok, az urban fantasy is, romantikus is, ugyanakkor történelmi vonatkozású, horrorisztikus, thrilleres, kicsit vallásos, néhol krimiszerű... Mindent összekutyulok, és ember legyen a talpán, aki nekem besorolja. Két dolog van, ami minden történetemben előkerült eddig: a természet ábrázolása, illetve a melankolikus hangulat. Na de műfaj? Annyi biztos, hogy köze sincs a szépirodalomhoz.

- Kipróbálnál-e, kipróbáltál-e más területeket is?
Már a fejemben van egy posztapokaliptikus-fantasy utazóregény, illetve első két fejezete füzetben is. Ő lesz a következő. Emellett előkészületben van - szintén fejben -, egy reálisabb, lélektani történet is egy néma kislányról és egy mogorva, vak emberről. Egyedül a sci-fi az, amit nem tudok sehova se tenni, valahogy nem az én világom. De már ismerkedem vele.

- Mi szokott megihletni téged?
Szeretném, ha ilyen egyszerű lenne. Ha lenne valami, ami mindig megihlet. Valójában nem tudom. Egyszer csak megjelenik a fejemben egy jelenet, egy karakter, egy kép, és köré építek egy történetet. Viszont pont emiatt nekem általában nem működik, hogy megadnak egy címet, témát, és arról kell írjak. Nem tudom, ez így mennyire érthető... Egyszer csak van egy ötlet, ami az ég tudja, honnan jön, és akkor muszáj írnom. Bár azt már észrevettem, hogy utazás közben jobban megy az ötletelés.

- Mi motivál az írásra?
A muszáj. Ha nem írom ki magamból, feltorlódnak a fejemben az események, a karakterek, és nem férek el. Emellett szeretem is, kikapcsol, átrepít egy másik világba, bár néha hihetetlenül nehéz akár egy mondat megfogalmazása is, és olyankor a pokolba kívánom az egészet. Vagy olyankor, mikor nem ülhetek le írni, mégis jönnek a jobbnál jobb ötletek... Fárasztó egy munka.

Azt hiszem, eléggé találó ez az idézet az írásról:

Minden író hiú, önző és lusta, és legmélyebb mozgatójuk rejtély. Könyvet írni hosszú, kimerítő küzdelem, mint valami fájdalmas betegség időszaka. Az ember sosem vállalkozna rá, hacsak nem valami démon vezetné, amit nem ért és aminek nem tud ellenállni.

/George Orwell/

- Van valami módszered az írásra? (zenehallgatás, csend, rend stb.)
Zenehallgatás - lehetőleg valami nyugis zongorajáték -, olykor füstölő, bár most már rászoktam az illóolajokra. És az utóbbi időben úgy tűnik, az sem árt, ha félig sötét van a szobában. És az a legjobb, ha egyedül vagyok a házban.

- Mi a kedvenc könyved és miért?
Amit éppen olvasok. Mindig változik, így nem tudok sajnos egyértelműen válaszolni. Könyvgyűjtő vagyok, tele a szobám könyvekkel, a polcom, amit tavaly vettem, már roskadásig van tele, és a másik szekrényről még nem is beszéltem... Lassan a ruháimat kell kiköltöztetnem, és a helyükre könyveket pakolni. Jelenleg három könyvet olvasok: Csáth Géza: Egy elmebeteg nő naplója, Böszörményi Gyula: Leányrablás Budapesten, és On Sai: Lucy. Szóval most ezek a kedvenceim. Előző héten Csehov, Marcus Aurelius és Szun-Ce volt terítéken.

De régebben imádtam az indiánregényeket, Karl May örök kedvenc, és elolvastam Fekete Istvánnak szinte minden művét, illetve Carl Sagan megjelent könyveire vadászom, amikből három már megvan. Jonathan Stroud Bartimaeus trilógiáját is imádtam, és rengeteget olvastam a japán szamurájokról és ninjákról. Összességében azt mondhatom, nincs kedvenc könyvem, mert ami jól van megírva, azt mind szeretem. Igen, tipikusan az a könyvmoly vagyok, aki képes lemondani egy találkozót is, ha jó könyvet kezdett el olvasni...

És ha már itt tartunk, kiegészíteném az egyik bejegyzésedet a blogon, ugyanis vonatozás közben az alábbi történik, ha egy ilyen mániákus találkozik egy barátjával, akit már rég nem látott:

- Szia, ezer éve nem láttalak! Hogy vagy? Á, remek. Figyu, nem baj, ha olvasok? Épp egy izgalmas résznél járok...

Egy ismerősöm mostanra már kiismert annyira, hogy ő is mindig hoz magával könyvet, hogy ne unatkozzon mellettem.

- Ki a kedvenc íród?
Fekete István, Karl May, Jonathan Stroud, Carl Sagan, Jókai Mór, Gárdonyi Géza, Shakespeare, Joy Adamson... és a sor folytatódik a végtelenbe.

