2017. szeptember 25., hétfő

Keringő a véggel

Üdvözlet a Blognépnek!


A mostani hangulatom és az idő előhozta belőlem a múlt árnyait. Eszembe jutott, milyen rég is volt az, mikor megírtam az első "igazi" versemet.  Miről is szólt? És miért pont ez ihletett meg? Elmesélem.


Talán két egyszerű mondattal tudnám összefoglalni a dolgot:
,,A halál olyan mint a szavazójog. Egyenlő, általános érvényű, titkos.'' 
Ugyanis az első "Hollótoll"-as alkotásomat a haláltánc, mint műfaj és mint motívum, ihlette meg. Akkortájt ezt tanultuk a gimnáziumi irodalom órán. Már ismertek, ezek a sötét, morbid vagy épp elvont dolgok mindig megragadják a fantáziámat. Akkor se volt másképp. Bár az igazat megvallva, akkor nemhogy a Hollótoll név, de még a Kaszás Költő "titulus" se fogant meg a fejemben, mint saját magam elnevezése. Igen, jól olvastátok. Kezdetben Kaszás Költőként akartam magam beírni a... nos, bárhová. Meg kell hagyni, az is találó lett volna, és a gépemen még mindig így található meg a verseimet tartalmazó mappa.

Hazudnék, ha azt mondanám, nem írtam előtte semmit. Volt pár versike családtagoknak és egy 12 versből álló ciklusom, a "Halál 11 módja" címmel. (ne kezdj el matekozni a 11=12 problémán. Hidd el, jobban jársz.)Vidám mi? Volt abba minden: mérgezés, zuhanás, vízbefúlás, elégés, élve felfalatás és savmarás. Belegondolva, már akkor se lehettem "teljesen ép". Mert miért is írna egy tizenéves kislány szadista szuicid hangulatú verseket? Ötletem sincs. Bár mind röhejesen katasztrofális lett, de akkor nagyon büszke voltam magamra. Azóta azt hiszem már elégettem mind. Jobb is így, ugyanis teret tudtak adni az első igazi versemnek. (Ami egy cseppet sem vidámabb, de azért egy fokkal már élvezhetőbb). Találóan a Haláltánc címet adtam neki, és ez egy három darabból álló csokor része lett volna, a Tüzimádattal és a Késdobálással. Az előbbit tényleg megírtam, az utóbbit pedig csak terveztem. A Tűzimádatról is fogtok hallani, de aki nagyon kíváncsi, az a facebook oldalamon megtalálja, az összes eddigi verseimmel egyetemben.

Túl mély, túl sokrétű és túl terjedelmes lenne mindent leírnom, ami a fejemben kavarog a halállal kapcsolatban. Úgy terveztem, még a vers idebiggyesztése előtt írok pár (jó pár) sort a dologról. De ezt engedelmetekkel elvetem. Miért? Nem tudok még eleget hozzá. Szoktam nagy szavakkal és gondolatokkal dobálózni, de ez a téma megérdemel egy egész, korrekt, megszerkesztett bejegyzést, és nem a konferanszié szerepet. Így hát inkább megosztom veletek az alkotást, amelyre elsőként nyomhattam léleksötét tollam bélyegét. Felkészültetek? Íme:


Haláltánc



Sötét itt minden.
A bálterem hol állok,
Kinn az ég, melyre szemem néz.
Köröttem mindenkit
Oly feketének látok,
Hogy fojtogat az üresség.

A zene szól. Halk. Erős.
Párok táncot lejtenek.
Csak én vagyok magam, Magány.
Nincs itt egy ismerős
Kivel elcseveghetek.
Úgy szorongat az üresség.

A zene lüktet. Él.
A pulthoz lépek. Iszom.
Bort. Vörös, mintha vért innék…
Valaki hozzám ér.
Karja nagy, csontos iszony.
Megragad, mint az üresség.

- Felkérhetem, hölgyem? –
Mondja és magához ránt.
Átfogja derekam. Szorít.
Forgat, emel könnyen.
Hangja oly mély, szinte bánt,
Mint maga a vén üresség.

Lehajtom fejem. Tart.
Én végig nézek rajta,
Fekete cipő, nadrág, ing.
Illata szinte mart,
Mint egy leégett pajta,
Melyben ott van az üresség.

Felnézek rá. Félek.
Hol előbb arc volt, ott csont.
Szeme helyén most sötétség.
Néz. – Elnézést kérek! – mondom. 
Szöknék. – Nem! – S rám ront.
Eljött értem az üresség?  