- Szeretnél valamit üzenni a Blognépnek?
Olvassatok és írjatok sokat! Legyetek aktívabbak, gyerekek! Legyen ez egy színvonalas blog, ahol az írók fejlődhetnek a kritikák által. Segítsünk egymásnak, hogy akik komolyan gondolják az írást, azoknak ez a közösség egy jó ugródeszka legyen. És élvezzük! Szórakozzunk és tanuljunk együtt. :)

Köszönjük válaszaidat. Remélem mindenki annyira élvezte, mint én. 

A legközelebbi interjúra egy hónap múlva kerül sor. 

Ki találjátok ki lesz a préda?

A VÍRUS: 1. fejezet 8-11 (vége)

Üdvözlet a Blognépnek!

Hívások, levelek, várakozás és egy kis megfigyelés került a tálcánkra múlt héten. Elcsámcsoghattunk kicsit a nagyi üzenetén, jóízűet falatozhattunk a feszült idegekből és leöblíthettük bársonyosan selymes szervezeti minibetekintéssel. Lássuk, most mi kerül terítékre. 

8.

Ugyan ezekben a percekben, földi idő szerint, több millió fényévnyire a Földtől, a Gubron Naprendszerben Ursa, hatalmas kivetítőt nézett odaadással. Humanoid nő, a bolygó elismert vezetője. Húsz évvel ezelőtt, arra törekedett, hogy végérvényesen elpusztítsa a Földet, lakosaival és épületeivel együtt. A vágya nem teljesült, a szövetség egyik tagja keresztülhúzta a számításait. Ennek a földi lénynek unokája nézett vissza rá, egy monitoron keresztül.

Ursa nem hitte el, amit anno a nő mondott neki, hiába végez is vele, eljön majd a nap, amikor a családjából valaki átveszi a helyét, küzdeni fog az igazságért, s legyőzi majd őt. Húsz éve lesi a család minden mozdulatát, a nap minden percében. Úgy látszik, nem eléggé figyelte őket. A lány megtalálta nagyanyja feljegyzéseit, rá fog jönni az igazságra. meg kell akadályoznia, hogy a lány, átvegye nagyanyja helyét a szervezetbe.

Ezt csak egy módon érheti el, ha működésbe hozza újult erővel a pokoli gépezetet, mint annak idején.  A szervezet megkapta az üzenetét, ismételten nem foglalkoznak vele, Tim Night csak legyintett egyet rá. A hiba, amit el fognak követni, ugyan az lesz, mint annak idején. És a kórság, rohamosan fogja az áldozatait szedni.

Új haditervvel állt elő, és borzalmasabb lesz a Földre nézve, mint azt évekkel ezelőtt eltervezte. Ha hívására a szervezet nem reagál, Földi idő szerint 48, a bolygójuk időszámítása szerint másfél nap alatt indítja útjára.

9.

Reggel felkelés után, felhúztam a redőnyt. Gyönyörű Júniusi nap köszöntött ránk. Az idő alatt, míg anyuval beszéltem, alaposan megváltozott odakint az időjárás. Ugyanúgy zuhogott, mint az nap, amikor felnyitottam a ládát.

A szobám ablakából néztem kifelé az utcára, és a hatalmas tócsát bámultam, melybe megláttam egy ismeretlen arcot. Egy nőét, de valahogy nem tűnt emberinek, még is az volt. Tekintetünk találkozott. Pillanatra becsuktam a szemem, majd kinyitottam, újból belenéztem a pocsolyába, a látomás szertefoszlott. Megvontam a vállam, beleültem a karosszékbe, amely az ablakom alatt állt. Felvettem az asztalról azokat a papírokat, melyeket a nagyi hagyott rám, és a tanulmányozásába fogtam ismételt.

Minden nap olvasom a lapokat, de egyáltalán nem lettem tőlük okosabb, ráadásul az utolsó oldal fele hiányzott. Valaki félbe szakította, nekem úgy tűnt szándékosan tüntették el. Nagyi-e vagy valaki más, arra nem jöttem még rá. Számítások, rajzok, különféle utalások, egy esetleges Földet érintő földön kívüli invázióra. Szójátékok, rejtvények, amikre egyszerűen nem tudok megfejtést találni. Lapról-lapra és oldalról-oldalra feltűnik a titokzatos "V" betű.

Anyu lépett be a szobába, a kezében tartott valamit. A formájából ítélve, könyv, vagy egy vastagabb füzet lehetett. Azóta a beszéde megváltozott. Újból "normálisan" beszélt, és egyre határozottabban csengett a hangja.

–  Most jutott eszembe, amíg kint voltál tegnap este az udvaron, és bámultad az eget, bementem hozzád. Kinyitottam a ládát, belekukkantottam én is. Úgy látszik, nem néztünk benne jobban körül. Nézd mit találtam, olyan emlékkönyvféle, de furcsa nyelvezettel íródott. Nekem hieogrifáknak tűnik, bár van benne angol is.

Kikaptam a kezéből, és beleolvastam. Majdnem hasonló tartalommal, mint abban, amit én tanulmányozok napok óta. Majd átlapoztam az angol nyelvű megjegyzésekhez Tükörképe volt annak, amit a kezembe tartottam.

–  Hagyd itt! Ebbe is belevetem magam. Szerinted a nagyi beszélt angolul?

– Az anyám? Biztos lehetsz benne, hogy nem. Sőt! Egyáltalán nem beszélt egyetlen idegen nyelvet sem!

– Gondolod? Akkor mivel magyarázod ezt a mondatot?

Nyújtottam feléje a könyvet. Anyu szájából egy halk sikoly távozott, és megdöbbent képpel nézet rám, és én ugyanúgy vissza rá.

10.

 Tim ismételten a monitort bámulta. A képernyőn rég nem látott idegen arca jelent meg. Húsz éve nem látta az idegen nő arcát. Még a hideg is kirázza, ha rágondol arra az istenverte kegyetlen éjszakára. utána következő napokra, és a halálos kimenetelű hatodik típusú találkozóra.  

Kikapcsolta a monitort, ne is lássa, és ne is hallja a nőt. Most valahogy idegesítette a földön túli idegen nyelv, mely folyamatosan ugyanazt kántálta: Elpusztítjuk a Földet, amit nem tettünk meg húsz éve, most sort kerítünk rá.

Tim a fejét masszírozta, a fájdalom bele-bele nyilat, migrén gyötörte. Érezte, hogy jön az idő is, akkor szokott ennyire iszonyúan fájni a feje. Vihar lesz. Érezte. Máskor a zuhogó eső hangja megnyugvásként hatott rá, most ez is idegesítette. Az eső, a fülledt idő, az űrlények fenyegetései, és a találkozó nagy nyomást gyakoroltak rá.

Ez a nyár sem lesz egy nyugis! Gyülekeznek a feje felett a problémák. Csak az vigasztalta, hogy találkozni fog a lánnyal. Még az sem érdekelte, hogy az anyja is jelen lesz, aki valószínű csomó kérdéssel fogja letámadni, mert húsz éve megválaszolatlan kérdések között élt.

Felemelte a telefon kagylóját és tárcsázni kezdte Éva a számát.

11.

Valahonnan a mélyről újból felvillant valami a régmúltból, ami a nagyihoz kötődik.  Konkrétan nem emlékszem rá, csak homályosan. Nyári szünet volt, Július vége felé jártunk már, s lent a fokon rohangáltam. Mezítláb, jött felém, intett, hogy menjek oda. Visszabújtam a papucsba, s abban a pillanatban égető fájdalom nyilat a talpamba. Megcsípett egy darázs, abban a pillanatban dagadni kezdett a lábam, estére-hatalmasra duzzadt. Majdnem egy hétig feküdtem így, amikor már apadni kezdett, lent üldögéltem a fokon található kiskert almafája alatt a kispadon. Ott ült mellettem, s egy könyve írt valamit. Belekukkantottam, de nem tudtam kiolvasni mit, mert számomra akkor még idegen nyelven írt. Angolul. hiába kérdeztem mit ír olyan nagy lendülettel, csak annyit kaptam válaszul, ha majd felnövök, mindenre választ fogok kapni.

Ezt a könyvet fogja anyu a kezébe, és bámulom nagy szemekkel. Anyu még mindig hápogott a meglepetés súlyától. Valamit szólni akartam neki, de abban a pillanatban megszólalt a telefonom. mindketten megijedtünk egy pillanatra, ránéztem. Követelőzve rezgett. Tudtam fel kell vennem, a szám bár ismeretlen volt, de azonnal tudtam, honnan érkezik a hívás.

Felvettem. Lassan, szóltam bele, a hangom reszketett a félelemtől.

– Balogh Éva.

A vonal túl oldalán Tim felvidult, és mosolyogni kezdett, ahogy meghallotta a lány hangját. Szíve nagyot dobbant az örömtől.

– Kedves Éva! - Hangja teli volt örömmel. A telefont eltartottam a fülemtől, mert szinte belekiabált. Bemutatkoznia sem kellett, egyből felismertem a hangját. Az a férfi volt, akivel akkor beszéltem, amikor remegve hívtam fel azt a titokzatos telefonszámot. Anyu továbbra is hápogott, mint egy némakacsa azzal a különbséggel, hogy még a kacsák néha becsukják a szájukat, anyu folyamatosan nyitva hagyta.

– Éva! Örülök, hogy ismét hallom a hangját! – Hirtelen elhallgatott, pár percig, rájött mit mondott az előbb. Igaz hogy így is, úgy is, de örült a lánynak.