Elkapott. Fog, szorít.
Körbe nézek, nézek.
Mindenki párja pont ilyen.
Maga felé fordít,
Hol megfogott, vérzek.
És megcsókolt az üresség.

Csont éri ajkamat,
Szívja életem dalát.
Zene ütemre rezzenek,
Bennem zúg halk szava.
- Mondd, várod már a halált? -
Zene szólt. Elhalt. Üresség.

2014. augusztus 







2017. szeptember 21., csütörtök

Elfeledett blog

Üdvözlet a Blognépnek!


Szégyen gyalázat, de már egy hónapja nem írtam semmit a Tollam nyomán a tintára. El se hiszem, hogy így kiszaladt az idő a lábam alól. És mi lett belőle? Nagy nagy űr, amit pótolni kell. Nem így terveztem, de lám, megálltam, mint kocsonyában az egyedfejlődés. 


Összeszedem szépen magam, felkaparom a tollaim, ihleteim, terveim a gépről és minden elérhető helyről és újra materializálódom a netéterben. Az igazat megvallva hiányzik már a Blog és az írás. Meg persze az, hogy részese lehessek az alkotó közösségnek. 


Nem szoktam magamról igazán írni. De most pár szóban elmondom mi volt az elmúlt egy hónapban. Sok jó dolog ért, mint például egyetem, új barátok, és új élethelyzetek. Szokni és tanulni kell még bőven. Mint ahogy rengeteg mindent is. Sajnos pár rossz is történt. Ilyen például számos komorabb nap, amikor a legnagyobb ellenségem a saját elmém volt. Nem most és így van itt az ideje, hogy ezeket kitárgyaljam. De valamikor sort kerítek rá. 


Nekiállok a héten a következő bejegyzéseknek, meglátjuk mit sikerül összehozni. Drukkoljatok


Addig is kellemes esőtlen napot!



2017. augusztus 29., kedd

Hollótoll: Hazatérés

Üdvözlet a Blognépnek!


Úgy tűnik, szinte mindig, amikor hosszabb távra elutazom, betegen térek vissza. De hát Murphy óta tudjuk, hogy ,,Ami elromolhat az el is romlik", amely szabály alól az egészség sem kivétel. 

De nem panaszkodni jöttem, hanem hirdetni, hogy visszatértem és folytatom a munkám. 

2017. augusztus 20., vasárnap

Coffee break

Üdvözlet a Blognépnek!


Drága olvasóim, íróim, tagjaim. Kénytelenek lesztek nélkülözni engem egy egész hétre. Olyan elfoglaltságom lesz, amitől nem tudok gépközelbe kerülni. De megsúgom, érdemes kivárni ezt a hetet, mert utána lesz mit olvasni. 


Addig is minden jót, olvassatok sokat, süttessétek a hasatokat és élvezzétek a nyarat. 

2017. augusztus 18., péntek

Az év alkotása és új tagok

Üdvözlet a Blognépnek!


Péntek van, úgyhogy megörvendeztetlek titeket néhány hírmorzsával. Mindenki figyeljen jól, mert lesz egy-két szabály is. Kezdhetjük? Remek!





Először is a két jövevény. Nagy örömömre szolgál, hogy két újabb taggal bővült kis csapatunk. Név szerint Szebenyi Kristóf és Süveg Dzseni az újonc párosunk. A kedves hölgyeménynek pedig köszönném szívet melengető szavait. Utólagos engedelmeddel idézném őket:
,,Imádom olvasni a cikkeid, nagyon jók az írások, mikor olvasom mindig elmélyülök benne. Várom a további cikkeid is." 
Az ilyen reakcióknál, kommenteknél, üzeneteknél érzem, hogy igenis van miért csinálnom ezt az egészet. (színpadiasan körbemutat a levegőben). Néha elbizonytalanodom, hogy mit is akarok, vagy hogy jól csinálom-e. Köszönöm neked és minden tagnak, olvasónak és írónak, hogy támogattok és segítetek. Tehát taps és köszönet mindannyiótoknak!