– Már el is fejlettem azt, hogy keresni fog engem telefonon! – Nem volt igaz az állításom, azóta a nap óta egy idegbe vártam a férfi hívásást, szinte szuggeráltam a telefonomat hogy végre szólaljon meg. Most hogy pillanatokra elfeledkezek róla, szólal meg váratlanul.

– hát igen, engem rendszerint elszoktak felejteni az emberek. Főleg a nők. Csak akkor jutok eszükbe, ha valamit kérni szeretnének tőlem. a barátokkal is ez a helyzet. csak akkor vagyok nekik fontos vagy jutok eszükbe, ha valami fontosat akarnak kérni.

Erre most mit válaszoljak? Hogy egy cipőben járunk? Mert nálam is ugyan ez a helyzet.

– Gondolom a találkozóval kapcsolatban hív! – vágtam hozzá idegesen.

– Mi? Ja, igen! Tényleg! A találkozó! Ha megfelel, holnap délután átruccanhatnál Tolnára.

– Tolnára? – Annyira meglepődtem, hogy szinte kiabálva mondtam ki a szomszéd város nevét. Erre anyu még jobban nyitva hagyta a száját, és egyre jobban hápogni kezdett. Mutogatta, hogy hangosítsam ki. Eszemben sem volt.

– Hallom, meglepődtél egy kissé!

– Kissé? Az nem kétség! Mit keress maga a közelemben?

– Mindenre választ fogsz kapni, de ehhez találkoznunk kell, hogy a nagyanyád örökségét teljes mértékben átvedd! Holnap háromkor a központban lévő cukrászdában találkozunk! Anyáddal gyere, valamint hozd el azokat, amik a ládában voltak.

– Hát de… halló! Letette! Bunkó, faragatlan fráter!

Anyu nem szólt semmit, csak nézett rám értetlenül.

– Csukd már be a szád, anyu! – Erre sürgően becsukta. – Holnap háromkor Tolnán kell lenünk a Központban lévő cukrászdánál. Azt tudnám, hogy fogunk ráismerni.

– Ők tudni fogják azt, kik vagyunk! És biztos vagyok abban is, hogy mi is megismerjük őket, kapásból.

Az első fejezetnek vége. De a kaland még folytatódik.

Költészet, avagy az elhanyagolt műnem

Üdvözlet a Blognépnek!

Mindenki regényt akar írni. 

De hova tűntek a költők?

Mindig is a regények és egyéb epikai műfajok aratták le a babérokat, de kérdem én költő társaim, a mi munkásságunk smafu? Nem alkottak tán nagyokat ebben a műnemben is? Dehogynem! Hogy ezt teljes érvénnyel elismerhessük, pörgessük kicsit vissza az idő kerekét. Nem kell sokat, elég két évszázadot.

1800-as évek eleje. Élt egy ifjú forradalmár, Petőfi kinek versei lángra lobbantották a nép szívét, felperzselték az indulatokat és hamuvá égették az elnyomás láncait. Egyik leghíresebb költeménye csendül fel minden március 15.-én, hisz ki ne szavalta volna már el a Nemzeti dalt? Ki ne lapozta volna fel az irodalom szöveggyűjteményt a XIX. század költői után? Ki ne olvasta volna a Szeptember végént szerelmes bűvölettel? Na és a Feltámadott a tenger? 

Kedves levelező pajtását se felejtsük megemlíteni, hisz episztoláik is méltán ismertek. Arany balladáit zengik az osztályok, lovagolnak Edwárd királlyal, mossák a véres leplet Ágnes asszonnyal, és fejest ugranak a habokba a Hídavatás „áldozataival”. De rímekkel nem csak rövid verseket írt, hanem egész elbeszéléseket is. A Toldi három kötetet is megélt, végig követhettük a nép hősének tetteit, szerelmét és halálát.

 Pörögnek az évek és megszületik Ady Endre, a későbbi bálvány, a sztár költő. Epedtek utána a nők, írásait az egész ország ismerte és szerette. Szemem előtt lebegnek a képek a Disznófejű nagyúrról, a fekete zongoráról és a táncoló párról a bálban. Szívünkbe nyilallnak gonosz szavai az Elbocsájtó szép üzenetben és magunk elé képzeljük a hatalmas Ugart. Rímek, képek, eszközök és kellékek sokasága alkotta vad szimfóniák.

Tragikus végű költő, nevelőszülők, tanári pályára készülés, 32 év? Remélem mindenki keze a magasban kalimpál. Nem szólítok senkit. úgy is tudjátok, hogy József Attila az. Tiszta szívvel írt, szerette Mamáját és mikor 32 éves lett életét vesztette.

Szomorú sorsa volt számos költőnek. Rövid, szegény élet, korai halál, betegségek, szerettek elvesztése. De mindegyikük alkotása a tankönyvek lapjaira került és mind hatalmasat alkotott.

De hagyjuk el a cellulóz és ragasztó iskolai szerelemgyerekét, és közeledjünk a mi jelenünkhöz. Vessük fel a kérdést. Mire használható leginkább a magyar nyelv eszméletlen sokszínűsége? Súgok. A káromkodás csak a második. (a fene vigye el). Az első a rímfaragás. És ki az, akinek a munkássága ezer gyermek (és felnőtt) szemébe csalt könnyeket a nevetéstől? Nem más, mint Romhányi József, vagy, ahogy többen ismerik, a nagy Rímhányó Romhányi.  Mű fordításai közül talán az egyik legkiemelkedőbb a Frédi és Béni, a két kőkorszaki szaki. Hogy miért? Mert olyan nyelvi bravúrok, szófordulatok, és rímek vannak benne, hogy ha bele gebedek se menne nekem ehhez hasonló csoda. Az angol változat nem rímelt. Ezt a varázslatot neki köszönheti nem csak kis hazánk, de az egész világ is, hiszen miután felfedezte az eredeti alkotó, hogy mennyire sikeres rímbe szedve, újraszinkronizáltatta az eredetit Romhányi szövege alapján. Kérem alássan emberek, itt következik az elhunyt zseni előtt a kalap emelés és tapsvihar.

A holt költők társaságát már kivégeztük, most jöjjön napjaink kedvelt gyerekmese remekének, a Túl a Maszathegyennek az alkotója, Varró Dániel. Ajánlom minden kis és nagykorú egyénnek, hogy vegye kezébe ezt a kis mesét (felnőttek álcázhatják esti mese olvasásnak, és maximum a gyerekkel együtt röhögik görögdinnyére magukat). Aki olvasta, tudja, miért ajnározom a mi kis (nagy) Varrónkat. A kalandot, amely a Maszathegyen innen és túl játszódik, rímek szegélyezik az elejétől a végéig humoros masszával (tintával talán?)  leöntve. Majd, miután végighahotázta az ember, mondhatja el magáról, hogy ismeri Szösz nénét, Lecsöppenő Kecsöp Benőt, a Bús Piros vödröt és persze a főhőskéket Johannát és Andrist.

A kronológia végére hagytalak Titeket, Blognépem költői. (A regényíróktól most elnézést kérek, de sustorgok még egy kicsit a versfaragókkal.)Tehát, népem fiai, lányai ott lapul bennetek is a képesség, hogy ilyen varázslatokat hozzatok létre. Remélem, a gyerekkori és iskolás emlékek felelevenítése kedvet adott nektek egy kis farigcsálásra. A kérdésre, hogy "hova tűntek a költők" a válasz: Ide, a mai korba. Átalakulva, megfogyatkozva, de töretlenül. 
Bónuszképpen itt van az én versem, hogy olvashassátok egy mai költő művét is.( Hahaha, jó vicc tudom, de hát valahogy rátok kell tukmálnom az írásaimat, nem?).

A bukott hős balladája

Haldokló szívemnek véres-rémes árnya
Vetül rá a tovatűnt világra.
Tettem mit tettem. Egy korszak lezárult.
A király halott, az ország elárvult.
A koronás fő miért hullt a porba?
Három gyermeke mért követte sorba?
Mert zsarnok volt élte, s zsarnok halála
Hűtlennek vélt véreit ő küldte máglyára.
Sanyargatta népét, éhezett a porja,
Szenvedett a nemes, s annak minden sarja.
Mert a fenség a kincset kalitkába zárta,
Mint sárkány a hegyben, s az a sors várt rája.
Jött egy nemes lovag, aranyban és vértben,
Pajzs a balljában, kard a jobb kezében.
Megállt az úr elött, ráolvasta vétkét,
De király tagadta, hogy hibája e rémkép.
Lesújtott a kard is és a sorsnak árnya
Hisz ezután háború tört rája.
Hadat üzent Észak, Dél és Nyugathon,
Perzselődött minden, csűr, templom, otthon.
Lángban áll a nemzet, vérzik az ország,
Érted tettem népem, s vészt így hoztam rád.
Gyilkoltuk az ellent, elhullt sok barát,
Míg az idegenek ülték győzelmük torát.
Darabjaira hullt hajdani szép Kelet,
Kettő kapott kicsit, egyik egész felet.
Most egymást ölik sorba, romjainkért dúl harc,
Hogy az aranypénzen kié legyen az arc.
Halottszőnyeg borult e sötét világra,
Kardom okozta véres-halotti máglya.
Mert hiába volt zsarnok, ki a trónon ült,
Miatta nem harsant sokáig harcikürt.
Már nincs ország, nincsen nép sem.
Kiirtottak mindent, teljes egészében.
Haldoklom most én is, utolsó a talpon
Így kell hát legyen, hogy a bűnös is haljon.
Por és füst maradt csak, az száll fel az égre.
Új korszak köszönt be, s a réginek vége.