A másik dolog pedig... Néhány napja nézegettem a blogot, pontosabban az Írók műve aloldalt és rájöttem, hogy szép számmal összegyűlt már alkotás. Ez arra sarkallt, hogy "kihirdessem" az ÉV ALKOTÁSÁRÓL szóló szavazást. Ezt még a verseny előtt akarom megejteni, hogy ne keverjük a szezont a fazonnal. Az egy más kategória.
A kezdetektől mostanáig összesen kilenc ember tizennyolc alkotása került fel. Van köztük vers, novella és regény is. Tudom, elég nehéz őket összehasonlítani, de mivel a típusonkénti bontáshoz még kevés mű van, ezért csak ömlesztve lehet rájuk majd szavazni holnaptól.
Lenne azért némi kikötésem:
Szavazat kuncsorgás ne legyen, ergo jobban örülnék, ha nem az lenne, hogy "légyszi szavazz rám", hanem, hogy "légyszi szavazz rám, ha szerinted az enyém a legjobb". Van különbség. Mégpedig, hogy így arra ösztönzöd a barátaidat, szomszédodat, kutyádat, porcicádat, hogy azért legalább egy másik alkotásba belepillantsanak. Szerintem így lenne fair. Bár lehet, hiú ábránd. Mindenesetre gondoljatok erre is.
Továbbá több mindenre le lehet adni a szavazatot, és ezt érdemes kihasználni. Ennek értelmében, most nem csak az első helyezett kerül be a Legjobb írások csarnokába, hanem a legjobb három.
Az alkotók és alkotások a következők:

Uadzset: November
Preil Boglárka: Repülés,  Háború
Keserédes: Ihlet



Aki figyelmes volt, az talál fenn egy kis előreutalást. Mégpedig arról, hogy közeleg a verseny is! Már megvan az alapkoncepció, már csak gyűjtenem kell hozzá ezt-azt. Ennél többet nem árulok el, de szerintem tetszeni fog nektek.


Jó szórakozást, szavazást és minden jót a hét további részében is!



2017. augusztus 16., szerda

Költemény a véres harcokról

Üdvözlet a Blognépnek!


Hónapokkal ezelőtt beszéltem Preil Boglárkával, akinek egyik régebbi alkotása meg is jelent már a blogon. Akkor sem egy nyálas, happy endes történetet hozott. A most következő sem a vidám kategóriába sorolható. Ennek témája és címe is a Háború, annak természetéről, sötétségéről zeng nekünk. Fogadjátok sok szeretettel:

Preil Boglárka: Háború


 Lengj szép zászló, lengj 
Mely pokolba hajt 
Szárnyalj kis madár 
Dalold el bánatod 
Hadd hallja mindenki 
Miért szomorú a nemzet 
Hangod szálljon messze 
Dallama zengje be a tájat 

Lengj szép zászló, lengj 
Fegyver csattan 
Ágyú durran 
Tépd le láncod 
Küzdj míg az alkony el nem ér 
Harcolj míg fejed földre nem ér 

Hosszú az út haza 
Messze van még a vég 
Ereidben a vér megfagy 
A mosoly mely arcodra fagy 
Halál suttogása 
Füledbe vízhangzik 

Álmodj világot 
Repülj távol 
S várj még 
Várj még  
Egy pillanat 
Egy perc 
És a madár tovaszáll 

Repülj pusztán át 
Mely elesetté tett 
Elpusztult mezőn át 
Távol e helytől 
Menekülj 
Míg lehet 

A nemzet szava vár 
A Halál nyomodban jár 
Közeledik a vég 
Az utolsó esély 
Egy pillanat 

Egy mozdulat 
Egy kiáltás 
Egy intés 
Ne mozdulj 

Utolsó lehelet 
Végső felelet 
A játszma véget ér 
A madár tovaszáll 
Messze, messze 
Oly helyre 
Melyet csak te látsz 

Lengj zászló lengj 
Mely menedékül szolgált 
Hagyd megpihenni a vándort 
Takard be testeddel 
Védelmezd lelkeddel 
Hisz a játszma a végére ért 
A madár tovaszállt. 

Pénteken friss hírekkel érkezem. Au revoir!

2017. augusztus 14., hétfő

MonDANdó, dedikálás á lá Wells

Üdvözlet a Blognépnek!


Már egy ideje terjengett a hír neten (főleg a Fumax kiadó oldalain volt olvasható), hogy Dan Wells, az amerikai író, a több gyerekes családapa, legidősebb lányával együtt kicsiny hazánkba látogat és nem is csak weekend céljából. Két délután is dedikálást tartott és egy fordító közreműködésével "kérdezz-felelek" is volt. Hogy ki is Ő és milyen is volt az a bizonyos augusztus nyolcadika? Mindjárt megtudjátok!