Hollótoll:2016.08.05

Blogprogram

Üdvözlet a Blognépnek!

Mint már észrevehettétek, azért nem teljes összevisszaságban dobálom fel már a dolgokat a blogra. Elkezdtem kialakítani egy kis rendszert, hogy tudjátok mikor mire számíthattok. Ezért ismertetem veletek a "programot", de azért a változtatás jogát  fenntartom. Késésekre, kimaradásokra számítani lehet. 

Hétfő:

Ezeken a napokon teszem fel az általános bejegyzéseimet, a témájuk elég változatos lesz (van és volt), de igyekszem humoros, érdekes vagy éppen inspiráló dolgokat megosztani veletek. Ezeket egy külön oldal fogja majd csokorba, a Vegyes saláta.

Szerda:

A Szövetség napja E.M. Miller tollából egész addig, amíg ki nem fogy a sztoriból. (tehát még jó sokáig le van stipistopizva.)

Péntek:

Mostantól ez az információ napja. Ilyenkor rakom fel az újdonságról szóló híreket, pl: új tag, új oldal.

Szombat:

A nem túl távoli jövőben indítok egy bejegyzéssorozatot Múzsa csókja címmel, amiben a különböző ihletadó dolgokat fogom kicsit körüljárni. Két hetente lesz várható új rész belőle.

A  többi nap vagy üresjárat, vagy ha nagyon sok időm lesz felrakok ezt-azt. (ami nem mostanában lesz)

Ha ötletetek, javaslatotok van a bejegyzésekkel kapcsolatban, tudjátok hol találtok meg. :)

Remélem sikerül egyre élvezhetőbbé, kellemesebbé varázsolni a Tollam nyomán a tintát.

Kellemes napot, munkát, iskolát, evést, alvást, olvasást, írást kívánok!

A VÍRUS: 1.fejezet 4-7

Üdvözlet a Blognépnek!

Múlthéten belekóstolhattatok az első fejezetbe. Eddig feltett kérdéseinkre a válasz még elég hiányos. Kinyitottuk Pandóra szelencéjét, és talányok áradata zúdult ki belőle. Ki volt igazából a nagymama? A történetek, amelyeket az emlékezet csacska meséknek titulált, mind igazak? Vajon ki szólal meg a vonal másik végén?

A mai bejegyzésben talán fény derül néhány titokra.

4. 

     Kicsengett. Számolni kezdtem a csengések számát. A harmadik csengésnél tartottam, váratlanul beleszóltak. Kellemes férfihang szólt bele. Abban a pillanatban majdnem kiejtettem a kezemből a telefonomat, mikor meghallottam a nevemet.

– Üdvözöllek, Éva! Nagyon régóta várom a hívásodat! Húsz évnek kellett eltelnie, hogy megtalálj minket!

     Nem tudtam megszólalni, a kezem remegett az idegtől. Mélyen hallgattam. Anyu kíváncsi tekintettel nézett rám, és a kezével mutatta, hogy szeretné hallani amiről, szól a tere-fere.  Kihangosítottam. A kellemes férfihang, tovább folytatta.

– Húsz évvel ezelőtt láttalak utoljára. A nagyanyád halálával kapcsolatban kerestelek fel titeket. – Összenéztünk anyuval. – Ezek szerint megtaláltad a ládát, melyet nagyanyád rád hagyott?

– meg… megtaláltam – Válaszoltam rekedten. – Benne egy csomó érdekes papírt, feljegyzést, képeket.

– Úgy van!  A mesékre emlékszel?

– Hát… azt nem mondanám, néhány mese feltört a felszínre, miután megtaláltam ezeket a dolgokat.

– Helyes!  Gondolkodj még, a felszínre fognak törni az emlékek, minden egyes csavar a helyére fog kerülni. Viszont, találkoznunk kell.

– Találkozni?

– Igen! Nincs visszaút, ezzel a hívással átvetted az örökségedet, melyet a nagyanyád mindig is szeretett volna. Üdvözöllek a Szövetségben.  Hamarosan hívlak a találkozással kapcsolatban. Ott mindent részletesen elmondok. Édesanyádat is hozd.

– Ki maga?

     Nem kaptam választ, mert, ahogy a kérdést kimondtam, kinyomta. próbáltam visszahívni, de már nem tudtam. Ki volt kapcsolva.

– Mi volt ez az egész, lányom?

Mindig remegtem az idegtől.

– honnan tudjam, anyu? Mibe keveredtem?

– Jobb lett volna, ha fel sem hívod a számot.

– Így utólag már könnyebben gondolkodik az ember. De valami arra késztetett, hogy hívjam fel. Mi lehet az a szövetség?

– Ha kiderül, hogy az anyám, benne volt valami szektába vagy akármibe, én… én nem tudom, mit teszek magammal. Emlékszel erre a fickóra?

– honnan kéne?  Homályosan emlékszek arra a napra. Az biztos, hogy én nyitottam ki az ajtót, és arra, nem voltam ott a temetésen. Mintha valaki megtiltotta volna nekem, hogy ott legyek.

– Tényleg! Úgy van! Nem voltál ott, és pár férfi tiltotta meg, hogy ne engedjelek el a temetésre. De nem csak téged nem engedtek oda, hanem az apádat is és a rokonságot sem. Senkit sem. Én voltam ott, jó pár fura pali kíséretében. Azt sem engedték meg, hogy még utoljára megnézzem. Úristen!

– Mi van, anya?

– Eszembe jutott, hogy anyu annak idején nekem is elmesélt néhány furcsa történetet. Kis zöld és szürke emberkékről mesélt, bolygókról, és egy helyről… de arra már nem emlékszem miféle helyről. Sosem hallottam arról, hogy anyu végrendeletet hagyott volna rád? – Megvontam a vállam. – Jobban körülnéztél abban a ládában? – megráztam a fejem, majd felpattantam, anyu utánam, újból feltúrtam a ládát.

5. 

A láda legalján találtam egy borítékot, miután mindent kidobáltam belőle. A nagyi gyöngybetűivel ott virított a nevem. Csupán csak ennyi:

Éva.

Leültem a szőnyegre, anyu mellém térdelt. Kibontottam a borítékot, kissé filóztam hogy kivegyem-e azt, ami benne található. Rájöttem kénytelen leszek, ha rá akarok jönni, mibe kevert engem a nagyi. Nem halogathattam tovább a dolgot, kihúztam alapot, vagyis lapokat, mert több is volt benne. Hangosan olvasni kezdtem.

Kedves unokám, Éva!

Amikor ezeket a sorokat olvasod, én már nem leszek az élők sorában. Reménykedem abban, hogy mire ez a kezed közé kerül, már felnőtt leszel!

Ez az én örökségem számodra, de jól vigyázz, ha nem az utasításoknak megfelelően jársz el, az életedbe kerülhet. innentől kezdve az életed alaposan megváltozik. Fel kell hagynod eddig életeddel, a munkáddal. Remélem, van melletted valaki, egy erős férfi ki melletted kell, hogy álljon. Ha nincs, a szervezet szerezz melléd valakit. Ha van, az ő élete is megváltozik, követnie kell téged.

Innentől kezdve figyelnek téged. nem csak a Földön, hanem a Naprendszeren túlról is, számtalan földön kívüli lény. Tudnak rólad, kicsi korod óta. Hamarosan meg fognak keresni téged a szervezettől, ha már nem hívtad fel a számot. Ők vezetnek be téged a rejtélyek birodalmába.

A szövetség tagjává váltál ez által a papír által, a neved immáron a némaság. Mikor találkozóra mész, vidd magaddal ezt a borítékot, és a beléptető kártyát is.

Gondolj vissza a gyerekkorodra, a mesékre, amiket mondtam neked. a titok benne rejlik, bár ezekből a sorokból és a képekből rájöhettél, hol dolgoztam valójában. A föld veszélyben van, meg kell állítani őket, különben az emberiségnek vége.

Idáig tartott a szöveg. Illetve ennyi volt utóiratnak odabiggyesztve.

Ui.: A tökfickónak is magyarázd el, mert sosem hittek nekem, kinevettek miatta.

Anyu hitetlenkedve vette ki a kezemből a lapot. Én a másik papírt kezdtem el tanulmányozni. Nagyi valamiféle irománya volt olvasható, arról hogy a Földet veszély fenyegeti, számítások, rajzok a nevével szignózva. Hogy mi lehet az a veszélyforrás nem írta, mert az utolsó feljegyzése, az eltűnése előtti nap készült. Hatalmas V betű volt olvasható.

– Nem hiszem el. Hogy az anyám, benne volt valamiféle szervezetbe, melynek feladata az idegen civilizáció titkolása volt. a globális felmelegedésen kívül, ugyan mi fenyegetné az emberiséged? Vírus?

– Nézd! Nagyi felegyezései, az utolsó az eltűnése előtti nap született. Nem értek ehhez a rajzhoz, de talán a Földet akarja jelenteni, ez pedig valamiféle űrjármű. Talán csészealj. A másikon pedig üressé váló területek, kipusztult fajok és kérdőjel, stb, stb, stb.

– Nem akarom elhinni! Jézusom! Forog velem a világ! Nem megyünk el arra a találkozóra, ezt pedig beledobjuk a kályhába és elégetjük.

– Semmi értelme, anya! Már késő, és mint olvastam, megkerestek volna engem. Idő kérdése lett volna, csakhogy én felhívtam őket.

– Nem kellett volna!

– Anyu fogd már fel, hogy annak ellenére, ha nem találom meg ezt a ládát, akkor is eljöttek volna hozzám!