Személye:
Külföldön talán többen ismerik, hiszen nem minden könyve jelent meg magyar fordításban. De annyi biztos, hogy pár évvel ezelőtt kezdte el egyre magasabbra ívelő írói karrierjét. A dedikáláson kiderült számomra, hogy ez az ember egy őrölt zseni, fantasztikus a humora és közvetlen a személyisége. Nem törekszik arra kézzel-lábbal, hogy minden cukormázasan tökéletes és tocsogóan romantikus legyen az alkotásaiban, rendszeresen, sőt állandó szinten kutatja, keresi az ember sötétebb oldalát és fel is tárja azt nekünk. Könyveiben sokszor elevenít fel különböző mentális betegségeket és frappánsan építi be történeteibe.  
Könyvei:
Tudtommal magyarra csak két sorozatát fordították le, az egyik a John (Wayne) Cleaver széria, a másik a Részlegesek trilógia. Az előbbi egy 15 éves szociopatáról szól, aki, bár minden személyiségjegyét hordozza egy sorozatgyilkosnak, nem akar azzá válni. Különböző akadályok gördülnek elé, amik jócskán túlmutatnak az átlagoson és a normálison. Általa bepillantást nyerhetünk a saját sötétebbik énünkre is, mer számtalan gondolata a mi fejünkben is megfordult már, csak mi nem agyaltunk rajta annyit, mint ő. Azt, hogy a hat kötet (és 3 év) alatt hova jut el, mivé válik, hogyan fejlődik vagy bukik el, csak az tudhatja meg, aki végigkíséri az útján. Megemlítendő, hogy egy film is készült az első könyvből, ami magának az alkotónak is tetszik!
Az utóbbit még nem olvastam, így nem tudok részletesebb ismertetővel szolgálni. Röviden: az emberiség kihaló félben van, ugyanis egy véres háború dúlt köztünk és a részlegesek között. Egy RM elnevezésre hallgató vírus is rásegített leredukálni a humanoid életformánkat. Ebbe a világba csöppenünk bele és főhőseinknek is itt kell boldogulnia. 
Még néhány könyve napvilágot látott, a Mirador  trilógia és eddig 5 különálló kötet, amiket azonban csak "külföldiül" olvashatjátok. 
További információkért érdeklődjetek a honlapján vagy a moly.hu-n. 
  

Dedikálás:
Az egész program ötkor kezdődött, de mivel előtte lehetett az előrendelt könyveket átvenni, ezért fél ötre kellett volna odaérnünk. Mi ennek rendje-módja szerint háromnegyedre estünk be a szabadtéri Rácskertbe, mert meg kellett találnunk, hogy akkor hogyan is jutunk el oda. (köszönjük googlemaps). Miután feltankoltunk könyvekkel, kerestünk ülőhelyet, és találtunk is rengeteget, bár hozzá kell tennem mind foglalt volt. Mivel nem akartunk mások ölébe mászni, ezért inkább az oldalvonalon álltuk végig a majd másfél órás beszélgetést. Ezalatt egy komplett tornagyakorlatot leműveltem, hogy ne gémberedjek el és ne is essek össze, mint a csontozott rohadt csukahal. Érdemes volt végig állni, mivel tökéletesen hallottuk az egész párbeszédet a fordító és Mr. Wells között. (Akit érdekel a teljes felvétel, az itt tudja megtekinteni.) Szóba került a család (a Danmilía), az írói rituálé (és nem a kecskeáldozós, véres féle), a szomszédság, a könyvei, a Sorvadtak, az Erős Pista és annak felhasználási módjai, John Cleaver, a keresési előzmények, és számos jövőbeli regény ötlete. Egyik fergetegesebb, mint a másik és két kézzel fohászkodjunk a fordítógárdákhoz, hogy azokat is ültessék át magyar nyelvre.
Ez után jöhetett a dedikálás rész, minden könyvet egyesével aláírt, figyelt a nevek helyes írására, viccelődött, mosolygott, közös fotókhoz ült "modellt". 
Fantasztikusan éreztem magam és újabbal bővült nem csak a dedikált könyveim sora, de a kedvenc íróimé is. Nagyszerű embert tisztelhettünk meg Dan Wellsben és a lánya is kedvesnek tűnt, bár ő nem sokat beszélt. Remélem másnak is ekkora élmény volt, és még máskor is ellátogatnak ide Wellsék. 


A John Cleaver könyvek értékeléseire majd számíthattok.
Addig is kellemes nyarat.