Anyu szemében az őrület lángja égett. Nem akarta felfogni a hallottakat, úgy rohant ki a szobámból, mint egy őrült. nem is szólt hozzám estig. Tanulmányozni kezdtem az írást.

6.

     Pár napnak kellett eltelnie ahhoz, hogy lépni tudjak, hogy társakat szerezzek a szövetségbe. Anyun látszott, hogy mindig a sokk hatása alatt áll. Úgy járt, kelt, mint egy alvajáró. Csak néha,néha vakkantott be valamit ,amit vehettem mondatnak is.

     Nálam is kezdett betelni a pohár. Nem csak a viselkedése miatt, hanem az idegőrlő várakozás miatt is. másnap bementem a munkahelyemre, és egy szó nélkül felmondtam. Összepakoltam, és búcsú nélkül távoztam. Azóta csak téblábolok, nem találom a helyemet. Csak az ideg játszik bennem, az ismeretlen miatt, ami rám vár.

     Néha úgy érzem, árgus szemek lesik minden mozdulatomat. Az ismeretlen férfi is figyelmeztetett, hogy innen kezdve megfigyelés alatt állok majd, nem csak földi, hanem földön túli értelemben is.

– fejezd már be! - Kiabált rám anyu. – Idegesít, hogy egyfolytában fel-alá mászkálsz.

– Tényleg? Talán azért, mert nagyon ideges vagyok! – Hangom dúlt az érzelmektől. – vagy talán te nem vagy az, anya?

– De az vagyok! – dobta le a sodrófát mérgébe a földre. – De nem mászkálok fel és alá, hogy mindenkinek az idegire menjen.

– Azt nem, anya! De ha nem vette volna észre magadon, félszavakat mondasz. nem tudok jobban kifejezni magam, vakkantva vágsz hozam szavakat és mondatokat. ne hogy engem kezdj okolni azért, amit  a nagyi tett velünk.

– nem is akartam! Csak egyszerűen nem tudok magamhoz térni, hogy anyám egész életembe félrevezetett. Belekevert ebbe az őrültségbe. Még ha te örökölted ezt az elmebajt.

Vállamat rángattam.

– Gondold azt, hogy bulizunk! Ki tudja. Lehet ez lesz életünk legnagyobb élménye, amire mindig is vágytunk életünkbe.

– Földön túli élmény lesz! Mondd csak, Vica! Te nem érzed azt, hogy figyelnének minket?

– De igen, anya. Napok óta. Megmondta a pasi is a telefonba, hogy innentől kezdve nem csak itt, hanem földön kívül is figyelni fognak minket. 

7.

     Ha épületet keresne az ember, nagyot kellene csalódnia. Persze annak a személynek mely keres, tudnia kellene arról, hogy létezik egy szervezet, mely a földön kívüli életet próbálja eltitkolni az emberek elől. Csalódnia kellene. De az emberek nem tudnak róla, így ilyen féle épületet sem keresnek. Maga a szövetség a földalatti bázis, ha keresni kellene, nehezen találnánk rá. 

     Ebben a földalatti bázisban két férfi egy monitort bámult. A képernyőn feltűnt Éva és az anyja a konyhában.  Végig hallgatták a két nő beszélgetését. Tim Night a szövetség vezetője csóválta a fejét.        Gondolkodott. Itt volt az idő, hogy visszahívja a lányt, és a megbeszélt találkozóra kérje. A negyvenes éveinek végén járó angol, mai napig megőrizte jóképűségét. Korát meghazudtolva kiváló formában volt. vágyakozva tekintett Évára. felforrt benne a vágy, ahogy nézte őt. Sosem gondolt a házasságra, csak a munkájának élt. De a lányt nézve, család utáni vágy felizgatta. meg kell szereznie a lányt, akár mi is történjen. Éva az a nő, akivel le tudná élni az életét, és még egy gyerek is szóba jöhet.

– Ő lenne a lány, akiről beszéltem. – mutatott a képernyőre.  – Balogh Éva. Az ő nagyanyja volt az egyik kollégánk, s aki különös mód halálozott el. A tagunkká válik az örökség révén.  

– mikor találkozol vele?

– Itt az ideje, hogy felvegyem vele a kapcsolatot, s elhívjam a találkozóra. Figyeljétek addig is, minden mozzanatát!

– Úgy lesz! Apropó! Több tanácstag ismét fenyeget minket, azzal kapcsolatban, hogy eljött az idő, hogy inváziót indítsanak a Föld ellen. Konkrétumot még ne közöltek. Mi legyen?

– Ha konkrét infó érkezik, csak akkor szóljatok! Addig ne tegyetek semmit! Eddig békében megvoltunk egymással, most ismét kezdődik, minden előröl. Úgy, mint 20 évvel ezelőtt.

folytatás a jövő héten...